3p
A magyarok kétharmada gyakran szokott gondolkodni azon, hogyan tudna jobban takarékoskodni. Sokan mérlegelnek és összehasonlítják a különböző banki ajánlatokat és tájékozódik a lehetőségeikről, mielőtt valamelyik termék mellett döntenek.

A Groupama Garancia Biztosító legfrissebb – a GfK Hungária által készített – kutatásának eredményei alapján az emberek akkor érzik magukat biztonságban, ha megfelelő jövedelmük és biztos munkahelyük van. A fontossági sorrend még éppen hogy dobogós helyére került a családi támogatás és baráti háttér szerepe, és csak utánuk következik a megtakarítások, biztosítások megléte, valamint az egészség.

A kutatásból az is világosan kiderül, hogy az emberek kétharmada gyakran szokott gondolkodni azon, hogyan tudna jobban takarékoskodni, de majdnem ugyanennyien vannak azok is, akik úgy látják, nem képesek kézben tartani a pénzügyeiket. Azonban minden harmadik megkérdezett kézben tudja tartani pénzügyeit és házi költségvetést is vezet, de mindössze 6 százalékuk aktív annyira, hogy a legjobb ajánlatokat kihasználva bankot váltson. A válaszadók 70 százaléka nem spórol előre a nyugdíjas korára, és több mint felük érzi úgy, hogy a spórolás képtelenség is lenne, hiszen a havi kiadásaikat is alig tudják előteremteni. 

Hogy állunk megtakarításokkal?

Az emberek közel 60 százaléka úgy gondolja, hogy az öngondoskodás az azokról való gondoskodást is jelenti, akikért felelősnek érzik magukat, és mindezen előrelátás elsősorban a pénzügyi megtakarításról szól. Akadnak olyanok is, akik saját bevallásuk szerint aggódnak a saját és családjuk jövője miatt, így már most megtakarítanak – hiszen az életbiztosítást a családi szeretet egyik legjobb kifejezésének tartják. A megkérdezettek negyede (29%) nem aggódik a jövője miatt, mivel azt remélik, hogy az állam nem hagyhatja őket nyugdíj nélkül, míg egyharmaduk (36%) abban bízik, hogy majd a gyermekük eltartja őket. 

Arra a kérdésre, hogy hogyan tájékozódnak egy pénzügyi befektetés meghozatalakor, az emberek megnyugtató többsége, közel 70 százaléka felelte azt, hogy mérlegel, összehasonlítja a különböző banki ajánlatokat és tájékozódik a lehetőségeiről. A megkérdezettek több mint fele (56%) törekszik arra, hogy kiküszöbölje a lehetséges kockázatokat, ugyanis fontosabb nekik a pénzük biztonsága, mint a hozam nagysága. Minden megfontoltság ellenére az emberek fele úgy érzi, hogy jót tesz az elkötelezettség, ha kötelező havi összegekkel rákényszerül a rendszeres megtakarításra. Azonban érdekes adat, hogy az emberek csupán negyede követi aktívan a befektetéseinek sorsát, és figyeli, hogy hol tud a lehető legnagyobb hasznot elérni. 

Minél előbb kezdjük, annál jobb

A kutatás során megkérdezettek közel fele (44%) állította, hogy nem rendelkezik számottevő megtakarítással, és harmaduknak (35%) is csak annyi megtakarítása van, ami egy-két hónapig tudná pótolni a bevételkiesést. A megkérdezettek ötöde (19%) tudna több hónapnyi bevételkiesést is gond nélkül átvészelni, és csupán két százalékuk érzi azt, hogy kifejezetten magas a megtakarításának összege. 

Nem szabad azt gondolnunk, hogy a minimálisan szükséges előgondoskodási célú megtakarítás csak havi több tízezer forintnál kezdődhet. Minél hamarabb kezdünk el félretenni, annál kisebb összeggel kell számolnunk havonta. Éppen ezért lehetőség szerint már az első keresettől érdemes elkezdeni a rendszeres megtakarítás - mondta Garamvölgyi Zoltán, a Groupama Garancia élet- és bankbiztosítási ügyvezető igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Békés és Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Hajdú-Bihar és Veszprém, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Hidegzuhany: meredeken kilőtt a repjegyek ára
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 12:53
Többszörösét is elkérhetik egy útra a korábbinál. Ráadásul néhány hét alatt következett be a draszttikus változás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG