1p
Csaknem százezer nő élt a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével a jogszabály hatályba lépése óta eltelt két évben.

A Világgazdaság szerint a Fidesz választási ígéretét beváltó jogszabály hatályba lépése óta eltelt két évben a nők korkedvezményes nyugdíjazásával kapcsolatos költségvetési kiadások is radikálisan emelkedtek: a 2011-es 26,3 milliárd forintról tavaly 109 milliárd forintra nőttek. Miután ez utóbbi összeg nem kevesebb, mint 80 százalékkal meghaladta az előirányzatot, és ezzel felborította a Nyugdíjbiztosítási Alap nullszaldósra tervezett költségvetését, a kormány, okulva az előző év tapasztalataiból, az idén már 133,7 milliárd forintot tervezett a nők korkedvezményes nyugdíjának fedezetére.

A 2011. március 1-je óta érvényben lévő lehetőséggel az első évben még csak 16,5 ezren, 2012-ben azonban már csaknem ötször többen, 79,4 ezren éltek.

A lap szerint a gazdasági válság és a leépítések miatt a nők menekülő útvonalként használták a korábbi nyugdíjba vonulás lehetőségét. A Világgazdaság egy szakértőt is idéz: az azzal kapcsolatos negatív várakozás is közrejátszhat a nők döntésében, hogy a jövőben esetleg megszűnik ez a kedvezmény.

Így billent meg a nyugdíjkassza

A társadalombiztosítási alapok hiánya tavaly több mint háromszor akkora lett, mint az előirányzat. Ide tartozik a Nyugdíjbiztosítási Alap (vagyis a nyugdíjkassza) és az Egészségbiztosítási Alap (E-alap). A 2012. évet az nyugdíjkassza az előirányzott nullszaldóval szemben 70,8 milliárd forint hiánnyal zárta, miközben a megelőző évben az alap hiánya csak 0,2 milliárd forint volt. A nyugdíjkassza kiadásai annak ellenére haladták meg a bevételeket, hogy azok az előirányzatnál jobban teljesültek.

A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei 2012-ben
(milliárd forint)
Tétel Tényadat Többlet/hiány*
Szoc. hozzájár. adó
+ járulékok
2595,9 +10,9
Költségvetés 101,5 0
Egyéb járulékok
+hozzájárulások**
42,6 +4,8
Összesen 2765,5 +15,9

* az előirányzathoz képest
** korkedvezmény-biztosítási járulék, Nemzeti Foglalkoztatási Alapból származó megtérítés, egyszerűsített foglalkoztatás utáni közteher-befizetés (forrás: NGM)


A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai 2012-ben
(milliárd forint)
Tétel Tényadat Többlet/hiány
Nyugdíj 2643,2 88,2
rokkantsági és
rehabilitációs ellátások*
158,8 0
Nemzeti Család- és Szociálpolitikai
Alapnak átadott
17,7 0
Működési kiadások 12,1 1
Összesen 2836,3 + 86,7

* Átutalva az E-Alap részére (korábban a nyugdíjkasszát terhelte ez a tétel is). Forrás: NGM


Nyugellátásra végül 88,2 milliárddal kellett többet költeni tavaly, ennek egyik oka, hogy a kormány  visszamenőleg megemelte az ellátmányokat, hiszen az infláció a vártnál magasabban alakult (így összességében 5,9%-kal kellett emelni a nyugdíjakat 2012-ben). A másik ok pedig, hogy a nőknek 40 év jogosultsági idő alapján járó nyugdíjat igénybe vevők létszáma a tervezettnél jóval gyorsabban nőtt. Mindez az NGM államháztartási jelentéséből derül ki.

Miközben Magyarország az EU-átlagnál gyorsabban öregszik, nincs igazi válasza a gazdaságpolitikának a nyugdíjkérdésre. A látszatmegoldások helyét hamarosan a fájdalmas valóság veheti át. További részletek korábbi összeállításunkban >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hoppá! Ingyenessé vált ez a fizetős strand
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:13
Május elsejétől lett ingyenes a számtalan szolgáltatást kínáló fürdőző hely.
Személyes pénzügyek Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG