5p

Az állami támogatások sok fiatal házaspárnak nyújtanak anyagi segítséget, jellemzően ingatlanvásárlás során - az összeget tekintve akár több tízmillió forint is a rendelkezésükre állhat, ha minden lehetőséget kihasználnak. Előfordul azonban, hogy a támogatás igénylése után néhány évvel válásra kerül a sor. Erről a forgatókönyvről kevesebb szó esik, pedig egy ilyen helyzetben nagyon sokat számít, hogy a pár mennyire tájékozott a lehetőségeit és a kötelezettségeit tekintve. A Bank360.hu elemzése abban segít, hogy egy esetleges válás esetén minél kisebb anyagi problémát okozzon az állami támogatások elvesztése.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint száz házasságból körülbelül 40 házasság végződik válással - ezt figyelembe véve számítani lehet rá, hogy az idő előrehaladtával egyre több olyan elvált lesz, akiknek vissza kell fizetniük a korábban felvett, házassághoz kötött állami támogatást. De mennyit és hogyan kell visszafizetni? A Bank360.hu több forgatókönyvet is számításba vett a babaváró hitellel és a csokkal kapcsolatban.

Már megszülettek a gyerekek: így is vissza kell fizetni a támogatást?

Érdemes külön vizsgálni a babaváró hitelt és a csokot, hiszen a kettőre eltérő szabályok vonatkoznak. A babaváró hitel esetében a kamattámogatás feltétele, hogy az igénylést követő öt éven belül legalább egy gyermeke szülessen a párnak. Ha ezt már teljesítették, és ezután válnak el, akkor sem dőlhetnek hátra, mivel a válás kimondása után elvesztik a kamattámogatást - az addig igénybe vett támogatást azonban nem kell visszafizetni. A futamidő hátralévő részében fizetendő törlesztőrészlet összegéről a bank fogja tájékoztatni a feleket.

Ha a válástól számított öt éven belül valamelyik elvált fél újabb házasságot köt, akkor ismét igénybe veheti a kamattámogatást - azt azonban kiköti a rendelet, hogy az új házastársnak is teljesítenie kell az igényléshez szükséges alapfeltételeket - magyarországi lakcímet kell igazolnia, nem lehet büntetett előéletű, illetve ha a férj volt korábban támogatott, akkor az új feleség nem lehet idősebb 41 évnél.

Illusztráció - forrás: Depositphotos
Illusztráció - forrás: Depositphotos

A csok esetében a válás után visszafizetendő összeg attól függ, hogy a vállalt gyermekek közül hány született meg. Mi történik például akkor, ha egy pár két gyermeket vállalt és egy új építésű lakásra vett fel 2,6 millió forint támogatást, de végül az első gyermek megszületése után elválnak? Ebben az esetben az első gyermek után 600 000 forint támogatásra jogosultak, viszont a fennmaradó kétmillió forintot vissza kell fizetniük, méghozzá a Ptk. szerinti késedelmi kamat ötszörösével - ezt a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat alapján számolja ki a folyósító bank.

Mi történik, ha még a gyermekek születése előtt elválik a pár?

“A szabályok hasonlóak, azzal a különbséggel, hogy több pénzt kell visszafizetni. A babaváró hitelnél nemcsak a futamidő hátralévő részében kell büntetőkamattal számolni, hanem az addig igénybe vett kamattámogatást is vissza kell fizetni egy összegben - erre a válás kimondásától számolva 120 napja van a párnak” - mondta el Vrazsovits Rita, a Bank360.hu elemzője. 

A csoknál pedig - az előző példát folytatva - ha két vállalt gyermek közül végül egy sem születik meg, akkor a teljes támogatási összeget vissza kell fizetni, késedelmi kamattal együtt.

A fenti két eset mellett van egy kevésbé jellemző forgatókönyv is, de a Bank360.hu szakértői már erre is láttak precedenst: mi a helyzet akkor, ha a pár akkor válik el, amikor a feleség még a közös gyermekkel várandós? A csok rendelet szerint ebben az esetben akkor is teljesítettnek kell tekinteni a gyermekvállalást, ha a gyermek csak a válás kimondása után születik meg. Ezt azonban mindenképpen jelezni kell a bank felé.

Mire kell figyelni a válásnál?

Amellett, hogy a visszafizetendő támogatás nagy terhet ró a válófélben lévő párra, a határidőkre is oda kell figyelniük, hiszen ezen is sok múlhat. Egyrészt be kell tartaniuk a válás bejelentésére vonatkozó határidőket - ez a babaváró hitel és a csok esetében is 30 nap. A rendelet szerint a babaváró hitellel kapcsolatos változásokat a folyósító hitelintézetben, míg a csokkal kapcsolatos ügyeket a területileg illetékes kormányhivatalnál kell jelezni, de a Bank360.hu szakértői azt javasolják, hogy a bankot minden esetben keresse fel a pár - lehetőség szerint minél hamarabb, nehogy kicsússzanak a határidőből. Célszerű lehet már a válási határozat kézhezvétele előtt érdeklődni az illetékes banknál.

A másik határidő a támogatás visszafizetésére vonatkozik: erről a banktól fognak iránymutatást kapni a felek, ahogy a visszafizetendő összegről is. Fontos tudni, hogy indokolt esetben részletfizetésre is van lehetőség, ha a támogatási összeg egy összegben történő visszafizetése túl nagy terhet róna a válófélben lévő párra - ennek a feltételeiről szintén a bank, illetve az illetékes kormányhivatal fog tudni tájékoztatást adni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Békés és Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Hajdú-Bihar és Veszprém, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Hidegzuhany: meredeken kilőtt a repjegyek ára
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 12:53
Többszörösét is elkérhetik egy útra a korábbinál. Ráadásul néhány hét alatt következett be a draszttikus változás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG