2p
Ismét a túlkínálat jellemzi az olaj piacát, a Trump-para múltával pedig a mélybe hullott az aranyár. A dollár kitartóan erősödik. A Facebook emelkedő trendje évek után kezd elbizonytalanodni, Európában viszont veszik a részvényeket, mint a cukrot. A pesti börzén az OTP esik, a Telekom szárnyal.

A forint továbbra is gyengélkedik, egy euróért 309,50-et kell adni belőle. A dollár ellenben tovább szárnyal, robog a paritás felé, egy euró már csak 1,07-et ér.

Euró/dollár  Friss árfolyamok >>>

Rendületlenül esik az olaj. Míg korábban egyensúlyinak tűnt az 50 dolláros ár, most már a 45 is sok: a WTI 43,30 dollár, míg a Brent 44,70.  Az arany is a mélység felé tart: a múlt héten még 1300 dollár fölötti ár 1220-ig süllyedt.

Az európai tőzsdék ma hevesen emelkednek, a DAX és a francia CAC-40 nagyjából egy százalékkal vannak magasabban, mint pénteken. Ázsiában még estek a piacok, Amerikában pedig alig mozdultak pénteken. Néhány nagyobb technológiai részvény azonban gyengélkedik, köztük a Facebook.

A papír trendje időtlen idők óta töretlenül emelkedő, a 200 napos mozgóátlag mindig megtartotta, legfeljebb egy napra zárt alá. Most azonban újra erősen alávágott, amint ez a grafikonon is látszik, és ugyan visszapattant, ahogy szokott, de egyelőre még meglehetősen közel van hozzá. Izgalmasak lesznek a következő a napok a papír számára.

Facebook

A hazai börzén mérsékeltek a mozgások, a BUX 0,2 százalékkal van lejjebb 30 444 ponton, az OTP 0,7 százalékot csökken 8130 forintig, a Mol 18 450 forint, a Telekom 0,4 százalékot emelkedik 485 forintig.  A Duna House minimális csökkenés után 3985 forinton forog.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 467 922 580 HUF 2026-11-05 15:19:08
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4988 4992 3 293 285 902 HUF 2026-11-05 15:15:08
MTELEKOM 2874 2872 2938 -1,58% 2874 2878 824 816 862 HUF 2026-11-05 15:18:10
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 546 759 770 HUF 2026-11-05 15:18:28
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 28 553 181 HUF 2026-11-05 15:15:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG