2p

A science-fiction filmek számtalan változatát felsorakoztatták azoknak a robotoknak, amelyek képesek
átvenni a fizikai tevékenységeket is az emberektől. Úgy tűnik, a forgatókönyvek megvalósulhatnak.

Jó eséllyel egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a munkahelyeken robot munkatársak jelenjenek meg. A mesterséges intelligenciával foglalkozó Figure startup vállalat (a figure out azt jelenti angolul, hogy kitalálni, kiokoskodni egy probléma megoldását) 675 millió dollár - 245 milliárd forint - tőkét gyűjtött második alkalommal meghirdetett tőkebefektetési körében. 

Átvehetik a legkevésbé onzó munkákat. Fotó: Pixabay
Átvehetik a legkevésbé onzó munkákat. Fotó: Pixabay

A cég célkitűzése, hogy általános munkafeladatok elvégzésére alkalmas, humanoid robotokat fejlesszen. Úgy tűnik, mások sem tartják a valóságtól teljesen elrugaszkodott ötletnek ezt a lehetőséget. A második körös befektetés ugyanis 2,6 milliárd dollárra - 944 milliárd forintra - értékelte a vállalatot - számolt be a tranzakcióról és a cég terveiről több amerikai hírportál, köztük a Quartz. 

Árfolyam

A Figure befektetői között megtalálható a Microsoft, az OpenAI, a Nvidia és Jeff Bezos a világ egyik leggazdagabb embere.

„A víziónk az, hogy a lehető legrövidebb időn belül kereskedelmi forgalomban értékesíthető humanoid robotokat fejlesszünk ki” – mondta Brett Adcock a vállalat alapító- vezérigazgatója. Ehhez szorosan együttműködnek a Microsofttal és az OpenAI-val.

A 21 hónapja létező cég imidzse szerint robotjaik meg tudják majd szabadítani az embereket az olyan munkáktól, amelyek nem biztonságosak vagy gusztustalanok, undorítóak. Így az emberi élet boldogabbá és értelmesebbé válhat. Az utóbbi megjegyzés arra utalhat, hogy a robotok nem elvenni akarják az emberek megélhetését tőlük, hanem jót akarnak tenni velük. A friss tőkét újabb robotok gyártására és kiokosítására fordítják. Az utóbbiban az OpenAI-val és a Microsoft Azure MI platformjával működnek együtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika Végre elindult! Már itt is elérhető a robotaxi
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 14:24
Önvezetés, fuvar, megosztás. A legfontosabb jelszavak a robotaxi számnára.
Tudomány-technika Valami készül: Zuckerberg bedöntheti a Polymarketet?
Czwick Dávid | 2026. július 2. 10:41
Bár Mark Zuckerberg arra törekszik, hogy technológiai mamuttá váló cégét, a Facebookot – vagyis inkább a cégbirodalmát tőzsdei cégként összefogó Metát – és annak imázsát kizárólag a mesterséges intelligenciára és a nyílt forráskódú modellekre alapozza, a háttérben most egy egészen más, merész és megosztó projekten töri a fejét. Főként a Polymarket hívei izgulhatnak.
Tudomány-technika Egyik napról a másikra megemelte a MacBookok és az iPadek árát az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 14:16
50-100 ezer forinttal drágultak az almás tabletek és laptopok.
Tudomány-technika Lecsaptak az orosz hackerek – iskolákat és önkormányzatokat is érintett a bruális méretű támadás
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 12:47
Az alapvető előírásoknak sem tettek eleget az érintettek. Most számoltak csak be a Belgiumban történt rendkívüli esetről.
Tudomány-technika „Miért van az, hogy a Tesla messze a legjobban fogyó autó?” Mutatjuk
Czwick Dávid | 2026. június 22. 14:38
Szép? Bivaly erős? Vagy egyszerűen csak egy szimbólum, amivel eljutni is alig lehet bárová? Legyen az az e-autózás őszintén csodálkozó érdeklődője vagy ámuló olvasó, sok a kérdés a Tesla autóinak óriási népszerűsége mögött. Egy biztos: mivel elektromos autóról van szó, nem érdemes egy kalap alá venni a benzinfaló, hatalmas kerekeken guruló méretes terepjárókkal. 
Tudomány-technika Itt a bizonyíték: valóban van hatékony védelem az újszülöttekre leselkedő legnagyobb veszély ellen
Litván Dániel | 2026. június 21. 12:32
Évente 3,6 millió gyerek kerül emiatt kórházba. Egy tanulmány szerint nem csak ígér, de teljesít is az új vakcina.
Tudomány-technika A kegyelmi botrány már csak hab volt a tortán?
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 15:57
Egy matematikus szerint már jóval előbb megroppant a Fidesz tábora.
Tudomány-technika Több ezer milliárd okot talált a Teslának az Nvidia vezére – ez jön a csodaautók helyett
Czwick Dávid | 2026. június 14. 13:44
A napjaink egyik leghatalmasabb tech cégévé avanzsált amerikai Nvidia vezérigazgatója is úgy látja: több ezer milliárd dolláros piacot jelenthet a Teslának az Optimus általános felhasználású, humanoid robotjainak gyártása. A Tesla ugyancsak elkötelezett, kukázták is a Model S gépkocsijukat, hogy ugyanott összerakják az emberi alakkal rendelkező gépszörnyet, minden munkás rémét. Mutatjuk, mit érdemes tudni a részletekről!
Tudomány-technika Hatalmas a vita az új alkoholtanulmányok körül – megvásárolták a kutatókat?
Kollár Dóra | 2026. június 14. 10:21
Megjelent egy új tanulmány, még a Biden-kormányzat idejéről. Kis mennyiségben sem orvosság az alkohol. 
Tudomány-technika Berlinből jelentjük: az emberi robotok már a spájzban vannak
Imre Lőrinc | 2026. június 14. 06:01
Június 10-én és 11-én rendezték meg az Európa egyik legnagyobb ipari-technológiai vállalatához köthető, Bosch ConnectedWorld című kiállítást Berlinben, ahol a német cég a legújabb fejlesztéseit, valamint a mesterséges intelligenciában és a robotikában rejlő lehetőségeket mutatta be. Miközben az eseményt a technológiai optimizmus hatotta át, Németországban és Európában számos tényező hátráltatja a legújabb innovációk terjedését. Pedig ami gazdaságilag rossz, az társadalmilag nem biztos, hogy az.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG