2p

A Microsoft felturbózta a Paintet. Jöhet a „fakealkotás-cunami”. 

A mesterséges intelligencia (MI) korában annak sem kell bánkódnia, akit nem áldott meg a szerencséje olyan képességgel, mint például Picassót. A Microsoft ugyanis a Windows 11 frissítésében felújította a Paint-t: a program ugyan 1985 óta a kínálat része, eddig azonban nem sok figyelmet fordítottak a fejlesztésére. 

Az MI-vel feljavított szoftver képes a kevésbé ügyes és tehetséges amatőr „művész” macskakaparásából látványos „műalkotást” készíteni. A Paint a szoftvercég egyik legegyszerűbb programja, amelyen születése óta nem sokat változtatttak. A mesterséges intelligencia azonban új távlatot nyitott ezen a téren is.

Hozzányúltak a Painthez
Hozzányúltak a Painthez
Fotó: Depositphotos

A Microsoft fejlesztői úgy látják, hogy éppen a „művészeti alkotások” készítése –valójában hamisítása – az a terület, ahol az MI valóban nagy hasznára lehet az embereknek. Ha valakinek a fejében megszületik egy „műalkotás”, akkor elmondja a mesterséges intelligenciának, hogy mire gondol, a Painttal felskicceli a dolgot, és a többit elvégzi helyette az MI.

Ehhez azt a tudást használja, amit más emberek képességei alapján az agyába tápláltak. Magyarul koppint. Amíg csak játszik ezzel valaki, vagy prezentációkhoz használja a segítséget, és elárulja, hogy az MI-re támaszkodott, addig nincs gond. Ha azonban ennél komolyabb művésznek tekinti magát, azzal már lehet.

A Paint segítségével a felhasználók létrehozhatnak és szerkeszthetnek MI-képeket saját meglévő „műalkotásaik” felett – mondta Dave Grochocki a Microsoft termékmenedzsere. Szóban is elmondhatják, hogy mit akarnak látni közös munkájuk végén. A program először a Windows Insider program résztvevőinek lesz elérhető, ide olyan felhasználók tartoznak, akik áttekintik a Microsoft legújabb termékeit.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika Egy pap a Vatikán igazi AI suttogója, Ferenc pápát is ő informálta
Czwick Dávid | 2026. október 11. 17:01
Ferences pap a Vatikán elsőszámú mesterséges intelligencia (AI) szaktekintélye, akinek a szavára a Szentatyától az ENSZ-ig mindenki figyel. A mérnökből lett teológus-szakértő határozottan fellép az ellen, hogy a nagy techcégek kisajátítsák a technológia jövőjéről szóló vitát. Úgy véli: a mesterséges intelligencia etikája nem lehet szűk vállalati igazgatóságok privilégiuma, és vallja, hogy kifejezetten akkor kell figyelni az új technológiára, amikor emberek sorsa függhet tőle.
Tudomány-technika A mobiltelefonálást is letarolja Elon Musk? Azért nem eszik olyan forrón a kását
Litván Dániel | 2026. október 7. 18:31
Magyarországra hozza a 4iG a Starlink Mobile-t. De mennyire kell félni a hagyományos mobilszolgáltatóknak az új megoldástól? És mire lesz ez jó?
Tudomány-technika Az idegrendszer csodáit kutatják az új orvosi Nobel-díjasok
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:34
Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért – jelentették be a stockholmi Karolinska Intézetben.
Tudomány-technika A Pentagon nem fékez, inkább felfegyverzi a mesterséges intelligenciát
Litván Dániel | 2026. október 3. 11:51
Külön parancsnokságot állítanak fel az autonóm, intelligens fegyverek fejlesztésére. Elon Musk is újra képbe kerül.
Tudomány-technika Már ördögi cselekre is képes az AI – hátra is hőkölt a fejlesztő
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 08:18
Kezd kezelhetetlenné válni a technológiai csoda?
Tudomány-technika Sokkol a Google, reszkethet az Apple: jönnek a megfizethető AI-laptopok
Czwick Dávid | 2026. szeptember 28. 10:16
Már-már frontális támadásnak is beillő hadjáratot indított a prémium laptopok piaca ellen a Google: a techóriás lerántotta a leplet a legújabb Googlebookról, amely nemcsak teljesítményben, hanem dizájnban és AI-integrációban is rengeteg újdonságot ígér. A lépés komoly hatással lehet a hordozható számítógépek piacára, ahol az Apple eddig viszonylag kényelmesen őrizte dominanciáját. De ennek most vége szakadhat: ha bejön a keresőóriás új, jó árasított dobása, akkor főhet csak igazán a cupertinói konkurencia feje. Bemutatjuk a legújabb kütyüről ismertté vált első információkat.
Tudomány-technika Újabb intő jel: történelmi hackertámadást hajtott végre az OpenAI fenegyereke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:39
Nagyobb lehet a baj az eset után, mint gondolnánk.
Tudomány-technika A spanyol kormány már szabályozná a Mesterséges Intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:16
A mesterséges intelligencia egyértelmű szabályozási keretrendszerének létrehozását és felelősségteljes alkalmazását biztosító kormányzati tervet jelentett be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök.
Tudomány-technika Vége a tippelgetésnek: a mesterséges intelligencia hamarosan lefordítja, mit mond a kutyád?
Czwick Dávid | 2026. szeptember 19. 16:57
A mesterséges intelligencia (AI) tényleg elhozhatja azt a pillanatot, amit az emberiség évezredek óta csak a mesékben és a sci-fikből ismert? Valóban karnyújtásnyira lehet az állatok nyelvének dekódolása és megértése? A legújabb AI-rendszerek már nem pusztán a haszonállatok vagy a ragadozók kommunikációját képesek rögzíteni, de alkalmassá váltak ezek elemzésére, rendszerezésére is. Emiatt adódik a kérdés: mi magunk is képesek leszünk válaszolni nekik? Van amire már van válasza a tudománynak, de felszínre kerültek etikai kétségek is a témában.     
Tudomány-technika Eltűnnek a gyerekek a közösségi médiából
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 13:41
Egy uniós előterjesztés arra kötelezné a közösségimédia-platformokat, hogy tiltsák meg a hozzáférést 13 év alatti gyermekeknek, fiókot pedig csak 15 éves kor felett lehessen regisztrálni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG