3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az egyetemisták négyötöde szerint 10 millió forintnál nagyobb megtakarításra lenne szükségük ahhoz, hogy tisztességes megélhetést tudjanak maguknak biztosítani a nyugdíjas évekre. Döntő többségük szerint ugyanakkor a legtöbb ember épp csak kijön a bevételeiből, ezért nem is tud félretenni. Sokan pedig úgy gondolják, nyugdíjba vonulásuk után is dolgozniuk kell.

A CIG Pannónia kutatásának eredményei alapján a magyar egyetemisták mai árakon számolva átlagosan mintegy 15 millió forintos megtakarítást tartanak szükségesnek ahhoz, hogy nyugdíjas korukban a megfelelő életszínvonalat fenntartsák. A válaszadók csupán 20%-a gondolta, hogy ehhez 10 millió forint alatti összeg elegendő, 48% 10 és 20 millió forint közötti, 32% pedig 20 millió forintot meghaladó összeget jelölt meg.

 

 

A diákok úgy gondolják, hogy ha 20 évvel a nyugdíjazás előtt kezdik el a szükségesnek tartott összeget összegyűjteni, akkor átlagosan havi 76 ezer forintról kell lemondaniuk.

Tudják, hogy baj lesz

A diákok kevesebb mint egyharmada gondolja csupán, hogy a megfelelő megtakarítás eléréséhez két évtizeden át havi 50 ezer forintnál kisebb összeget elegendő lenne félretenni, egyharmaduk pedig 100 ezer forintnál is nagyobb havi megtakarítást lát szükségesnek. A diákok 70%-a gondolja úgy, hogy a nyugdíját majd munkából származó jövedelemmel is ki fogja egészíteni.

Bár az öregkori megélhetéssel kapcsolatos problémákat jól érzékelik a diákok, ebben az életszakaszban még kevésbé tudnak vele aktívan foglalkozni. A CIG Pannónia kutatása szerint 81%-uk nem tud ilyen hosszú távon megtakarításban gondolkodni és 77% érzi úgy, hogy a napi kiadások mellett erre sokáig nem is lesz módja.

Ha spórolnak, akkor mire?

A legfontosabb megtakarítási cél az egyetemistáknak a lakáshoz kapcsolódik. A válaszadók 75%-a jelölte ezt meg a 3 legfontosabb megtakarítási cél egyikeként, emellett a vésztartalék-képzést (63%), gyermeknevelést (60%) és az utazást (49%) említették leggyakrabban. A nyugdíj a diákok 14%-ánál került be a legfontosabb célok közé.

A megtakarítási lehetőségeket Magyarországon általában véve pesszimistán látják: 88%-uk értett egyet azzal az állítással, hogy a legtöbb ember épp csak kijön a bevételeiből, ezért nem is tud félretenni. A diákok több mint fele gondolja, hogy a tudatos tervezés vagy a pénzügyi ismeretek hiánya miatt (58% ill. 53%) sincs megfelelő pénzügyi tartaléka a lakosságnak.

 

 

Nagyobb arányban (70-70%) látják ezt problémának azok, akik a legfontosabb takarékossági céljaik között számolnak a nyugdíjas évek anyagi biztonságával is. A nyugdíjcélú megtakarítási konstrukciókat egyébként az egyetemisták háromnegyede nem ismeri – ez az arány kicsivel alacsonyabb (kétharmados) azok körében, akik a legfontosabb megtakarítási céljaik között említették a nyugdíjakat.

Az egyetemisták körében elsősorban a rugalmas – akár szüneteltethető – és az alacsony havi díjfizetést lehetővé tevő megoldások tudják ösztönözni, hogy minél korábban elkezdjenek takarékoskodni idős korukra (72%, illetve 65% jelölte ezt meg a 3 legfontosabb ösztönző közt). 50%-uk számára az is fontos szempont, hogy veszteség nélkül a nyugdíj kiegészítésen kívül más célra fordíthassa az összegyűlt pénz egy részét vagy egészét, 41% számára pedig a rendkívüli helyzetekre nyújtott biztosítási védelem is vonzóvá teszi a nyugdíj-előtakarékossági konstrukciókat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG