Venezuela rendelkezik a világ olajkészletének egyik legnagyobb hányadával. A készletek 17,9 százaléka tartozik az országhoz, szemben Szaúd-Arábiával, ami a készletek 16, 1 százalékát birtokolja, Kanada pedig 11 százalékot. Ugyanakkor a világ kitermeléséhez mindössze csak 3,5 százalékkal járul hozzá, míg Szaúd-Arábia 16,1 százalékot képvisel, mutat rá a Saxo Bank elemzése.
Chavez nem szerette a külföldi olajcégeket
Az állami tulajdonban lévő olajvállalat, a PDVSA pedig ilyen vagy olyan állami programokat finanszírozott, ezért folyamatosan lemondott bevételeiről. A Reuters szerint emiatt az elmúlt öt évben csak veszteségeket termelt. Ennek következtében nem futotta sem beruházásra a kitermelt, sem kutatásra a feltáratlan mezőkön, ezért csökkent a kihozatal, áll az elemzésben.
Nem számítanak változásra
A Saxo Bank elemzői szerint rövid időn belül nem változik érdemben a politikai helyzet. A következő választásokat minden valószínűség szerint az Egyesült Szocialista Párt nyeri, de a karizmatikus Chavez nélkül a piaci reformok beindulhatnak, hiszen az ellenzék készen áll a hatalom átvételére.
Reformokra és a külföldi befektetések ismételt bevezetésére nem lehet azonnal számítani, ehhez még jó eséllyel néhány év kell, és ha mindez meg is valósul, a bővülő kínálat csak enyhíteni fogja azokat a félelmeket, melyek szerint a jövőben a kínálat nem lesz képes a kereslet emelkedésével lépést tartani elsősorban a feltörekvő gazdaságok igényei miatt, vélik az elemzők.
A venezuelai kőolaj típusa szerint nehéz nyersolaj, ugyanilyet termel ki Alberta környékén Kanada. Az Alberta tartományban működő vállalatok képesek lesznek tehát technológiájukat exportálni, ami előnyt jelent számukra. Kevésbé előnyös viszont a hír általában Alberta tartomány gazdaságára nézve, mert a venezuelai nehéz nyersolajat jóval olcsóbban lehet a felszínre hozni.
Az elemzők tehát úgy látják, hogy a hatalmas venezuelai kőolajkészletek nem fognak egyhamar megjelenni az olaj globális piacain, és a kőolaj árára gyakorolt rövidtávú hatás is csak korlátozottan érvényesül majd.
Az olajkészletek csaknem ötödével rendelkező Venezuela könnyen lenyomhatná az árakat. Kérdés, hogy növelik-e a kitermelést. Elemzők szerint lehet változás, de még nem most.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Új nagykövet érkezett Budapestre
8 órája
-
Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
9 órája
-
Csalóka a nagy építőipari fellendülés
9 órája
-
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
9 órája
-
Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
9 órája
-
Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
9 órája
-
Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
10 órája
Mfor.hu Top24
- A vízszint mellett az építőipari teljesítményt is látványosan megemelte a fenékküszöb
- Uniós pénzek: megszólalt az uniós biztos és a pénzügyminiszter is
- A parlamentben nincs tiltakozás a szabad szenteste ellen
- Bemondta az alelnök: ekkor gördülnek le az első BYD autók Szegeden
- Itt a Tisza-kormány nagy eredménye: lezárult a rendkívüli Brüsszeli eljárás
- Újabb javaslatokkal bombázzák a kormányt: így teljesülhet Kapitány István célja?
- „Már nem úgy van, hogy nyugdíj után vége a világnak” – mondja a demográfus
Deviza / Áru
Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru
Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru
Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru
Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru
De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru
Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru
Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru
Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru
Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru
Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
Heti top
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Rég nem látott jön a benzinkutakon 2026. október 7. 12:10
- Tisztítótűz jöhet a gazdaságban, bombameglepetés lehet a jövő évi költségvetésben – interjú 2026. október 7. 10:46
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Nemzetközi
Új nagykövet érkezett Budapestre
A két ország közti kapcsolatok erősítését várják tőle.
8 órája
Vállalat
Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
A Restart Hungary a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítésére vállalkozik.
9 órája
Részvény / Deviza / Áru
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Megérkeztek a friss devizakurzusok.
9 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
2026. október 13. 14:29
-
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
2026. október 13. 18:40
-
Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
2026. október 13. 12:27
-
Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
2026. október 13. 09:54
-
Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
2026. október 13. 08:26




