Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor cikkében a Hormuzi-szoros lezárásának következményeivel foglalkozott: a nemzetközi olajkereskedelem ütőerének tartott térségen halad át a világ olajtermelésének az ötöde, és az LNG-gáz szállításában is óriási a szerepe. A háború miatt megugró energiaárak a magyar gazdaság szempontjából is nagyon fájdalmasak.
A cikk szerint a Hormuzi-szoros lezárására a térség két legfontosabb olajhatalma gyorsan reagált. Felpörgették ugyanis a szállítást két alternatív olajvezetéken, amelyeket az elmúlt időszakban bővítettek, ám nem eléggé ahhoz, hogy az iráni támadások hatásait teljesen kiküszöböljék. A két vezeték egyike Szaúd-Arábiában fut, és ennek révén Rijad továbbra is fenn tudja tartani a piaci dominanciáját, a másikon pedig az Egyesült Arab Emírségekből biztosítja a zökkenőmentes olajszállítást.
A Szaúd-Arábiában lévő kelet-nyugati olajvezeték-hálózata, a Petroline egy nagyjából 1200 kilométeres rendszer, amely az olajban gazdag királyság keleti partján fekvő Abqaik városát a Vörös-tengeren található Yanbu kikötőjével köti össze. A kelet-nyugati csővezetéknek a becslések szerint napi 7-8 millió hordó a kapacitása a közelmúltbeli bővítéseket követően, és a szaúdi olajóriás, az Aramco a napokban azt nyilatkozta, hogy a hálózat hamarosan eléri a teljes kapacitását.
Van alternatíva, de…
Laptársunk cikke szerint ez legalább részben pótolja a Hormuzi-szoros lezárása miatt kieső napi 20 millió hordó olaj egy részét. Másrészt a közel-keleti országokban az olajtárolók telítettsége kritikus szintet ért el 2026 márciusára, ami közvetlen fenyegetést jelent, mivel így nem lehet a termelést fenntartani. Nagyon nehéz rugalmasan visszafogni a termelést (illetve szakértők szerint ebben csak kis mozgástér van), ha pedig elkezdenek lefojtani kutakat, azok később lassabban és pluszköltséggel indíthatók újra. Tehát a régióban található országok számára is létkérdés, hogy minél előbb és minél nagyobb mennyiséget tudjanak elszállítani.
A második kisebb csővezeték az Egyesült Arab Emírségek Abu Dhabi nyersolajvezeték (ADCOP), amelyet Habshan-Fujairah olajvezetéknek is neveznek. A Habshan szárazföldi olajlétesítményeitől Fujairahig körülbelül 400 kilométer hosszú csővezeték becslések szerint napi 1,5-1,8 millió hordót olajat tud továbbítani.
Az elemzők szerint a kelet-nyugati csővezeték és az ADCOP együttesen segíthet – legalább részben – ellensúlyozni a kieső olajmennyiséget, a másik oldalon viszont a vezetékek hossza miatt komoly kockázati kihívás lesz ezek megvédése. Számos olaj- és gázipari létesítmény vált az iráni támadások célpontjává, így például az Abu Dhabi állami olajóriás bezárta az ország legnagyobb finomítóját. De hétfőn támadás érte az olajvezeték az ADCOP tengerparti végállomását, Fujairahot is, ahol a beszámolók szerint az olajdepóben tűz ütött ki. A Ruwais finomító napi szinten közel 1 millió hordó olajat dolgozott fel korábban, ami a globális üzemanyagellátás szemponjából is „látható mennyiség”.
A cikk szerint a finomítók leállása és korlátozott működése miatt a szakértők azt prognosztizálják, hogy hamarosan kénytelenek lehetnek módosítani a működésüket, egyrészt kisebb kapacitással fog üzemelni számos komplexum, másrészt a termelést kizárólag a belföldi piacokra irányítják, ami a feldolgozott termékeknél (így például az üzemanyagoknál) okozhat további áremelkedést a világpiacon.
Mivel jár mindez az energiapiacon?
Laptársunk elemzése szerint az olajárak egyrészt nagy mértékben megemelkedtek az iráni háború kirobbanása óta, másrészt megnőtt a volatilitás, vagyis jelentős kilengéseket látunk egyik napról a másikra is.
A szakértők szerint a legnagyobb probléma, hogy minél inkább elhúzódik a konfliktus, annál nagyobb az esélye annak, hogy a telített tárolók miatt csökkenteni kell a termelést. Ez pedig azzal jár, hogy a háború lezárását követően csak lassabban, több hónap alatt állhat be egy alacsonyabb egyensúlyi ár. Ez pedig fájdalmas lehet azoknak az országoknak, ahol az ellátást döntően importból fedezik.
Mi jöhet Magyarországon?
A cikk végül kitért a lehetséges hazai forgatókönyvekre is. Mint írta, Magyarország, mint nettó energiaimportőr, különösen érzékenyen reagálhat az ilyen típusú külső sokkokra.
Az átlagemberek számára az inflációs hatás lehet a leginkább szembetűnő. A magasabb világpiaci árak szinte azonnal megjelentek a hazai üzemanyagárakban, igaz, a gyorsan bevezetett árstop a közvetlen hatást elkendőzi. Ugyanakkor a növekvő szállítási költségek előbb-utóbb beépülnek az élelmiszerek és fogyasztási cikkek árába. Nem véletlenül jelezte számos szakértő a legutóbbi, kellemes meglepetést hozó inflációs adatot követően, hogy ennél idén már csak magasabb értékeket látunk majd.
A növekvő infláció csökkenti a lakosság vásárlóerejét, így várhatóan az előzetesen vártnál kisebb lehet a fogyasztás bővülése a következő hónapokban, ami a gyengébb GDP-növekedésben is testet ölthet.
A növekvő energiaárak azzal is járnak, hogy romlik az úgynevezett cserearány, vagyis Magyarországnak több devizát (eurót és dollárt) kellene kiadnia ugyanannyi energiáért. Ez ronthatja a külkereskedelmi egyenleget, mindez végső soron – ahogy ezt már láttuk is – nyomást gyakorol a forint árfolyamára. Ráadásul a gyengébb forint tovább drágítaná az importot, ami ismét csak inflációs hatású lehet.
A magasabb energiaárak növelni fogják a kormány által keményen védett rezsicsökkentés intézményének költségeit. Ha pedig több pénzbe kerül a rezsicsökkentés fenntartásának költsége, az tovább terheli az egyébként is magas költségvetési hiányt – áll a cikkben.
Erre már érdemes felfigyelni. 
