4p

Bár a hiteltörlesztési moratórium lehetőségével az adósok egy része még 2021. június végéig élhet, a szintén a koronavírus-járvány miatt bevezetett THM-plafon azonban csak 2020 végéig érhető el, raádaásul az ezzel együtt járó pénzügyi előny napról napra csökken. A Bank360.hu pénzügyi szakportál elemzői annak számoltak utána, hogy megéri-e még rohanni a bankba a kedvezményes kölcsön miatt, illetve, hogy mire számíthatnak januártól azok, akik jelenleg a kedvező hiteldíjmutató szerint törlesztenek.

A márciusban bevezetett THM-plafonnak köszönhetően a fogyasztási hitelek, köztük a szabad felhasználású személyi kölcsönök teljes hiteldíjmutatója (THM) nem haladhatta meg az 5,9 százalékot. Június végén a jegybanki alapkamat 0,75 százalékra csökkent, ennek eredményeként a THM-plafon is alacsonyabb lett, július 1-jétől már csak 5,75 százalék lehetett a maximum THM.

Egy új személyi kölcsön esetében a szabályozás alapján év végéig egy kedvezőbb törlesztőrészletet kell fizetni, januártól azonban emelkedni fognak a kamatok, így a havonta fizetendő összeg is magasabb lesz.

Mennyivel drágulnak a személyi kölcsönök januártól?

Ahhoz, hogy a különbséget pontosan ki lehessen számolni, érdemes hitelkalkulátort használni, hiszen így a hitelintézetek közötti különbség is megmutatkozik. A Bank360.hu elemzői összehasonlították, hogy október végi igényléssel számolva hogyan változnak a kondíciók a kamatforduló után, vagyis ha a THM-plafon véget ér.

Egy hárommillió forintos személyi kölcsönnel számolva, 60 hónapos futamidőnél a legkisebb különbség 1600 forint az idei és a jövő évi törlesztőrészlet között. A kalkulátor szerint a legkedvezőbb ajánlatnál a THM decemberig 5,75 százalék, a teljes futamidőre nézve pedig 6,91 százalék. Ez alapján az induló törlesztőrészlet 57 442 forint, ez januártól 59 081 forintra emelkedik meg - a teljes visszafizetendő összeg 3 539 943 forint.

Van azonban olyan ajánlat is, ahol ennél sokkal nagyobb a különbség. Az előző példához hasonlóan hárommillió forintos hitelösszeggel és 60 hónapos futamidővel számolva, van olyan hitelintézet, ahol az induló és a januári törlesztőrészlet között több mint 15 ezer forint a differencia. Ebben az esetben a THM év végéig 5,70 százalék, a teljes futamidőre tekintve pedig 16,55 százalék. A havi törlesztőrészlet ennek köszönhetően 57 437 forintról 73 128 forintra emelkedik majd januártól. A teljes visszafizetendő összeg így 4 340 607 forint lesz.

Az összehasonlítás alapján látható, hogy miért nem érdemes az igénylés pillanatában kalkulált THM-mel és törlesztőrészlettel számolni. A THM-plafon miatt ezek az értékek minden banknál közel azonosak, a különbség a januártól érvényes feltételeket összehasonlítva látszik igazán.

A bankoknál az alábbiak szerint változik a havi törlesztőrészlet összege:

 

Megéri rohanni a bankba a kedvezményes kamatért?

“Sokkal fontosabb, hogy a hiteligénylés egy átgondolt és megfontolt döntés eredménye legyen, ne pedig egy kedvezőnek vélt lehetőséget próbáljunk meg kihasználni” - tanácsolta Vrazsovits Rita, a Bank360.hu elemzője.

A szakértő rámutatott: már csak két hónapig él a személyi kölcsönöknél a kedvezményes időszak, januártól változnak a feltételek, minden banknál eltérő mértékben. Ilyen rövid idő alatt tehát már nincs lehetőség sokat spórolni, még a drágább ajánlatoknál sem nagyobb az előny 10-20 ezer forintnál, ha a teljes futamidőre vonatkozó költségeket számoljuk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:46
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc. A csomag értéke nem is számít.
Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG