Az átlagos érték országonként eltérő, ám figyelemre méltó, hogy pont Magyarországon a legmagasabb, 85 százalékos. A legalacsonyabb rátát az Egyesült Királyságban mérték: ott az érintettek jelenlegi jövedelmük átlagosan 61 százalékával is elégedettek lennének, ha most vonulnának nyugdíjba.
Bizonytalan a jövő
Azzal együtt viszont, hogy az elvárások helyenként irreálisan magasak, a kilátásait illetően jóval bizonytalanabb a lakosság: a válaszadók mindössze 19 százaléka vélekedik úgy, hogy nyugdíjas korára száz százalékban eléri majd jövedelmi céljait, és 14 százalék gondolja azt, hogy van esélye a megcélzott jövedelem háromnegyedének elérésére. Az is beszédes adat ugyanakkor, hogy a megkérdezettek 39 százaléka egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mekkora jövedelemre számíthat majd nyugdíjas korában.
A kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanságot tükrözi az is, hogy a felmérésben résztvevők mindössze 14 százaléka teljesen biztos abban, hogy nyugdíjas korában az igényeinek megfelelő életszínvonalon élhet, és további 30 százalék azok aránya, akik ezt-többé kevésbé biztosítottnak látják. A válaszadók több mint ötöde – 21 százaléka – viszont egyáltalán nem látja biztosítottnak, hogy nyugdíjas korában az általa elvárt színvonalon éljen. Ennek a csoportnak a súlya viszont az átlagnál jóval magasabb Magyarországon és Lengyelországban: 46, illetve 55 százalék.
Ha majd többet keresünk, teszünk félre
Annak ellenére – állapítja meg a felmérés –, hogy a lakosságnak nyilvánvalóan növelnie kell a nyugdíjcélú megtakarításait, rövid távon ennek lehetősége korlátozottnak tűnik.
A felmérés szerint a lakosság – nem túlságosan meglepő módon – a nyugdíjcélú megtakarítások növelésének legfőbb lehetséges eszközeként a fizetésemelést látja: azt, mint hatásos módszert 53 százalék jelölte meg, míg a második leginkább hasznosnak tartott ösztönző, a hosszú távú megtakarítások több adókedvezménnyel történő támogatása már csak 37 százalékot kapott. A megtakarítás legfőbb akadályának pedig – szintén nem meglepő módon – a pénzhiányt látják a megkérdezettek, 40 százalék nyilatkozott úgy, hogy számára jelenleg ez a legfőbb akadálya az előtakarékosságnak. Magyarországon különösen magas, 55 százalékos azoknak az aránya, akik a pénzhiányt látják a megtakarítás-növelés legfőbb gátjának.
A pénzügyi-gazdasági kilátásokat illetően pedig igen bizonytalan a lakosság. A válaszadók több mint háromnegyede – 78 százaléka – úgy véli, hogy a gazdasági környezet romlik, vagy változatlan marad a következő egy évben, és csak 19 százalék számít javulásra. Saját pénzügyi helyzetüket is óvatosan ítélik meg a megkérdezettek. Huszonnyolc százalék romlásra számít, 44 százalék nagyjából változatlan állapottal számol, és csak minden negyedik válaszadó várja, hogy javul pénzügyi helyzete a következő egy év során.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
7 órája
-
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
8 órája
-
Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
8 órája
-
Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
8 órája
-
Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
9 órája
-
Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
9 órája
-
Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
9 órája
- Mennyit drágultak a a Lidl, a Penny és az Aldi üzletei?
- Bebetonozhatja az uniós forrásokat ellenőrző igazgatót a korábbi fideszes államtitkár
- Donald Trump bukása komoly piaci felfordulást hozhat
- Radó Péter oktatáskutató: Az új költségvetés ellenére marad az eddigi beteg rendszer
- Látványos következménnyel járt az Otthon Start kivezetése
- Elutasították a Fidesz és a Mi Hazánk jelöltjét a közmédia új testületébe
- Lesz mit elemeznie Lannert Juditnak: átfogó kép érkezett a magyar közoktatásból
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Tovább gyűrűzik az alkotmánybíróság körül kialakult botrány.
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
A Duna House adatai szerint októberben húsz százalékkal több ingatlan cserélt gazdát.
Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
A Gránit Alapkezelő a NAV-hoz fordul, hogy pontos tulajdonosi adatokat tisztázzon.
-
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38 -
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12
További hírek >
-
Nagyot álmodnak a magyar vállalkozók, de fillérekből akarnak piacvezetők lenni
17:04
-
70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
15:34
-
Újra teljes gőzzel termel a paksi atomerőmű egyik blokkja
15:09
-
Három évtizede alig volt példa ekkora hiánycsökkentésre
14:11
-
Már havi 170 ezer autót ad el külföldön a BYD
12:34
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
2026. november 2. 05:44
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
2026. november 2. 19:50
-
Dráma a Velencei-tónál
2026. november 2. 08:48
-
Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
2026. november 2. 14:28
-
A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
2026. november 2. 09:57

