1p
Maradt az óvatosan optimista várakozás a piacokon. A befektetők majdnem teljesen biztosra veszik a megegyezést a görögökkel. A jelentések szerint a görög miniszterelnök ma folytatta a korábban megszakadt tárgyalásokat az athéni illetékesekkel a szükséges megszorításokról. A dollár gyengült, a nyersanyagok drágultak, az euró 290 forint alatt van.

A dollár már tegnap este esni kezdett, az EUR/USD délutánra is az 1,3250 – es szint környékén mozgott. A dollár gyengülése egyértelműen mutatta, hogy a befektetők a kockázatosabb eszközök felé vették az irányt. Emiatt csökkent a kereslet a hosszú távú amerikai állampapírok iránt. A 30 éves papírok hozama október közepi magasságokba, 2 százalékra emelkedett. Az amerikai deviza gyengülése erős támaszt adott a nyersanyagoknak.

Az amerikai könnyűolaj ára stabilan emelkedett tegnap óta és szépen lassan el is érte a 100 dolláros szintet. Innen azonban enyhe lecsorgás kezdődött az amerikai tartalékadatokra. Az elmúlt héten az Egyesült Államokban 300 ezer hordóval emelkedett a nyersolaj-tartalék, az elemzők jóval nagyobb, 2,25 millió hordós bővülésre számítottak. A gázolaj-tartalékok 1,6 millió, a desztillátumok 1,2 millió hordóval nőttek.

Tartotta magát az arany is. A nemesfémet láthatóan napok óta az 1750 dolláros szint fogja. Ma is ekörül mozgott a jegyzés egész nap. Az arany egyelőre nem igazán talál támaszt. A nemesfémet egyértelműen olyan hír lökhetné felfelé, ami inflációra utal. Ilyen bejelentés volt az amerikai FED zéró kamat – politikájának meghosszabbítása, ami azóta is magasan tartja az árfolyamot. Az aranypiac szereplői régóta arra spekulálnak, hogy a Fed, vagy az EKB bejelent egy újabb mennyiségi lazító programot.

A New York-i tőzsde vezető indexei gyakorlatilag stagnálnak az európai piaczárás idején, a feszültség percről percre nő, a befektetők várják az athéni híreket. Makroadat ma nem jött, vállalati fronton pedig inkább a kedvező hírek domináltak, főleg a technológiai piacon és a szórakoztatóiparban.

A forint egész nap nagyon jól teljesített. Az euróval szembeni jegyzés rövid reggeli tusakodás után végül 290 forint alá került és itt is maradt egész nap. A magyar állampapírok piacán határozott hozamcsökkenés volt, ami szintén a nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság erősödésének köszönhető. Érdemi hazai hírek nem voltak, bár jó hír volt tegnap a szokatlanul magas januári államháztartási többlet és a mai beszámoló a külkermérleg további javulásáról.

A Budapesti Értéktőzsde alacsony forgalomban 0,35 százalékkal erősödött, 19724 pontra, a vezető részvények vegyesen mozogtak. Az OTP 1,1 százalékkal erősödött, 4135 forintra, a Mol 0,4 százalékkal gyengült, 20195 forintra, a Richter 1 százalékkal drágult, 38995 forintra, a Magyar Telekom pedig 534 forinton fejezte be a kereskedést, 0,6 százalékkal olcsóbban, mint tegnap.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG