5p
Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a tárcákban lapuló kis plasztikokkal csak fizethetünk vagy legfeljebb készpénzt vehetünk fel. Pedig rengeteg bank kínál a kártyák mellé kedvezményprogramokat, amivel súlyos ezreseket spórolhatunk egy-egy vásárlás alkalmával.

Kincset rejt egy-egy bankkártya - legalábbis ez derül ki a Bank360 Privátbankár számára készített összesítéséből, amely során azt járta körbe a pénzügyi szakportál, hogy milyen extrákat használhatunk ki a lapkákkal.

Az talán már sokak számára nem újdonság, hogy egyes prémium kártyák mellé ingyenes az utasbiztosítás, vagy például a hitelkártyákkal pontokat gyűjthetünk és néhány százalékos pénzvisszatérítést szerezhetünk.

Ám az már kevésbé ismert, hogy ezeken túl is kínálnak a bankok kedvezményeket. Sőt, nem csak a bankok, hanem a kártyatársaságok is.

A leggyakoribb kártyatípust, Mastercardot használók például automatikusan részt vehetnek a Mastercard Priceless Specials programjában. Nincs más dolgunk, mint a program oldalán regisztrálni a kártyánkat, vásárolni vele és ezzel pontokat gyűjteni, majd a pontokból különböző, időszakosan változó kuponokat vásárolni. A kuponok változatos szolgáltatásokra, más és más mértékben adnak díjkedvezményt. Találhatunk például orvosi szűréshez, könyvvásárláshoz, bútorvásárláshoz kedvezményeket, vagy akár éttermekbe, szabadulószobába is kedvezménnyel mehetünk. A kuponok mellett különböző azonnali kedvezményeket is igénybe vehetünk, amelyekhez mindössze csak a Mastercard logóval ellátott kártyát kell felmutatnunk.

A fentiek minden regisztrált kártyahasználó számára elérhetők, de a magasabb éves díjú prémium kártyával rendelkezők további előnyökre tehetnek szert:

● a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

  • kedvezményes áron vagy díjmentesen léphetünk be a Mastercard Airport Lounge exkluzív repülőtéri váróba,
  • díjmentesen használhatjuk a gyorsítósávot,

● a Bécsi Nemzetközi Reptéren szintén díjmentesen használhatjuk a VIP várókat,

● exkluzív lounge és gyors sáv a Papp László Sportarénában,

● és további kuponokat használhatunk fel prémium kategóriás termékekre és szolgáltatásokra, mint például élményvezetés vagy szépségápolás.

●Időszakosan elérhetők Prémium Shopping napok is, amikor bizonyos üzletekben 20-30 százalék kedvezményért vásárolhatunk és ha elég nagy összegű volt a költésünk, például egy 5 hónapra szóló ingyenes VIP parkolókártyát kapunk egy belvárosi plázában.

Ezek tehát azok a szolgáltatások, amelyeket banktól függetlenül megkaphatunk, ha Mastercard sima vagy prémium kártyát használunk lakossági ügyfélként.

Ám ezen felül a pénzintézeteknél is találhatunk ezt-azt a Bank360 szerint.

Budapest Bank: a pénzintézet Aegon co-branded hitelkártyájával a biztosító termékeit vehetjük igénybe kedvezménnyel. Míg a Budapest Classic-kal 10 százalék kedvezményt és 10 000 forintos ajándékkártyát kapunk a Media Markt üzleteiben.

OTP Bank: a díjmentes OTP Kedvezményprogram nagyon hasonlít egy hitelkártya programhoz. Ha ügyfélként aktiváljuk, az OTP-s kártyát használva a bank közel partnerénél kapunk kedvezményt, amelyet a bank ír jóvá a folyószámlánkon. A kedvezmények mértéke változó, 1-3 százaléktól akár 10-20 százalékos kedvezményt is kaphatunk. Rengeteg szolgáltatás és termék érhető el itt is, így érdemes aktiválni minden OTP-s ügyfélnek, akinek folyószámlája is van a pénzintézetnél.

UniCredit Bank: 20 százalékos kedvezmény jár a Budget autókölcsönző listaáraiból a Magyarországon bérelt és UniCredit bankkártyával fizetett autók esetén.

Erste Bank: Erste World Club partneri ajánlatok az erstés Gold és Platinum hitelkártyákkal érhetők el. A kedvezményeket és/vagy ajándékokat adó partnerek az alábbi kategóriákban találhatók:

●     utazás és szálloda

●     éttermek

●     divat és dizájn

●     kultúra

●     életmód

●     karitatív

Raiffeisen Bank: a bank OneCard hitelkártyáit választva a hagyományos pénzvisszatérítésen felül további azonnali kedvezményekre vagyunk jogosultak a partnereknél. A kedvezmény 3-20 százalék a kijelölt partnerüzletekben (Líra, Optic World, Telekom, Uniqa, Vista),

A prémium ügyfelek a fentieken felül további kedvezményeket vehetnek igénybe további 15 szolgáltatótól, például szállás, utazás, divat és lakberendezés témakörben.

MKB Bank: MKB Gold státuszú kártyával egészségügyi szolgáltatásokra kaphatunk kedvezményt, lehetőségünk van például életkorhoz kötődő szűrési csomagok és életmód-tanácsadás, foglalkozás-egészségügy, menedzserszűrések és nőgyógyászati szűrések 10-20 százalékkal kedvezőbb áron történő igénybevételére.

Az MKB-nál a VISA-sokat sem hanyagolják el. Három szolgáltatónál 5-20 százalék közötti kedvezménnyel vehetünk igénybe egészségügyi és szépészeti szolgáltatásokat.

Gránit Bank: Platinum kártyával igen sok ajánlat közül válogathatunk, mint például Avis autókölcsönzésnél használható kedvezmények, de akár programszervezést is kérhetünk: különféle kóstolók, pókerest, driftelés vagy éppen lóverseny is megtalálható a szolgáltatások között.

Jók a kedvezmények, de ne ez legyen a fő szempont

Bár sokat spórolhatunk egy-egy jól kifogott kedvezménnyel, nem biztos, hogy jobban járunk. Ha ehhez egy drága bankszámlát kellett nyitnunk, amihez még a kártya sem olcsó éves szinten, lehet, hogy ráfizetünk, főleg akkor, ha egyébként kihasználatlanul maradnak a szolgáltatások. Hasonlítsuk össze a bankszámlákat vagy hitelkártyákat a Bank360 kalkulátorával és mérjük fel, a mi bankolási szokásaink mellett melyik lehet a legkedvezőbb ajánlat!

Ne ragadjunk le hosszú évekig ugyanannál a pénzintézetnél, hanem vizsgáljuk meg rendszeresen, hol tudunk faragni a költségeken vagy hol kaphatunk jobb szolgáltatást. Ha emellé még kedvezmények is járnak, az csak hab a tortán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG