Donald Tusk, lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy elfogadta a kormány azt a törvényt, amelynek értelmében 2020-ig a palagáz-kitermelés adómentes lesz Lengyelországban, 2020 után pedig 40 százalék körüli adó terheli majd a kitermelést.
Ez a kezdeményezés újdonságnak számít Európában. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató szakértője ezzel együtt üdvözli azt. A Gazdasági Rádiónak adott interjúban hozzátette: az orosz-ukrán vita miatt is felgyorsulhatott a palagáz-kitermelés folyamatának törvénybe foglalása Lengyelországban.
| A Hegedűs Miklóssal készült interjút itt tudja meghallgatni. |
Magyarországon is foglalkoztatja a szakembereket a palagáz kitermelésének lehetősége. Becslések szerint palagázzal legalább száz évig kihúznánk, ha elfogy a hagyományos gáz. Makón találtak nem-hagyományos gázt, hivatalos nevén medence-közepi gázt. Barta Judit, a GKI elemzője szerint azonban ezzel több probléma is van. Részletek a Privátbankár korábbi cikkében
A védett ár természetesen még marad.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




