2p

Varga Mihály jegybankelnök évindító sajtótájékoztatóján beszélt minderről hangsúlyozva a további pénzügyi stabilitás fontosságát is.

A hazai tőzsde 2025-ben rekordokat halmozott, ez lenyomatot ad a magyar gazdaságról is – jelentette ki Varga Mihály a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) rendezett évindító sajtótájékoztatón. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank közleménye szerint hozzátette: ezzel párhuzamosan a tavalyi év az új jegybanki vezetés számára a helyreállítás és a racionalizálás éve volt, idén pedig a legfőbb cél a stabilitás további erősítése. A jegybankelnök hangsúlyozta: az árstabilitás elérése és fenntartása, a forint árfolyamának stabilizálása, a tartalékok magas szintje és a tőkeerős bankrendszer hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság a kihívásokkal teli időszakban is fenntarthatóan fejlődjön. A jegybank 2025-ben olyan folyamatokat indított el, amelyek megalapozták az idei év stabilitásorientált működését.

Jól járt aki forintban takarított meg - Varga Mihály MNB elnök értékelt
Jól járt aki forintban takarított meg - Varga Mihály MNB elnök értékelt
Fotó: Európai Bizottság

Varga Mihály elmondta: az árfolyamingadozás 5 éve nem volt ilyen kedvező, a jegybank tartaléka soha nem látott csúcsra, 50 milliárd euro fölé nőtt. A bankok erős pozíciója olyan megállapodások megkötését tette lehetővé, amelyek alacsonyabb díjakat, tervezhetőbb beruházásokat és az átláthatóbb hiteleket segítik elő. A jegybankelnök felhívta a figyelmet arra is: a magyar tőzsde 2025-ös éve rekordszinten teljesített. A BUX index 110 ezres szint körüli alakulása az egész magyar gazdaság erősödését tükrözi. Varga Mihály rámutatott: ugyancsak erős pillért jelent a forint árfolyamának stabilizálása, amely a tavalyi év során trendszerűen és jelentősen erősödött.

Egy évvel ezelőtt a forint-euróárfolyam a 410-es szint környékén mozgott, ma pedig a 385-ös szint körül alakul. Elmondható tehát, hogy aki forintban takarított meg, jól járt – fejtette ki a jegybankelnök. Varga Mihály hozzátette: korunk kockázatokkal teli világában komoly érték, ha egy ország képes belső forrásokból építkezni. Az aktívabb tőzsdei jelenlét egyszerre javítja a hazai cégek forrás-ellátottságát és növelheti a családi megtakarítások hozamát is – fejtette ki Varga Mihály.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 0 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 0 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 0 0 922 369 002 HUF 2026-04-28 17:12:06
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 0 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 0 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG