2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Válogatott fiatal közönsége kérdéseire válaszolt a miniszterelnök az esztergomi MCC Feszt rendezvényen, ahol felmerült az utódlás kérdése is.

Orbán Viktor a külön találkozón arról is beszélt, hogy már többször próbálta rávenni Áder János volt köztársasági elnököt, hogy legyen ő a miniszterelnök, és más neveket is említett, amit a 444 foglalt össze.

Vajon leköszönne más Fideszes javára?
Vajon leköszönne más Fideszes javára?
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Áder János

Ezt monta: „Tehát én már többször is próbálkoztam azzal, hogy a köztársasági elnököt, Áder János barátomat rávegyem arra, hogy nem akar-e pályát módosítani. Úgy érzem, hogy talán vannak olyan időszakok, amikor nekem is jó lenne, ha eggyel hátrább léphetnék, és ő például biztosan meg tudná oldani a legnehezebb ügyeket is. Jellemző a Fideszre, hogy azt mondta, hogy köszöni, nem. Ezt kevés nyugat-európai országban tudjuk elképzelni. De hát, ha kell, akkor találunk ilyen Jánoshoz hasonló megbízható karaktert, aki lehet, hogy nem fog zseniális politikai beszédeket mondani, de hogy minden a helyén lesz, arra mérget lehet venni.”

Szijjártó Péter és Lázár János

Orbán később hozzátette, előfordulhat az is, hogy „a nemzetközi témák úgy előtérbe kerülnek, hogy egy nemzetközi ügyekben felvértezett ember kell”, akkor Szijjártó Pétert „elő lehet venni”, ha pedig „a dolgokat rendbe kell tenni, mert kicsúsztak a formájukból”, akkor Lázár János „gond nélkül meg tudja ezt oldani”.

„Most több nevet nem is mondok, csak azt akartam ezzel jelezni, hogy számunkra választási lehetőségek vannak,” – zárta ezzel kapcsolatos fejtegetéseit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív Újszerű óváros, kalapos túrófánk és alacsony árak – Bukarest megér egy hétvégét
Vámosi Ágoston | 2026. március 21. 05:59
Bár szembeötlő az Észak-Koreát idéző építészet a román főváros nagy részén, már érezhető a fejlődés: a tömegközlekedés kiváló és olcsó, a vendéglátás minőségi, és még nőnapi meglepetés is ért minket. A Világjáró ezúttal Bukarestben járt.
Szubjektív Ki ebben az egészben a legnagyobb gazember? Ez Viszont Privát
Bózsó Péter - Gáspár András - Havas Gábor - Izsó Márton - Nagy Károly | 2026. március 20. 18:51
Az iráni háború súlyos következményekkel jár, nem csak a világgazdaságra, de az amerikai belpolitikára is. Elszámította magát Donald Trump? Vajon a súlyos kérdésekkel szembesülő Európa végül az orosz olajra fanyalodik? Miért hiányzik a diverzifikált beszerzést biztosító infrastruktúra hazánkban? Az Ez Viszont Privát legújabb epizódjában azt is kitárgyaltuk, hogy miért kerülhettek a külföldi titkosszolgálatok a választási kampányba.
Szubjektív „Esélyt és reményt adott a fiataloknak, hogy még lesz jobb Magyarországon” – az utca embere az ünnepi beszédekről
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. március 16. 10:03
Orbán Viktor és Magyar Péter március 15-ei beszédéről kérdeztük a nagygyűlésekről jövő járókelőket.
Szubjektív „Aki itt nem tud megélni, az sehol” – az utca embere az életszínvonalról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2026. március 14. 16:56
Járókelőket kérdeztünk ezúttal arról, hogyan alakultak a megélhetési költségeik.
Szubjektív A titokzatos arab világ Ramadán idején – Sarm es-Sejk és a Sínai-hegy
Ács Zsuzsa | 2026. március 14. 06:01
Sarm es-Sejknél a tenger még télen is meleg és lenyűgöző. A bibliai Sínai-hegyen éjszaka fagy, hajnalban még ragyognak a csillagok – a beduinok a házak helyett a szabadságot és a vándorlást választják. A Világjáró ezúttal Egyiptomban járt a háború árnyékában.    
Szubjektív Védjen meg téged a védett ár? Ez Viszont Privát
Bózsó Péter – Csabai Károly – Havas Gábor – Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. március 13. 18:51
Az iráni háború súlyos inflációs kockázatokat hozott a felszínre, ami miatt a magyar kormány is lépett és védett árakat vezetett be a járműüzemanyagokra. De vajon mi a garancia arra, hogy ez a rendszer majd jobban működik, mint a néhány évvel ezelőtti benzinárstop? Az Ez Viszont Privát legújabb epizódjában azt is kitárgyaltuk, hogy hogyan és miért került Ukrajna a kormánypárt választási kampányának fókuszába.
Szubjektív Az iráni háború és az EU hallgatása: vigyázó szemetek Madridra vessétek!
Wéber Balázs | 2026. március 10. 18:31
Az Európai Unió becsületét egy valóban baloldali politikus, Pedro Sánchez mentette meg: a spanyol kormányfő volt az egyetlen olyan uniós vezető, aki azonnal nyíltan el merte ítélni az Irán elleni amerikai-izraeli támadást. Ez nem az iráni rezsim pártolását, hanem az alapvető nemzetközi normák melletti kiállást jelenti. Nagyító alatt ezúttal az EU és az iráni háború.
Szubjektív „Összetenném a kezem, ha ennél feljebb már nem menne” – az utca embere a benzinárról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2026. március 7. 10:31
Február 28-án az Egyesült Államok és Izrael megtámadták Iránt. Ebben a helyzetben kérdeztünk járókelőket arról, hogy szerintük elérheti-e az ezer forintos értéket a literenkénti benzinár. Korábban Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy orosz olaj nélkül eddig a szintig is felmehet az ár.
Szubjektív Bécs, Stockholm, Moszkva – változatok nőnapra
Elek Lenke | 2026. március 7. 06:01
Oroszországot az olajfesték és az erős nők tartják össze. Svédországban nem a nők egyenjogúak, hanem a férfiak. Ausztriában még egy kávézót is átneveznek a nők tiszteletére. A Világjáró ezúttal nőnapi emlékeit idézte fel szerte Európából.  
Szubjektív Trump és Netanjahu meggyújtották a kanócot a Közel-Keleten – Ez Viszont Privát
Bózsó Péter – Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Wéber Balázs | 2026. március 6. 18:31
Ami biztos: február 28-án az Egyesült Államok és Izrael önkényesen megtámadta Iránt. De kinek áll érdekében ez a háború? Milyen hatással lesz ez a Közel-Keletre és a világra? Mennyire fáj ez a magyar gazdaságnak? És tényleg közeleg-e a III. világháború?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG