2p
A zágrábi megyei bíróság tanácsa kedden úgy döntött, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezik Ivo Sanader volt horvát kormányfőt.
Ivo Sanader 2012-ben. Fotó: EPA/Antonio Bat

A horvát legfelsőbb bíróság október elején szüntette meg Ivo Sanader ellen az elsőfokú eljárást a Fimi Media-ügyben, és a vádlott a 12,4 millió kuna (félmilliárd forint) óvadék megfizetését is vállalta.

Sanader ügyvédei azóta már kétszer ajánlottak fel ingatlant óvadékként - amelyek értéke szerintük meghaladta a 12,4 millió kunát -, de a bíróság egyik esetben sem találta teljesnek a dokumentációt, és nem engedélyezte a volt kormányfő szabadlábra helyezését.

A védelemnek csak harmadszori próbálkozás után sikerült elfogadtatnia az óvadékot. Amennyiben a bíróság elutasítja a főügyészség korrupcióellenes hivatalának (USKOK) fellebbezését, melyet az már bejelentett, és amelyre három napja van, Ivo Sanader 3,6 év előzetes letartóztatás után elhagyhatja börtöncelláját.

Hernádi Zsolt azért nem fogja meglátogatni

Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés bűntette miatt, majd ezt júniusban a legfelsőbb bíróság nyolc és fél évre csökkentette.

Vesztegetési ügben persze nem lehet egyedül részt venni, a másik oldalról is találtak gyanúsítottat a horvátok. A horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogát.

Hernádi Zsolt és a Mol mindvégig tagadta bármilyen érintettségét az ügyben: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat. A magyar bíróság fel is mentette már a vezetőt.

A Mol vezére ellen jelenleg is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, ez azonban nem zavarja az utazgatásban >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40410 39660 40540 -0,32% 40410 40420 6 893 611 990 HUF 2026-02-02 13:59:04
MOL 3874 3842 3918 -1,42% 3870 3874 1 936 469 338 HUF 2026-02-02 13:57:29
MTELEKOM 2010 1986 2020 +0,60% 2005 2010 480 150 515 HUF 2026-02-02 13:58:56
RICHTER 10840 10680 10870 +0,65% 10830 10840 1 187 611 790 HUF 2026-02-02 13:59:25
OPUS 546 544 551 -0,73% 547 550 100 075 947 HUF 2026-02-02 13:46:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz veled, földgázár?
Eidenpenz József | 2026. január 30. 15:58
A földgáz ára csökkent tavaly a szabadpiacon, ami jó hír. De eközben már aggodalmakat vet fel Európa energiaellátásának egyre növekvő függése az Egyesült Államoktól. A globális cseppfolyósföldgáz-kereslet pedig akár 2050-ig is tovább növekedhet, elsősorban a technológiai szektor növekvő energiaigénye miatt, közben az országok megújulóenergia-kapacitásai lemaradásban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Délután felhívták a befektetők a Telekomot
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,12 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG