1p
Jelentősen, csaknem 50 százalékkal nőtt a Németországba bevándorló magyarok száma az idei első fél évben az egy évvel korábbihoz képest. Összesen 500 ezren érkeztek az első félévben, ebből 25 ezer magyar. Közben csak 13 ezren költöztek Németországból Magyarországra.

A német statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közölt adatai szerint valamennyi bevándorlót együttvéve összesen 500 595-en érkeztek az országba a január-júniusi időszakban, ami 66 ezres, 15 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Az EU-n kívüli európai országokból 5 százalékkal, Afrikából 10 százalékkal, Amerikából 2 százalékkal, Ázsiából 7 százalékkal több bevándorló érkezett.

Kiemelkedően nagy mértékben, 46 százalékkal nőtt a Magyarországról érkezők száma. A Destatis az MTI kérdésére közölte: az első fél évben Magyarországról 25 415 bevándorlót regisztráltak. Németországból Magyarországra 13 023-an költöztek el, a mérleg így 12 392 fős bevándorlási többletet jelez.

Forrás: Destatis, Privátbankár

 

Megyünk?

Az osztrák munkaügyi szervezet adatai szerint szeptember végén 52 246 magyar munkavállaló dolgozott hivatalosan Ausztriában. Ez március óta 18, tavaly március óta 85 százalékos emelkedés. Részletek >>

Az utóbbi egy évben százalékosan az észtek és a görögök után a magyarok körében nőtt leginkább Spanyolországban az EU-ból származó bevándorlók száma, 10,1 százalékkal. Részletek >>

Az EU-hoz nagyjából velünk együtt csatlakozott tizenkét ország közül csak a magyar állampolgárok kértek az első negyedévben több nagy-britanniai társadalombiztosítási számot, mint egy évvel korábban. Részletek >>

Az EU statisztikai hivatalának 2011-es adatsorai hiányosak ugyan, de így is azt mutatják, hogy legalább kétszázezer magyar állampolgár lakik más EU-országokban, és számuk tavaly legalább 22 ezerrel nőtt. És ezek csak a hivatalos lakhellyel bejelentett személyek, aligha vannak közöttük az albérletben, kollégiumban lakók, az idénymunkások, a feketemunkások, a baby-sitterek. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
Személyes pénzügyek MNB: több bejelentés is érkezett a Revoluttal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 13:21
Sorozatosan kerülnek elő a pénzügyi szolgáltató magyar ügyfelei, akiknek – mindenféle indoklás nélkül – a Revolut korlátozza a számláikhoz való hozzáférést. A számtalan panasszal kapcsolatban most reagált a Magyar Nemzeti Bank.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG