1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A válság kiújulásának következtében nagyot romlott a befektetői bizalom a régióban, amit még tovább gyengítenek az eurózónával kapcsolatos aggályok – állapította meg a Deloitte legfrissebb Central Europe Private Equity Confidence felmérése, amely 2003 óta, félévente közzétett jelentések formájában vizsgálja a kockázatitőke-befektetők körében uralkodó hangulatot.

Seres Béla, a Deloitte közép-európai pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere elmondta: A Deloitte által a közép-európai kockázatitőke-befektetők körében évente kétszer lebonyolított felmérés legfrissebb kiadása alapján a közép-európai kockázatitőke-befektetők között uralkodó hangulat a 2011 április, és október közötti féléves időszak alatt nagyobb visszaesést mutatott, mint a felmérés első, 2003-as megjelenése óta bármikor.

A Deloitte felmérése szerint a befektetői bizalom az elmúlt két évben folyamatosan nőtt, és a válság utáni időszakot tekintve idén áprilisban érte el a csúcsát. Mostanra azonban a bizalom újra csökkenésnek indult a régióban, köszönhetően a válság esetleges kiújulásával és az eurózóna jövőjével kapcsolatos, egyre erősödő félelmeknek - de közrejátszott benne Lengyelország, Csehország és Szlovákia lassuló növekedése is. A helyzet komolyságára jellemző, hogy a befektetői bizalom a felmérés történetében csak egyszer volt gyengébb a mostaninál.

Seres Béla azt mondta, hogy ha a befektetői bizalom csökken, annak a vállalkozások és a nemzetgazdaságok egyaránt kárát látják. Az elmúlt fél évben hirtelen, és számottevő változás volt megfigyelhető az üzleti hangulat terén. Ez arra enged következtetni, hogy 2008 eseményei sokak emlékezetében még mindig élénken élnek, és az elmúlt két évben látott fellendülés rendkívül gyenge lábakon áll.

A felmérés legfontosabb megállapításai a következők:

  • - A válaszadók egyértelmű többsége (66%) az általános gazdasági helyzet romlására számít a régióban - ez jelentős emelkedés ahhoz képest, hogy hat hónapja csupán 10 százalékuk jósolt visszaesést;
  • - Szintén jól jellemzi az üzleti hangulat megváltozását, hogy a megkérdezettek 50 százaléka szerint az általános piaci aktivitás csökkenni, míg 45 százalékuk szerint stagnálni fog; 2010 októberében ezzel szemben 67 százalékuk volt azon a véleményen, hogy javulás várható ezen a téren;
  • - A válaszadók szerint a rendelkezésre álló finanszírozási források várhatóan csökkenni fognak, ami jól tükrözi a pénzintézetekkel és az eurózóna államainak pénzügyi helyzetével kapcsolatos aggályokat;
  • - A megkérdezettek többsége úgy számol, hogy pénzügyi befektetéseik jövedelmezősége változatlan marad, noha ezt feltehetően az magyarázza, hogy a növekedési kilátások továbbra is meglehetősen borúsak.

Seres Béla elmondta, hogy a pesszimista kilátások ellenére a kockázatitőke-befektetők még ilyen piaci feltételek mellett is hajlandóak úgy befektetni, hogy annak hasznát várhatóan csak később, kedvezőbb gazdasági körülmények között tudják majd learatni - a válaszadók 76 százaléka nyilatkozta ugyanis, hogy jövő év tavaszáig többet szeretne befektetni, mint amennyit megszüntet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG