1p
Cseh-orosz árviták miatt leállt a szállítás a Barátság kőolajvezeték Csehországba vezető ágán - közölte a Hospodárské Noviny cseh gazdasági napilap. Az újság szerint Csehország most csak a kilencvenes évek közepén épített IKL - a német Ingolstadtot a csehországi Kralupyval összekötő - vezetéken kap kőolajat. Az árvita rendezése várhatóan néhány hétig is eltart.

Mikulás Duda, a legnagyobb csehországi kőolajkereskedő, az Unipetrol szóvivője elmondta: az Unipetrol pénzügyi okokból előnyben részesítené a Barátság kőolajvezetéket, de egyelőre nem tudni, milyen eredménnyel végződnek az ártárgyalások az orosz szállítókkal. "Nehéz megmondani, mikor ám, amint sikerül megegyeznünk, természetesen azonnal felújítják a szállításokat a Barátság kőolajvezetéken" - jelentette ki Duda. Elmondta: az Unipetrol már szerződéssel bebiztosította a júniusban szükséges kőolajmennyiség nagyobb részét. Az árat nem volt hajlandó elárulni. Szakértők szerint azonban valószínűleg magasabb, mintha a kőolajat a Barátság vezetéken keresztül kapta volna.

A cseh kőolajipari lobbi szerint nem kell attól tartani, hogy a Barátság kőolajvezeték a jövőben ne lenne kihasználva. Egy magát megnevezni nem kívánó ipari vezető megjegyezte: az oroszoknak pénzbe kerül a Barátság vezeték fenntartása, ezért érdekük annak kihasználása. A cseheknek meg azért érdekük, mert az így szállított kőolaj Oroszországból olcsóbb, mintha azt nyugati szállítóktól szereznék be. Duda elmondta, hogy nem egészen új keletű problémáról van szó. A problémák áprilisban kezdődtek, s az Unipetrol már májusban is a szükséges kőolaj egy részét az IKL-en keresztül hozta be az olaszországi Trieszt kikötőjéből.

Csehország kőolajszükségletének 57 százalékát kapta tavaly a Barátság kőolajvezetéken keresztül. A korábbi években ez 70 százalék volt. Nem kizárt, hogy az idén a kőolajszükséglet nagyobbik része már az IKL-en keresztül érkezik Csehországba. Az Unipetrol többségi tulajdonában lévő Ceská Rafinérská társaság két olajfinomítót üzemeltet, s tavaly 6,7 millió tonna kőolajat dolgozott fel, 2010-ben ez a mennyiség még több mint 7,3 millió tonna volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG