"Ember, most jöttem a templomból" - mondhatta volna megint Orbán Viktor. És igazat mondott volna, hiszen Szatmárcsekén, a helyi református templomban vasárnap részt vett azon az ünnepségen, amelyet a Himnusz elkészültének 200-dik évfordulóján tartottak.
A Miniszterelnöki Sajtóirodának dolgozó Benko Vivien Cher által lőtt és az MTI által közzé tett képen egy mosolygós, láthatóan kiskorú kislányt vett maga elé. Mint annyi politikus, ő is felhasználja a gyerekeket saját népszerűsége érdekében. De az is lehet, hogy a szelfis nyer a legnagyobbat azzal, hogy lett egy képe a kormányfővel.
Szánalmas, mert látszik a kormányfő arcán, hogy mennyire művi a mosolya, odaragadt az arcára, mert sokáig kellett kimerevíteni. Ennyit az őszinteségről.
Kovács Zsolt leköszön, új igazgatóság is feláll.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





