3p

Béremelések lesznek, de alatta maradnak az inflációnak. Munkát viszont könnyebb lesz találni.

Kissé erősödött a vállalkozások foglalkoztatási szándéka. A cégek közel negyede tervez munkaerőfelvételt, miközben újra 10 százalék alatt van az elbocsátásban gondolkodók aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Átlagosan 11 százalékos fizetésemelésre készülnek a cégek, ami messze elmarad az idei inflációtól. Emellett a tervezett béren kívüli juttatásokat tekintve is kismértékű javulás történt, minden második cégnél számíthatnak rá a munkavállalók.

Kismértékű bővülés várható a foglalkoztatásban idén. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei szerint ugyanis enyhén nőtt a munkaerőfelvételi szándék. „Az előző negyedévi, meglehetősen borús képhez képest javulást látunk a kkv-k foglalkoztatottsági hajlandóságában. A munkaerőfelvételben gondolkodó cégek aránya emelkedett, míg a létszámleépítést tervező cégek aránya csökkent. Számokban kifejezve ezt azt jelenti, hogy

az előző negyedévi 16 százalékról 23 százalékra nőtt a létszámbővítést és 11 százalékról 8 százalékra csökkent az elbocsátásban gondolkodó cégek aránya.

Azt is látni kell azonban, hogy az elbocsátási arány az elmúlt 10 évet nézve még mindig magas, ám a cégek jelentős többsége (68 százalék) nem tervez változtatni a dolgozók létszámán” – mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

A foglalkoztatás látványosabb bővülésére elsősorban a szolgáltató (24 százalék) szektorban és az iparban (23 százalék) számíthatunk, míg a kereskedelemben (18 százalék) és a mezőgazdaságban (10 százalék) ennél visszafogottabb mértékű létszámbővítés várható. A cégméretet tekintve a kisvállalkozásoknál minden negyedik, míg a mikro- és középvállalkozásoknál minden ötödik cég tervez új munkaerőt felvenni.

A fizetések nem tudnak lépést tartani az inflációval

A fizetések és a cafeteria juttatások tekintetében is mérséklődött az előző negyedévi kedvezőtlen hangulat. „A fizetésemelési szándék az utóbbi egy évben igen hullámzó volt. Jelenleg a cégek 73 százaléka tervez béremelést, szemben az előző negyedévi 66 százalékhoz képest.

A béremelés mértéke jelenleg a hullám csúcsán van, átlagosan 11 százalékkal magasabb fizetésre számíthatnak a kkv dolgozók a következő 12 hónapban. Ez azonban meg sem közelíti a KSH által közzétett januári, 25,7 százalékos inflációt, ami az utóbbi 27 év legmagasabb értéke és a tavalyi évi átlagos, 14,5 százalékos inflációtól is elmarad”

– mondta el a szakértő.

A cafeteria juttatások tervezésénél sem folytatódott tovább az előző negyedévi zuhanás. „Jelenleg a cégek fele tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, míg az előző negyedévben minden negyedik cég vélekedett így. Ezzel az arány az elmúlt évek átlagára visszakorrigált, de kérdés, hogy a mostani gyorsan változó és bizonytalan gazdasági környezetben tovább emelkedik vagy inkább újra visszaesik a cafeteriát tervező cégek aránya a következő negyedévekben” – tette hozzá a szakértő. A top 3 juttatási forma továbbra is a 13. havi fizetés, jutalom vagy bónusz (23 százalék), a közlekedési költségtérítés (20 százalék) és a SZÉP kártya (13 százalék). Utóbbi népszerűsége tovább emelkedhet az alszámlák megszűnésével, mivel így munkáltatói oldalról csökken az adminisztráció, a munkavállalóknak pedig egyszerűsödik a használat.  

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG