Az éves felmérésből kiderült továbbá, hogy a megkérdezett felnőttek mintegy 34 százaléka nem rendelkezik nyugdíjjal. A 2009-es felméréshez viszonyítva, a valamilyen nyugdíj megtakarítással rendelkezők mostanra 62 helyett már 64 éves korukra tervezik a nyugdíjba vonulást.
Az emberek mintegy 14 százaléka egyáltalán nem tervez nyugdíjba vonulni, amely a teljes aktív korú népességre vetítve összesen 5,1 millió britet jelent, amely a legnagyobb szám mióta a Barings éves jelentést készít a témában.
Mikor megy nyugdíjba? Nem tudom...
Tovább nőtt a bizonytalanság a nyugdíjba vonulás időpontja tekintetében, hiszen a válaszadók 40 százaléka nem tudta megmondani, hogy mikor engedheti majd meg magának, hogy visszavonuljon. Összehasonlításképpen 2012-ben 38 százalékuk, 2011-ben pedig 36 százalékuk nem tudott válaszolni ugyanerre a kérdésre.
Marino Valensise a Barings befektetési igazgatója elmondta, hogy egyértelműen egyre bizonytalanabbak az emberek a nyugdíjas éveket illetően, többségüknek nincsen konkrét elképzelése arról, hogy mikor és hogyan fog visszavonulni, miközben pedig az átlagéletkor folyamatosan növekszik.
"Jelentős számú, nyugdíjkorhatár közeli életkorú ember egyelőre nem tudja, hogy mikor lesz képes nyugdíjba vonulni és aggodalomra ad okot, hogy a megfelelő pénzügyi tervezés és a nyugdíjellátás hiánya mellett az átlagéletkor is fokozatosan növekszik, ami pedig komoly hatással lehet a lakosság egészére.” – tette hozzá Valensise.
Ahogy a kutatásból megtudhattuk, a lakosság 34 százaléka nem rendelkezik nyugdíjjal, és bár ez 2008 óta, a Barings kutatásának kezdete óta nem sokat változott, összességében mégis jelentős különbségek láthatóak az egyes csoportok között.
Érdekes, hogy amíg a nyugdíjjal nem rendelkező férfiak aránya 2008-2013-ig 30 százalékról 26 százalékra csökkent, a nőknél ugyanez az arány 39 százalékról 42 százalékra nőtt. Az A és B státuszúak körében 18 százalék nem jogosult nyugdíjra, a D és E státuszúak körében ez az arány eléri a 61 százalékot.
Valensie hozzátette, hogy fel kell hívni a lakosság figyelmét a helyzet súlyosságára, és megfelelő tájékoztatatással, az előnyök hangsúlyozásával ösztönözni kell őket arra, hogy mielőbb megkezdjék nyugdíjas éveik megtervezését.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
14 perce
-
Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
27 perce
-
Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
37 perce
-
Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
körülbelül 1 órája
-
Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
körülbelül 1 órája
-
A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
körülbelül 1 órája
-
Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
2 órája
- Szenteste munkaszüneti nappá nyilvánításáról is vitázik a parlament
- Ezermilliárdos fejlesztés jöhet egy fontos területen
- Vitézy Dávid újabb nagy balatoni bejelentéssel rukkolt elő
- Kemény üzenetet küldött a Kreml Európának
- Közel a megállapodás az Egyesült Államok és Kanada között
- Megvan a Tisza döntése: támogatják Baka András jelöltjét
- Végjáték a Velencei-tónál?
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Névtelenül is jelezhetők a visszaélések.
Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Felcsút kiemelkedik a rangsorból.
Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Két jelölt nem kapott többséget.
-
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12 -
Veres Tibor érdekeltsége újabb nagy dobásra készül Lengyelországban2026. november 1. 10:03 -
Halloween, Black Friday, karácsony – egész éves vásárlási lázban a világ2026. október 31. 21:01 -
Vagyonadó: Svédország inkább lemondott a milliárdokról, csak ne meneküljön el a tőke2026. október 31. 18:21
További hírek >
-
Már havi 170 ezer autót ad el külföldön a BYD
12:34
-
A Velencei-tó vízállása megmutatja, mekkora bajban van Magyarország
12:17
-
A világ élvonalában a magyarok, ha azt nézzük, milyen gyakran járunk orvoshoz
11:58
-
Május óta nem látott drágulás jön az európai iparban
11:43
-
Nagy árcsökkentést jelentett be az Aldi
11:04
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
2026. november 2. 05:44
-
Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
2026. november 1. 13:25
-
Dráma a Velencei-tónál
2026. november 2. 08:48
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
2026. november 1. 16:22
-
Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
2026. november 1. 14:24

