3p

Az esetleges bírság mellett fedezetlenségi díjat is kell fizetni, ez pedig nagyon megdrágult idénre.

Egyre többe kerül a feledékenység az autósoknak: izzasztó költségekbe futhatnak bele azok, akik nem kötötték meg időben az új kötelező biztosításukat az év végén lejáró helyett, vagy elfelejtették rendezni az éves biztosítási díjat. Az inflációval együtt emelkedő fedezetlenségi díjak mellett más kellemetlen meglepetés is érheti a figyelmetlen autósokat – írja a Bank360.hu 

Legkésőbb december végéig kellett új biztosítási szerződést kötni azok az autósoknak, akik november végével mondták fel az előző szerződésüket. Az év végi váltás lehetősége közel félmillió magánszemélyt érintett, közülük azoknak kellett jobban figyelni, akik biztosítót váltottak. Nekik a szerződés felmondása után arra is ügyelni kellett, hogy időben, legkésőbb 2022. december 31-ig kössék meg az új szerződést. Ellenkező esetben a gépjármű nem lesz biztosítva, ami jelentős anyagi kockázatot jelent az üzembentartónak. Ugyancsak biztosítás nélkül maradhatnak azok, akik huzamosabb ideig elfelejtik befizetni a biztosítási díjat, és a biztosító felmondja a szerződést, vagy ha egy újonnan vásárolt autóra mulaszt el azonnal biztosítást kötni a vevő.

Évről évre többe kerülhetnek a biztosítatlan autók

Bármilyen okból is történjen, a kötelező biztosítás elmulasztása több szempontból is bajt okozhat. Egyrészt fennáll a veszélye annak, hogy a járművel baleseteznek, ebben az esetben azonnal kiderül, hogy az autó nincs biztosítva. Emellett, ha a fedezetlen autós volt a hibás, akkor hiába téríti meg a vétlen autósnak kárt az erre létrehozott Kártalanítási Számla, a költségeket utóbb behajtják a biztosítatlan autó üzembentartóján.

Ha közúti ellenőrzés során derül ki, hogy az autó nincs biztosítva, akkor azonnali bírságra kell számítani, ami akár több tízezer forint is lehet. Ha ezen felül eljárás is indul az ügyben, az további jelentős, akár százezres költséggel is járhat. Arról nem is beszélve, hogy a biztosítatlan autót a rendőrség kivonhatja a forgalomból, az újbóli forgalomba helyezésnek pedig további költségei vannak, ami szintén több tízezer forint. Ellenőrzéskor a rendőr online meg tudja nézni, hogy biztosított-e a kocsi, így annak már nincs jelentősége, hogy van-e nálunk erről igazolás.

Fedezetlenségi díjat is kell fizetni

A fenti költségeken túl fedezetlenségi díjat is kell fizetni, ami 2023-ban átlagosan több mint 15 százalékkal emelkedett. Ezen belül a gépjármű típusától és teljesítményétől függően változik, hogy mennyivel emelkedett tavaly óta a fedezetlenségi díj, amelyet a kockázatviselés nélküli időszakra kell fizetni. A napidíjak az előző évhez képest így változtak:

A legnagyobb mértékű növekedés a 71-180 kW teljesítményű autóknál volt, két kategóriában is 16 százalék körüli. Illetve a kisebb teljesítményű 38-50 kW-os autóknál is 14 százalék volt a díjemelkedés mértéke. A fedezetlenségi díjat egy új kgfb megkötésénél mindenképpen meg kell fizetnünk visszamenőleg arra az időszakra, amikor az autónkra nem volt érvényes kgfb szerződés – figyelmeztet a Bank360.hu.

Még egy indok a kötelező biztosítás befizetése mellett, hogy a biztosítási díjak ennél jóval kisebb mértékben, átlagosan mindössze 5 százalékkal emelkedtek. Az átlagos állománydíj 46,7 ezer forint volt 2022. szeptember végén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Zsebbevágó részlet derült ki a kormány 3 százalékos lakáshiteléről
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:26
A többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.
Személyes pénzügyek Így változtak a fizetések Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:33
Az elmúlt évben is dinamikusan bővült az elektronikus fizetési forgalom: több mint 200 millióval emelkedett az elektronikus tranzakciók száma egy év alatt, így a teljes gazdaságban összesen több mint 2,5 milliárd elektronikus fizetés történt, a fizetési műveletekben a bankkártyás tranzakciók domináltak.
Személyes pénzügyek Jó hírek érkeztek a 3 százalékos szuper lakáshitelről
Herman Bernadett | 2025. július 16. 16:29
A társadalmi vita a jövő héten kezdődik, a korábbi hírek szerint nem lesz időkorlátja az Otthon Start hitel felvételének. A 10 százalékos önerőt a 40 év fölötti hitelfevevőkre is kiterjesztenék.
Személyes pénzügyek Váratlan jó hírt kapott az autósok fele: várhatunk a tankolással
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 12:16
Inkább áremelkedés nézett ki a héten, de mégis lefelé mozdul az egyik üzemanyagfajta ára.
Személyes pénzügyek Az Erste egykori devizahitelei is érvényesek, nem érdemes reklamálni
Herman Bernadett | 2025. július 16. 11:04
Az Erste Bank szerződései is érvényesek, a bank eleget tett az árfolyamkockázattal kapcsolatos ügyféltájékoztatásra vonatkozó követelményeknek. Az OTP már tegnap reagált a határozatra, rájuk sem terjed ki a Kúria döntése
Személyes pénzügyek Meghökkentő dolgok derültek ki a magyar egyetemistákról
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 10:48
Alig találni olyan egyetemistát, aki ne akarna dolgozni a nyáron. A fizetési igények sokszor meghaladják a 300 ezer forintot is, és meglepően népszerű a készpénz.
Személyes pénzügyek Bővülő hiteltermékek az MFB-nél – Elindult a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram
PR | 2025. július 15. 13:55
Elstartolt a GINOP Plusz program részét képező Nemzeti Bajnokok Hitelprogram, amely 155 milliárd forintos keretösszegből nyújt segítséget a beszállító és exportáló kkv-k számára. Az új EU-s társfinanszírozású konstrukció fix 0%-os kamatozás, illetve akár 30%-os vissza nem térítendő támogatás mellett érhető el. A terméket a zöld és digitális fejlesztésben gondolkodó, versenyképes vállalkozások igényelhetik az MFB Pont Plusz vállalati hálózat bankfiókjaiban.
Személyes pénzügyek Vigéckedett a héten a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 11:38
A világban dúló geopolitikai konfliktusok, a vámháború és a zsenge hazai makrogazdasági adatok ellenére egyre stabilabb a hazai fizetőeszköz.
Személyes pénzügyek Elképesztő, mekkora károkat okozott a vihar
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:07
A lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott.
Személyes pénzügyek Nem akar lemaradni a szuperkedvezményes lakáshitelről? Akkor ezzel érdemes tisztában lennie
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:31
Nem mindenki felel meg az Otthon Start támogatott hitel felvételéhez szükséges feltételeknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG