3p
Újított a MasterCard, indul a hitelkártyás részletfizetés a boltokban.

Vannak pillanatok az életben, amikor a végösszeget látva az ember legszívesebben visszakérdezne a kasszánál, hogy nem fizethetne-e részletekben – például az iskolakezdési dömpingnél vagy szemüvegvásárlásnál. Szerencsére most már nem kell tartani az elutasítástól, ugyanis egy egészen egyedülálló megoldást vezetett be a MasterCard Magyarországon, így Európában mi vagyunk a második ország, ahol a boltokban POS terminálon keresztül is lehet részletfizetést kérni, ezt mondta el Szendrei Szabolcs, a MasterCard európai termékfejlesztési igazgatója a vállalat rendezvényén.

Nyugaton kevésbé népszerű

A MasterCard regionális termékértékesítési vezetője, Kovács Szabolcs elmondta: összesen 8 európai országban végeztek igényfelmérést a témában. Az eredmények meglehetősen vegyesek lettek, Skandináviában például kevésbé nyitottak a részletfizetési megoldásra az ügyfelek, míg a közép-kelet-európai régióban, köztük Romániában és Magyarországon kitörő lelkesedés fogadta a felvetést. Ez nálunk még csak a Cetelemnél elérhető, de a következő hónapokban további bankok csatlakozására számítanak.

A most elindított tesztüzemben a MasterCard, a Magyar Cetelem Bank és az Ofotért vesz részt, így jelenleg kétezer szerencsés, aktív hitelkártyával rendelkező ügyfél számára nyílt lehetőség a részletfizetésre. Ez egészen 2018 első negyedévéig tart, és az eredményektől függően előbb az összes Cetelem-ügyfélre (ez mintegy 300 ezer aktív hitelkártyát jelent, aminek a 2/3-a képes a szolgáltatást biztosítani), majd az egész országra tervezik kinyitni a részletfizetési szolgáltatást. Szabó Péter, a Magyar Cetelem Bank vezérigazgatója hozzátette: a szolgáltatás elindítása nem jár plusz kártyakibocsátással, egy, már meglévő funkciót digitalizáltak most.

De milyen gyors?

Ha rövidek akarunk lenni: mint a villám. Jelenleg csak a 20 ezer forint feletti vásárlásokkor lehet igényelni részletfizetést – a felmérésből kiderült, hogy ez alatt nem igazán nyitottak az ügyfelek az ilyen megoldásra –, amihez nem kell mást tennünk, mint használni a bankkártyánkat. Fizetéskor és a PIN-kód megadását követően egy plusz üzenet ugrik fel a terminálon, ahol 3, 5 vagy 10 hónapos futamidőt választhatunk. Az időtartam kiválasztása után egy megerősítő üzenetet kapunk a kamattal megtoldott összeggel (ez a 3 havi részletfizetés esetében a vásárlás összege, az 5 és 10 hónapos fizetés esetében a Cetelemnél 25 százalékos éves ügyleti kamat van).

Ha ezt elfogadtuk, akkor meg is történik a vásárlás: a kereskedő megkapja a teljes összeget, a részleteket ezután az ügyfél a kártyakibocsátónak törleszti vissza havonta. A termináltól kapott blokkon szerepel, hogy hány havi törlesztő van még hátra, hány százalékos a kamat, és mennyi a törlesztőnk – mindezt kevesebb, mint 40 másodperc alatt. Ráadásul a már létező kártyákat lehet bevonni a szolgáltatásba, nincs szükség új kártyát igényelni, így az ügyfeleknek – amíg nem válik ez széles körben elérhető megoldássá – nincs más dolga. A kereskedőknek szintén nincs egyéb tennivalójuk, ahol van POS terminál, ott megoldható a részletfizetés, ehhez a MasterCard biztosítja a szükséges szoftverfejlesztést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG