9p

Tartja a lépést Budapesttel a debreceni újlakás-piac: rengeteg kétszobás egyenlakás épül, amiket 62-63 millió forint körüli áron hirdetnek. A Duna House vezető elemzője szerint az Otthon Start feltételei plafonként működnek ezen a piacon, de a prémium kategóriában már megjelentek a 2 millió forint feletti négyzetméterárú hirdetések is. A 60 milliós panellakás már megfizethetőnek számít a városban, a befektetők pedig a magas árak mellett is szeretik Debrecent, különösen két északi környékét.

„Rendkívüli árrobbanáson ment keresztül Debrecen újlakás-piaca 2020 óta. Az átlagos kínálati négyzetméterár 1 millió 150 ezer forint, ami országos összevetésben is kiemelkedő szint” – mondta a Privátbankárnak Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A megyeszékhelyen országos mércével is jelentős volumenű társasház-fejlesztések zajlanak. Szegő a déli Epreskertet és Homokkertet nevezte a leggyorsabban átalakuló térségnek, amiben jelentős növekedési potenciált lát; az itteni négyzetméterár-szintet 800 ezer és 1,1 millió forint közé teszi. Jelenleg is több száz új lakás között lehet válogatni, ezek többsége 41-53 négyzetméteres, kétszobás és erkélyes.

Bőven lehet azért az említett átlagár feletti hirdetéseket is látni. A pályaudvarhoz közeli Homokkertliget II. ütemét jövőre adhatják át,

itt a több tucatnyi 44 négyzetméteres egyenlakást 62-63 millió forintért hirdetik.

Az új lakásoknak viszont csak kis részét kínálják 1,5 millió forint feletti négyzetméteráron, 73 százalékuk megfelel az Otthon Start követelményeinek.

A Living nevű ingatlanfejlesztő cég 400 lakásos debreceni lakóparkjának egyelőre nincs fantázianeve, de az már biztos, hogy az idei év második felében kezdik el építeni a város keleti részén, a 4-es főút mellett. A város másik oldalán, de szintén a 4-es út melletti Postakertben is épül egy lakópark. Az árak ott is az Otthon Start plafonja alatt maradnak, de a 80 millió forint nem számít kiugrónak.

A repülőtérhez közeli Epres Liget átadását az idei első negyedévre ígérik: itt több mint ötszáz lakás épül, a Déli Gazdasági Övezettől nem függetlenül. 

A debreceni Epres Ligetet még ebben a negyedévben átadhatják
A debreceni Epres Ligetet még ebben a negyedévben átadhatják
Fotó: Bayer Property

A prémium lakásokat készpénzes vevők keresik

Szegő arról is beszélt, hogy az újlakás-kínálat kettészakadt: a Belvárosban több exkluzív, magasabb árkategóriájú projekt zajlik. A Nagyerdő és a Belváros prémium lakásai négyzetméterenként 1,6–2,3 millió forintos ársávban mozognak, elsősorban készpénzes vagy magas jövedelmű vevőket vonzva.

„A külsőbb városrészekben – például Tócóvölgyben, Epreskertben, Homokkertben – a fejlesztők tudatosan 1,4–1,5 millió forint közé pozicionálják áraikat, hogy megfeleljenek a támogatási feltételeknek. A gyakorlatban tehát az Otthon Start valóban plafonként működik a tömegszegmensben, miközben a prémium kategória már levált erről a korlátról” – mondta az elemző.

A 2011-ben, vagy később épült lakásokkal együtt már 600 tagúra szélesedik a kínálat, és ezek között már nagyobb alapterületűeket is bőven lehet találni. Ha nem ragaszkodunk a teljesen új állapothoz, akkor a lakások túlnyomó többségét még a Belvárosban is meg lehet venni 1,5 millió forintos négyzetméterár alatt.

„A helyi kereslet sajátossága, hogy egyre inkább az új, energiahatékony lakások felé tolódik el, miközben a bérleti piac stabil marad az ipari parkok és az egyetem folyamatos munkaerő- és hallgatói jelenléte miatt” – magyarázta Szegő.

A Debrecenben sokasodó gyárak felpörgették a lakáspiaci keresletet
A Debrecenben sokasodó gyárak felpörgették a lakáspiaci keresletet
Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Hiába felújított a panel, sokkal többet akkor sem ér

Az árak alapján a debreceni ingatlanpiac észrevétlenül elvegyülne a pesti kerületek között: a használt lakások átlagos négyzetméterára is átlépte az egymillió forintot. A lakások nagy része téglaépítésű, és ezt a kategóriát nézve meglepően új az állomány: a 2001-ben vagy később épült házak lakásai alkotják a téglalakás-hirdetések többségét. Ezek közel fele új építésű, újszerű vagy felújított: a városra jellemző 65-75 milliós árszint felett is sokan árulnak ilyen lakásokat.

A piac közel harmadát még ma is a panelek teszik ki. A panelhirdetések 55-70 millió forintos ára elsőre rendkívül magasnak tűnhet a magyar vidékhez viszonyítva, de többségében nagyobb, 55-71 négyzetméteres lakásokról van szó. A panelek 36 százalékát hirdetik újszerűként vagy felújítottként, de ezek ára is csak minimálisan haladja meg a szegmensre jellemző átlagárat: a nagyobb felújított lakásokért is jellemzően 66 millió forint körüli összeget kérnek. Panelprogramban csak a házak töredéke vett részt, de az itt lévő lakások tulajdonosai sem kérhetnek ennél sokkal több pénzt a vevőktől. 

A panorámát sem számolják fel az árhoz, a 10. emelet feletti lakásokat a többihez hasonló áron hirdetik. (A pályaudvar mellett, a Petőfi téren található 22 emeletes toronyház az ország második legmagasabb lakóépülete.) Sőt, a panelpiac annyira egységes, hogy a belvárosi lakásokra is a 65 millió forint körüli árak jellemzők, és ezek többsége 65 négyzetméter körüli vagy nem sokkal kisebb.

A debreceni lakások többségében ma is távfűtés vagy gázkazán van, előbbinél már többségbe kerültek az egyedi mérővel felszerelt rendszerek. A korszerűsített fűtéssel hirdetett lakások közül sok helyen a 70 négyzetméternél kisebb lakásokért is 70 milliós árat adtak meg az eladók.

A gázkazános, jellemzően tégla építésű lakásoknál viszont a 71 négyzetméteresekért is simán elkérnek 80 millió forintot.

Sőt, tízből több mint két lakást 100 millió forint feletti áron hirdetnek, ezek azonban nagyobbak.

A belvárosban különösen kevés a panel, hatból öt lakás téglából épült házban van. Itt a gázkazán már nem divat, sok lakásba hűtő-fűtő klímát építettek be. A jellemző négyzetméterár a belvárosi téglalakásoknál gyakran 1,4 millió forint felett alakul, amit az új(abb) építésű lakások húznak felfelé. Azonban ezek 70 százaléka is megvehető az Otthon Starttal.

Szegő szerint a hitelprogrammal kompatibilis kínálat egyik központja Tócóvölgy és Tócóskert, illetve az itteni lakóparkok, jellemzően 1 millió forint körüli árszinttel. A nyugati városrész kínálata jellemzően erkélyes panelekből áll, és a lakások több mint kétharmada valóban a választék megfizethető végén, az 56-70 milliós árkategóriában van. 

A hőszivattyú és a padlófűtés számít a házaknál

A debreceni családi házak kínálata is széles, jelenleg közel kétezer hirdetés van a piacon. Az új házak mindössze a kis töredékét teszik ki az elérhető választéknak: az eladó otthonok közel 28 százaléka 1950 előtt épült, de hasonló arányban találtunk újszerű vagy felújított állapotú házakat is. 

A házaknak mindössze a harmada tartozik a megszokott, 100-150 négyzetméteres kategóriába, ennél nagyobbakból 700 darabot hirdetnek. Az említett kategóriában jellemzőnek mondható az egymilliós négyzetméterár: a medián ár 125 millió forint, és ez akkor is igaz, ha csak a gázkazánnal fűtött házakat vesszük. A hőszivattyúval vagy padlófűtéssel ellátott házak ára már 9 millió forinttal magasabb, és minden méretet figyelembe véve az ilyen házak akár 20 millió forinttal is többet érhetnek a gázkazánnal felszerelt társaiknál. Ennek megfelelően a választék is szűkebb, az eladó házak többségét még mindig gázkazán fűti.

Kiegyensúlyozottabb és olcsóbb piacért el kell hagyni Debrecen belterületét: ezt az északnyugatra, Hajdúböszörmény felé eső Józsán találjuk meg. A kertvárosias övezetben a házak többsége a 100-150 négyzetméteres kategóriába tartozik, a jellemző négyzetméterárat pedig 900 ezer forintra teszi a Duna House.

Nagyerdő és Egyetemváros: 1,57 milliós árszint

Az ingatlan.com szerint jelenleg 220 ezer forint az átlagos debreceni albérletár, de amikor megnéztük, a lakások kétharmadát ennél drágábban próbálták bérbeadni. Az új vagy újszerű állapotú lakásokért akár 350 ezer forintot is el lehet kérni havonta, de ha hozzávesszük a felújítottakat, a 290 ezres medián árszint akkor sem lóg ki a fővárosra jellemző értékek közül. Pedig a választék elég nagy, közel 1300 kiadó lakás között lehet válogatni. 

Kiadó házból már kevesebb van, és ezeknek is megkérik az árát: a medián bérleti díj 550-600 ezer forint, az új építésű vagy újszerű házakat pedig 700 ezer forintért is ki lehet adni.

A Duna House adatai alapján a befektetők kedvelik a várost. A befektetési célú vásárlások aránya

országos szinten 27-ről 21 százalékra csökkent tavaly, Debrecenben viszont 30 százalék felett stabilizálódott.

„Az egyik fő csoport a hozamorientált vásárlóké, akik az egyetemvárosi és nagyerdei bérleti piac 7–9 százalékos hozamát célozzák. A másik pedig az ipari kötődésű befektetőké, akik a multinacionális vállalatok szakembereinek kínálnak hosszú távú bérleményeket” – mondta a helyi viszonyokról Szegő.

Nem véletlen, hogy jelenleg is a Nagyerdő és az Egyetemváros a két legdrágább övezet: könnyen lehet bérlőt találni, és a prémium fejlesztések mellett is szűk maradt a kínálat. A februári átlagos négyzetméterár 1,57 millió forint a város két északi környékén, ami a budapesti szintet is bőven meghaladja.

A debreceni repülőtér forgalma ugyan visszaesett, de úgy tűnik, az Airbnb-befektetők sem vonultak ki a piacról. Továbbra is rengeteg lakáskiadó épít a turizmusra, a legtöbben éjszakánként 25-30 ezer forintért kínálják a magánszállásokat.

Villamossal a repülőtérre

A cikk elején említett rendkívüli árrobbanás Szegő szerint annak köszönhető, hogy az ipari beruházások keresleti sokkot generáltak a piacon. Debrecenben több nagy feldolgozó-ipari, autóipari beruházás zajlik. A várostól északnyugatra, Hajdúböszörmény felé épített gyárat a BMW és több beszállítója, például az Eve Energy, a ZF-Foxconn, illetve a ThyssenKrupp is. A déli ipari parkban rövid időn belül elindul a termelés a CATL gyárában, és az EcoPro, illetve a SemCorp gyárai is itt találhatók. A belvárostól nyugatra, az M35-ös autópálya felé pedig az NI informatikai cég, illetve a Schaeffler alkatrészgyár központja épült fel.

A Debrecen 2030 fejlesztési programot a kormány is a szívén viseli: Lázár János építési és közlekedési miniszter Hamburghoz és Münchenhez hasonlította a várost, és azt mondta, néhány éven belül gazdagabb lehet, mint Budapest. Debrecen polgármestere, Papp László visszafogottabb volt, ő Lipcsével tartja összevethetőnek Hajdú-Bihar megye székhelyét.

A fejlesztési terv szerint új elkerülő utat építhetnek a város keleti részén, meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát a repülőtérig, és egy új, harmadik villamosvonalat is építhetnek a következő években.

A Mennyit ér az ingatlanom? sorozat többi cikkét itt olvashatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG