3p
A jó munkaerőpiaci helyzetnek, a gazdasági növekedésnek köszönhetően tele van az állami nyugdíjkassza Németországban. Így egyrészt jövőre is magas, három százalék körüli nyugdíjemelés várható, másrészt pedig hacsak jelképes mértékben is, de csökkentenék a nyugdíjjárulékot. De a kis keresetűek számára nagyobb ajándékot is terveznek.
Nyugdíjkifizetés Berlinben, 1958-ban. Akkor is emeltek. (Bundesarchiv)

Több mint három százalékkal emelkedhetnek a nyugdíjak 2018-ban Németországban a nyugdíjkassza jó helyzete miatt – jelentették a német lapok. Az emelés, mint minden évben, most is júliustól esedékes, és 21 millió nyugdíjast érint. Emellett csökkentenék a munkavállalók által fizetendő nyugdíjjárulékot is, igaz, eléggé jelképes mértékben.

A járulék ezek szerint 0,1 százalékponttal 18,6 százalékra csökkenne, ami a Handelsblatt kalkulációja szerint csak jelképes, mintegy 1,60 eurót jelentene átlagosan, fejenként és havonta. Ráadásul várhatóan csak pár évig, 2022-ig állhat fent ez a kedvező helyzet.

A társadalom elöregedése, a nemsokára nyugdíjba vonuló népes „baby boom-generáció” miatt 2023-tól ugyanis várhatóan ismét emelni kell a járulékot még akkor is, ha a gazdaság jól teljesít. A 2024-es évben valószínűleg 19,8, 2030-ra pedig 21,6 százalékra szükséges felvinni a befizetési rátát.

Havi 43 euróval több

A Der Spiegel Online szerint a nyugati tartományokban 3,1, a volt NDK területén 3,2 százalékos emelés várható jövőre, egy tipikus átlagnyugdíjas esetében ez havi 43 euró. Erről és a nyugdíjjárulék csökkentéséről november 22-én dönthet a német kormány. Ezen a nyáron Nyugaton 1,9, Keleten 3,59 százalékkal nőttek a nyugdíjak, egy évvel korábban 4,25, illetve 5,95 százalék volt az emelés. (A volt NDK területén a nyugdíjakat fokozatosan a nyugati szinthez közelítik.)

Az már a most folyó „Jamaika-koalíciós” tárgyalások része, hogy a dolgozók munkanélküli-hozzájárulását is csökkentenék, 0,3-0,5 százalékponttal. A munkanélküliség Németországban több évtizedes mélypontok közelében van. De ennél nagyobb változtatásokat is terveznek a leendő koalíció tagjai (CDU, CSU, FDP és Zöldek).

Ne tengődj átdolgozott élet után

Most az röppent fel, hogy 2019-re új nyugdíjkoncepciót készítenek, és ebben az alacsony keresetű dolgozókat preferálják. Hogy pontosan hogyan képzelik ezt el, nem világos, 2018 végéig dolgoznák ki a koncepciót. De a cél az, hogy akik évtizedeken keresztül dolgoztak, ne csak valamiféle minimális alapellátást kapjanak.

A bérek kis része a nyugdíj

A németek körében eléggé erős az öregkori szegénységtől való félelem, annak ellenére, hogy az ország jóléti államnak számít. A német nyugdíjak a bérekhez képest ugyanis meglehetősen alacsonyak, európai összehasonlításban is az egyik legalacsonyabb szintet érik csak el. Jelenleg az átlagbér 48,2 százalékát teszi ki az átlagnyugdíj. Ez most átmenetileg emelkedhet kissé, de később újra eshet, a prognózisok szerint 2030-ra 45, 2045-re 42,2 százalékra. (Már ha egyáltalán lehet ilyen hosszú távra előre tervezni – a szerk.)

Ezen kívül a nyugíjkorhatár emelésére is szükség lehet, erről "63, 67, 69 vagy 71 évesen kellene majd nyugdíjba menni?" című cikkünkből tudhatsz meg többet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG