2p
Az EKB komoly mennyiségi lazítási programról döntött. Az új monetáris kondíciók hozzájárulhatnak a közösség gödörbe jutott gazdaságainak a kilábalásához.
MTI/EPA/Olivier Hoslet

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtökön a várakozásokkal összhangban kamatot csökkentett és úgy döntött, hogy újraindítja a nettó eszközvásárlási programot. A testület 10 bázisponttal, rekordalacsonyra, mínusz 0,50 százalékra vitte le a betéti rendelkezésre állás kamatlábát.

Változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek történelmi mélypontnak számító 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali kamatláb 0,25 százalékos szintjét.

A testület arra számít, hogy az EKB irányadó kamatai a jelenlegi szintjükön maradnak, vagy még lejjebb kerülnek addig, ameddig szükséges annak a biztosításához, hogy az infláció 2 százalék alatti, de ahhoz közeli szintek felé tartson. A kormányzótanács november 1-től újraindítja a múlt év végén leállított és a gazdaság ösztönzését célzó eszközvásárlási programot (APP) havi 20 milliárd euró értékben.

Érdekesség, hogy míg korábban – ha nem is konkrét dátummal -, de megadták, hogy az eszközvásárlási program meddig tart, most egyfajta lejárat nélküli mennyiségi lazítás lesz. A program kapcsán ugyanis úgy fogalmaztak, hogy mindaddig fenntartják, amíg szükséges.

A döntés hatására az euró komolyan megreccsent, hiszen a dollárral szemben bőven az 1,1-es szint alá esett. A tőzsdék ugyanakkor pozitívan reagáltak a hírre, hiszen a reggeli mérsékelt plusz után meglódultak a kontinens legfontosabb mutatói.

Mondhatnánk, hogy természetesen a hírre Donald Trump is nyomott egy posztot a Twitteren. Az amerikai elnök azonnal jelezte, hogy az európai kamatvágásra a Fednek is reagálnia kell, és rajtuk a sor, hogy csökkentsék a kamatokat. Ezt egyébként az amerikai jegybank a jövő héten megteheti, hiszen akkor fognak összeülni kamatdöntő ülésre.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41650 41100 41890 +1,91% 0 0 20 534 784 660 HUF 2026-02-04 17:11:24
MOL 4110 3972 4128 +4,05% 0 0 7 330 659 780 HUF 2026-02-04 17:08:12
MTELEKOM 2025 2015 2060 -0,74% 0 0 1 105 325 035 HUF 2026-02-04 17:11:41
RICHTER 11490 11100 11580 +3,51% 0 0 5 480 016 110 HUF 2026-02-04 17:12:29
OPUS 550 545 555 0,00% 0 0 143 097 894 HUF 2026-02-04 17:05:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Újabb történelmi csúcson a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3027,44 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 133 311,70 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan kezdték a tengerentúli tőzsdék a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 16:03
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem lehet ok panaszra, a szépen hasítanak a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy napja van ma a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
Eidenpenz József | 2026. február 4. 11:41
Mennyi sansza van Orbán Viktornak választást nyerni, 43 vagy 49 százalék? Különböző fogadási oldalak más-más értékeket mutatnak, ami a kisbefektetőknek pénzkereseti, arbitrázslehetőséget jelenthet. Már ha nem Magyarországon élnek.
Részvény / Deviza / Áru Álmosan indult a nap a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Félrenyeli a kávét, ha a forint árfolyamára néz
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 07:37
Nem igazán tudja a forint, hogy merre induljon. 
Részvény / Deviza / Áru Egymást érték a mínuszok az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 06:27
Rossz hangulatban telt el a keddi nap a New York-i tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírta hideg svájci szelet a náthás forint
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 18:20
A magyar fizetőeszköz gyengült a svájci frankkal szemben, de erősödött az euró és a dollár ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG