4p
Az OPEC már jövő márciusig tartó termelés-visszafogásról beszél, de ettől még nem oldódik meg az a probléma, hogy az amerikai termelők egyre többet termelnek. A tavaly még jól működő verbális intervenciók már nem olyan hatékonyak, ezért kell egyre nagyobbat mondani? Az ár még mindig a pár hónappal ezelőtti csúcsok alatt van.
Texasi olajkút (fotó: Pixabay)

Ma kora délután három százalék körüli pluszban van az olaj ára, miután szaúd-arábiai és oroszországi illetékesek bejelentették, megegyeztek a kitermelés-korlátozás meghosszabbításáról. A hosszabbítás ráadásul 2018. március végéig tartana, azzal a céllal, hogy csökkentse a globális túlkínálatot. Mindent megtesznek, amit csak kell, hogy az öt éves átlag alá szorítsák a világ olajkészleteit – jelentették ki. Végső döntés majd a május 25-i találkozón várható.

Csakhogy már régóta teljesen paradox helyzetben van az OPEC, mert minél inkább próbálja felfelé mozdítani az olaj árát, annál inkább kedvez saját konkurenseinek is, főleg az amerikai olajtermelőknek. Minél drágább az olaj, annál több lesz belőle, még ha jókora késéssel is követi a kitermelés az árat. Ezért lehet az, hogy a WTI árfolyama már több mint egy éve lényegében sávozik a 43 és 54 dolláros (a Brent pedig nagyjából a 45-57 dolláros) tartományban.

Lehet még egy kör

Ha nagyon leesik, akkor az OPEC megpróbálja felbeszélni. Ha ez már nem megy, akkor korlátozza a kitermelést. Ha viszont nagyon felmegy az ár, akkor megerősödnek a félelmek, hogy az amerikai termelők növelik termelésüket. Az olaj árának változása a hírre így ma viszonylag visszafogott volt, ha meglesz a tényleges megállapodás, akkor talán lesz majd még egy drágulás.

A kínaiak megveszik

Az OPEC eközben vélhetően piacot veszít, erre utal az a hétvégi hír is, hogy a kínaiak még több amerikai olaj importálásának gondolatával foglalkoznak. Az ország februárban az amerikai export legfőbb felvevőjévé vált, és ez talán az amerikai-kínai kapcsolatok hirtelen javulását is magyarázza. (Donald Trump elnök korábban azt ígérte, Kínát devizaár-manipulátornak fogja bélyegezni és fellép a kínai áruk dömpingje ellen, azután idén mégis eléggé szívélyes lett a viszonyuk.) A kínaiaknak plusz biztonságot adhat, ha minél több forrásból szerzik be az olajat, főleg, hogy a Közel-Kelet veszélyes, egy kész puskaporos hordó.

Ez kell a sávozáshoz

A hétvégi Baker-Hughes statisztika az amerikai kutak számáról ismét emelkedést mutatott, 703-ról 712-re nőtt az adat. Ráadásul ezek a kutak többet termelnek, mint korábban, hasonló mennyiségű kút jóval többet hoz ma felszínre. Az amerikai termelők hatékonysága sokat nőtt, és olcsóbban tudnak termelni.

Az Oilprice.com kommentárja is a sávos kereskedésről beszél az olajpiacon aktív hedge fundok (fedezeti alapok) viselkedését elemezve. A sávozáshoz az kell, hogy ha lemegy az ár, legyen elég piaci szereplő, akik vásárlásaival stabilizálják. Ha pedig felmegy, elég jelentkező kell arra, hogy eladásaikkal lenyomják.

Gyorsabb az esés, mint az emelkedés

De figyelmeztetnek arra, hogy a vevők, ha ki akarnak szállni, többnyire bármely áron meg akarják ezt tenni, emiatt az árak sokkal gyorsabban le tudnak zuhanni, mint ahogy felmennek. Az hedge fund-okat és más spekulálókat nem az olaj érdekli, hanem az emelkedés, és ha az megáll, akkor számos mutató, indikátor alapján, amelyeket figyelnek, könnyen a kiszállás mellett dönthetnek.

„Momentumra”, lendületre van szükségük, amely ha elmarad, akkor nincs más választásuk, mint eladni, mert a stagnálás is veszteséget okoz nekik. Főleg a contango, avagy magas kamattartalom jelentsége miatt, amiről korábban itt>>> és itt>>> írtunk. Jelenleg ugyan a contango eléggé minimális, az olaj határidős pozícióinak görbéje majdnem vízszintes. Ez azonban gyorsan megváltozhat.

Öt évig is sávozhat?

Az OPEC tavaly szépen fel tudta beszélni az olajárakat, de az idén a retorika már nem elég – utal rá egy másik kommentár is. A fél éves kitermelés-csökkentést már elkönyvelte a piac, a vita tárgya múlt héten az lett, elég lesz-e ez, vagy sem. Ezért beszélnek most vélhetően háromnegyed évről.

Vannak, akik szerint megállapodás ide vagy oda, a jövőben új kínálat jelenhet meg a nem-OPEC-tagok részéről, és a kereslet növ ekedése is mérsékelt maradhat az energia-hatékonyság miatt. Így például a Citi szerint akár öt évig is a 40-65 dolláros sávban maradhat az olaj ára.

Egy másik érdekes írás nemrég az volt, amely az olajpiaci alkalmazkodás stációit részletezte. Eszerint a termelők egy részének le kéne húznia a rolót, vagy hatékonyabbá kéne válnia a termelésének ahhoz, hogy túlélhessen. Így új, alacsonyabb szinten stabilizálódhatnának az olajárak. Ám ehelyett sokan a termelés csökkentésében bíznak, ami hosszú távon nem megoldás. Az alkalmazkodási folyamat vége még messze van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 073 452 290 HUF 2026-11-05 15:10:32
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2882 2872 2938 -1,30% 2882 2890 813 966 076 HUF 2026-11-05 15:10:35
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 25 807 026 HUF 2026-11-05 15:10:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG