4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A hitelek drágulása, így a törlesztőrészletek emelkedése lekörözte a keresetek növekedését.

A kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 387 000 forint volt 2022. decemberben, míg a kedvezményeket is figyelembe véve átlagosan 400 300 forint nettó jövedelmet mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hiába nőtt azonban az átlagkereset, a 2022. decemberi jövedelemmel lényegesen kisebb összegű lakáshitel vehető fel a Bankmonitor.hu szakértői szerint, mint egy évvel korábban. Ennek oka az, hogy a lakáshitel kamatok a nettó kereseteket lényegesen meghaladó mértékben emelkedtek.

Azt, hogy mekkora összegű lakáshitelt vehet fel valaki, a nettó igazolt jövedelmének nagysága, valamint a fedezetként bevont ingatlan becsült forgalmi értéke együttesen határozza meg. A fedezetet illetően az általános szabály az, hogy a becsült forgalmi érték – ez jó esetben a vételár – legfeljebb 80 százalékát hitelezhetik a bankok, 20 százalékot mindenképpen saját megtakarításból kell tudni előteremteni. Kivételt jelent, ha a megvásárolni kívánt ingatlanon felül további más ingatlan is bevonásra kerül, mint pótfedezet, ebben az esetben ugyanis az ingatlanok együttes értékének 80 százaléka a plafon.

A nettó igazolt jövedelem nagysága a bevállalható havi törlesztő maximumát határozza meg, ezzel pedig közvetve a felvehető hitelösszeg nagyságára is hatással van. Az úgynevezett JTM – jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató – szabály szerint az 500 000 Forintot el nem érő nettó jövedelemnek legfeljebb az 50 százaléka fordítható hiteltörlesztésre, míg félmillió forinttól 60 százaléknál ránt be az adósságfék. Ez alapján a 2022. decemberi, kedvezményekkel számolt 400 300 forintos nettó átlagkereset legfeljebb 200 150 forint havi törlesztőt bír el, míg a kedvezmények nélküli összeggel elméletileg 193 500 forintig lehet elmenni.

Ezek azonban csak elméleti maximumok, ugyanis a bankok a nettó jövedelmet valamekkora megélhetési költséggel csökkentik, majd az így kapott összegre számolnak JTM-et.

A kalkulált megélhetési költség bankonként nagyon eltérő, van pénzintézet, ahol egy igénylőnél havi 26 000 forinttal számolnak, de olyan is akad, ahol 120 000 forinttal csökkentik a nettó jövedelmet, ám egy kétkeresős, kétgyerekes család esetében az aktuális minimálbérrel – ez 2023-ban 154 280 forint – nyugodtan lehet számolni. Éppen a nagyon eltérő számítási módok miatt azoknak, akiknek az igazolt jövedelme nem bírja el bőven a szükséges hitelösszeg havi törlesztőjét, nagyon gondosan kell hitelező bankot választaniuk, mert akár ezen is múlhat az igénylés sikere.

Megoldást jelenthet a jövedelmet illetően, ha hosszabb futamidőre igényli valaki a hitelt, mert ebben az esetben alacsonyabb havi törlesztőket kell majd fizetnie, ám ennek káros mellékhatása, hogy mivel tovább használjuk a bank pénzét, ezért több kamatot kell rá fizetni, így a teljes visszafizetendő összeg is magasabb lesz. A másik járható út egy adóstárs bevonása, ebben az esetben ugyanis az adós és az adóstárs jövedelmével együttesen számol a bank. Itt azzal kell tisztában lenni, hogy az adóstárs egyetemlegesen felel a hitel szerződés szerinti teljesítésért, ami komoly felelősségvállalást jelent.

A hitelkamatok, törlesztőrészletek is emelkedtek. Fotó: Depositphotos
A hitelkamatok, törlesztőrészletek is emelkedtek. Fotó: Depositphotos

Hiába emelkedett 2022 és 2023 decembere között a kedvezményekkel számolt, illetve a kedvezmények nélküli átlagkereset 18-19 százalékkal, egy azonos összegű, fix kamatú lakáshitelek havi törlesztője ezen idő alatt 30 százalék körüli mértékben drágult a Bankmonitor lakáshitel kalkulátor számításai szerint. Például egy 20 millió forint összegű, 20 éves futamidőre igényelt, végig fix kamatú lakáshitel havi törlesztője (400 000 forint nettó jövedelemmel) 2021. decemberben 133 000 forintról indult (5 százalékos kamat), egy évvel később ugyanezért már 172 000 forintot kellett fizetni (8,25 százalékos kamat).

Ez pedig azt jelenti, hogy pusztán a JTM-szabály alapján számolva a 2022. decemberi átlagkereset azonos futamidő mellett kisebb hitelösszegre elegendő, mint az egy évvel korábbi, alacsonyabb jövedelem. A Bankmonitor számításai szerint a 2022. decemberi, kedvezményekkel számolt nettó átlagkeresettel 23 millió forint összegű fix lakáshitelt lehet felvenni 20 éves futamidőre, míg egy évvel korábban még 25 millió forintig lehetett „nyújtózkodni”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
Ingatlan Sokmilliót spórolhat a Wekerle Plusszal, aki ezt választja a piaci hitelek helyett?
Privátbankár.hu | 2026. október 21. 13:43
Bár használt lakásra 5 százalékos kamattal jön a 2027-től induló Wekerle Plusz hitel, aki jogosult rá, még így is sokkal jobban jár, mintha piaci kamatozású lakáshitelt venne fel – derül ki a BiztosDöntés.hu új Wekerle Plusz kalkulátorának összehasonlításából.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG