8p

Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.

A Revolut Bank, az Európai Gazdasági Térségben több mint 50 millió, Magyarországon pedig több mint 2,3 millió ügyféllel rendelkező európai digitális bank hivatalosan bejelenti magyarországi fióktelepének működésének közelgő elindítását, valamint a magyar bankszámlák bevezetését – olvasható a cég lapunknak küldött közleményében.

A folyamat fokozatosan zajlik majd, a meglévő ügyfelek áthelyezésére az e-mailben küldött értesítést követően legalább 2 hónappal kerül sor. Magyarország a Revolut egyik kulcsfontosságú piaca a közép- és kelet-európai régióban a lakossági ügyfélbázis alapján, ahol 2025 júliusában érte el a 2 milliós mérföldkövet. A Revolut már 9 másik országban nyitott helyi fióktelepet (Franciaország, Írország, Olaszország, Hollandia, Románia, Spanyolország, Németország, Portugália és Belgium). Ez a jelentős tapasztalat biztosítja a vállalat felkészültségét arra, hogy stratégiáját kiterjessze további kulcsfontosságú európai piacokra is.

A magyarországi fióktelep az áthelyezést követően kezdi meg a magyar bankszámlák biztosítását a meglévő ügyfelek számára, míg az új ügyfélcsoport egy része már a fióktelephez történő csatlakozás kezdetekor megkapja azokat a közeljövőben. Ez fokozatosan minden új ügyfélre kiterjed majd.

A Revolut magyar bankszámlák bevezetése hozzájárul a növekvő ügyféligények kielégítésében, a banki termékportfólió bővítésében, valamint a helyi felhasználók igényeinek személyre szabottabb kiszolgálásában.

Elsődleges bankká válnának

2025 októberében a bank lezárta a magyarországi fióktelep létrehozásához szükséges szabályozási lépéseket, és „Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepe” néven bejegyzésre került a Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásába. A fióktelep tényleges működése az első új ügyfelek csatlakozását követően indul. Az áthelyezést követően a meglévő és új lakossági számlákat a Revolut Bank UAB magyarországi fióktelepe kezeli majd. Az ügyfélbetéteket továbbra is legfeljebb 100 000 euróig a litván betétbiztosítási rendszer (állami intézmény betét és befektetésbiztosítása) védi.* A Revolut Bank az Európai Gazdasági Térség 30 piacán működik, az Európai Központi Bank engedélyével és a Litván Nemzeti Bank felügyelete alatt.

Petrás Gábor, a Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepének country managere elmondta:

„A Revolut Bank UAB magyarországi fióktelepének működésének elindítása, valamint az, hogy Revolut magyar bankszámlákat kínálhatunk, újabb lépést jelent azon célunk felé, hogy a piacon ügyfeleink elsődleges bankjává váljunk. Minden piacon, ahol jelen vagyunk, kiemelt hangsúlyt fektetünk a helyi relevanciára.

Célunk, hogy segítsünk ügyfeleinknek a lehető legtöbbet kihozni pénzügyeikből, és nagyobb, jobb kontrollt biztosítsunk számukra a pénzük felett. Legyen szó költségvetési célokról, költési preferenciákról, megtakarításról vagy befektetésről, a Revolut egy teljes ökoszisztémát kínál szuperalkalmazásában, amely központosítja és optimalizálja a pénzügyi döntéseket.”

Joe Heneghan, a Revolut Bank vezérigazgatója hozzátette:

„Az elmúlt években jelentős fejlődésen mentünk keresztül: gyorsan éretté tettük szolgáltatásainkat, és a felhasználóink által megbízható utazási kártyából egy teljes pénzügyi innovációs ökoszisztémává váltunk, amelynek középpontjában egy erős banki termékportfólió áll. Jelenleg erős növekedési ütemet tapasztalunk Magyarországon, és célunk, hogy ezt folytatva az ország egyik vezető elsődleges számlaszolgáltatójává váljunk.”

Magyar bankszámlák és lokalizált termékek

A helyi bankszámla gyakran alapvető tényező, amikor valaki elsődleges számlát választ. A magyar bankszámlák bevezetése megkönnyíti a felhasználók számára, hogy számláikat és munkabérüket közvetlenül a Revolut számlájukról kezeljék. Ez, kiegészítve a fintech vállalat teljes termékkínálatával (napi bankolás, megtakarítás, befektetés, költségvetés, utazás, élmények, életmód), erős alternatívává teszi a Revolutot elsődleges bankként a magyarok számára.

A Revolut és a Dynata kutatócég által 2025 októberében végzett felmérésből** kiderül, hogy a magyarok több mint egyharmada (35  százalék) számára az egyik legfontosabb cél 2026-ra az, hogy okosabb, átgondoltabb pénzügyi döntéseket hozzon. A magyarok ötöde (21  százalék) szerint az egyik leghatékonyabb eszköz a 2026-os pénzügyi helyzetük javításához egy könnyen használható alkalmazás lenne, amellyel nyomon követhetik, megtakaríthatják és befektethetik a pénzüket. Egy helyi bankszámla és egy lokalizált kínálat támogathatja ezeket a prioritásokat, segítve őket abban, hogy nagyobb kontrollt gyakorolhassanak a pénzügyeik felett, a fizetésük beosztásától a megtakarításaik kezeléséig, mindezt egy olyan alkalmazásban, amelyben az elsődleges bankszámlájuk is megtalálható.

Ahogyan a Revolut minden terméke és szolgáltatása esetében, a számlák áthelyezése zökkenőmentes lesz, és az ügyfélélmény változatlan marad – ígérik. A fizetési számlákhoz kapcsolódó összes szolgáltatás (például Személyes számla, fizetős csomagok, Közös számlák, Revolut Pro, Revolut Kids & Teens, belföldi és nemzetközi beszedések és átutalások, devizaváltás, kártyás fizetések, RevPontok és megtakarítások) a magyarországi fióktelepen keresztül lesz elérhető. Az egyéb meglévő szolgáltatásokat továbbra is a csoport más jogi egységei nyújtják, ugyanúgy, mint eddig.

Minden meglévő ügyfélnek frissítenie kell személyes adatait az áthelyezési folyamat után, hogy továbbra is ugyanazt a banki élményt élvezhesse. Erről az alkalmazásban és e-mailben kapnak tájékoztatást a szükséges lépésekről. Emellett a magyar fióktelep által nyújtott termékekre vonatkozó új ÁSZF-ek lépnek hatályba az áthelyezést követően.

Ezek a jelenlegi feltételeken alapulnak, néhány konkrét módosítással, hogy azok az alábbiakban leírtak szerint megfeleljenek a magyar jogszabályoknak. Az ügyfelek a Revoluttól kapott e-mailben találnak összefoglalót a legfontosabb változásokról, a teljes szöveget pedig a Revolut weboldalán, a „Feltételek és szabályzatok” oldalon olvashatják el.

Változások az ügyfelek számára

Teljes körű engedéllyel rendelkező európai bankként a Revolut az Európai Központi Bank (EKB) és a Litván Nemzeti Bank felügyelete alatt működik, míg Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korlátozott felügyelete alá tartozik. A Revolut szorosan együttműködik a szabályozó hatóságokkal, és az összes olyan piacon, ahol tevékenykedik, teljes mértékben betartja, az alkalmazandó helyi törvényeket és szabályozásokat, beleértve a vonatkozó helyi illetékek fizetését is.

A hosszú távú növekedési célok elérése és a kiemelkedő szolgáltatási színvonal fenntartása érdekében a Revolut módosítja bizonyos, nem Revolut-számlákra irányuló banki átutalások díjszabását. Az új tranzakciós díjak bevezetése során a vállalat továbbra is elkötelezett amellett, hogy a magyar piacon az egyik legversenyképesebb díjszabást kínálja. Így, az ügyfélközpontú és zökkenőmentes átmenet biztosítása érdekében:

  • A Revolut-felhasználók közötti átutalások továbbra is ingyenesek maradnak, összegtől függetlenül
  • Az 50 000 forint alatti, nem Revolut számlákra irányuló átutalások továbbra is teljesen ingyenesek maradnak
  • Az új ügyfelek esetében, akik közvetlenül a magyarországi fióktelephez csatlakoznak, a Revolut átvállalja az új tranzakciós díjak költségét addig, amíg a meglévő ügyfélbázis áthelyezése be nem fejeződik.
  • A meglévő ügyfelek esetében az új tranzakciós díjak csak a magyarországi fióktelephez való áthelyezést követően lépnek életbe.

Ezek a lépések annak biztosítására irányulnak, hogy a Revolut alapélménye továbbra is elérhető és fenntartható maradjon, és számos átutalás továbbra is teljesen díjmentes marad az ingyenes Standard csomag felhasználói számára. A Standard csomag ügyfelei továbbra sem fizetnek havi számlavezetési díjat vagy kártyadíjat, így fenntartva a banki szolgáltatások elérhetőségének standardját.

A fizetős csomagok ügyfelei további díjmentes keretekben és teljes díjmentességekben részesülnek:

  • A Premium és Metal ügyfelek havonta összesen 1 millió forint értékű átutalásra jogosultak tranzakciós díj nélkül (az átutalások 50 000 forint fölötti részére alkalmazva)
  • Az Ultra csomag ügyfelei korlátlan összeget utalhatnak teljesen díjmentesen

Emellett a Revolut megszünteti a hétvégi devizaváltási díjakat Magyarországon a Premium, Metal és Ultra csomag ügyfelei számára, valamint a Plus csomag esetében ezeket 1  százalékról 0,5  százalékra csökkenti.

Az ügyfelek a változások előtt egyértelmű és időben érkező tájékoztatást kapnak. A Revolut a megszokott módon teljes átláthatóságot biztosít: nem lesznek rejtett díjak, és az ügyfelek pontosan látni fogják, mikor kerül felszámításra tranzakciós díj, valamint annak pontos összegét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG