5p

A metróállomások gyakran szürkék, unalmasak, nem éppen tiszták és csúnyán összefirkáltak – de vannak kivételek. A tripsavvy.com oldal nyolc olyan állomást emel ki a világon, amelyek nemcsak a földalatti utazások praktikus kellékei, hanem valójában turisztikai és művészi látnivalók is egyben.

1. A kék virágok és a nők jogai

A világ kétségkívül legszebb metróállomásai Svédországban találhatók, ezek közül is kiemelkedik a legnagyobb, a stockholmi T-centralen. A teljes stockholmi metróhálózat egyben a világ legnagyobb művészeti kiállítása. A kortárs művekkel díszített állomások némelyike olyan témákat dolgoz fel, mint a klímaváltozás, illetve a nők jogai.

A Blue Line nevű vonalat és a barlangszerű építményt Per Olof Ultvedt művész nyers gránitkőre festett kék növényi motívumai díszítik.

A stockholmi T-centralen. Fotó: Shutterstock
A stockholmi T-centralen. Fotó: Shutterstock

2. Amit még kevesen láthattak eddig

2018-ig tilos volt fényképezni a taskenti metrórendszerben, így a város látványos állomásai csak mostanában kapták meg a megérdemelt figyelmet. Az 1977-ben megnyílt metrórendszer volt a hetedik, amelyet a Szovjetunióban építettek ki, és egyike annak a kettőnek, amely Közép-Ázsiában létezik (a másik Almatiban, Kazahsztánban található). 

Az Alisher Navoiy (1441-1501) muzulmán költő nevét viselő állomás az egyik legfigyelemreméltóbb, magas pillérjeivel, bonyolult virágmintákkal díszített kupolás mennyezetével, valamint a költő műveinek jeleneteit ábrázoló kerámia falaival.

A taskenti Alisher Navoiy. Fotó: Shutterstock
A taskenti Alisher Navoiy. Fotó: Shutterstock

3. Monumentalitás és békés hangulat

A Metro Center Station az amerikai főváros metrórendszerének központi csomópontja, és egyike volt annak az eredeti hat állomásnak, amelyet az úgynevezett vörös vonal első szakaszának 1976-os felavatásakor nyitottak meg. 

Harry Weese építész tervezte, aki úgy vélte, hogy Washington DC-nek nagy szüksége van egy olyan állomásra, amely tükrözi a mai, monumentális építészeti stílust. A boltívek, valamint a katedrálisszerű mennyezet, süllyesztett világítással, lágy és békés légkört teremtenek.

A washingtoni Metro Center Station. Fotó: Shutterstock
A washingtoni Metro Center Station. Fotó: Shutterstock

4. Minden szint más színű Nápolyban

A pszichedelikus hangulatú, lilára festett mennyezeti mozaik alatt széles mozgólépcső ereszkedik le Nápoly egyik legmélyebb metróállomására. Ez a Toledo állomás, amelyet sokan Európa legszebbjének neveznek. 

Az állomás minden szintjét egy-egy szín jegyében tervezték, amely a városhoz kapcsolódó különféle tematikát jelképezi. Az első emelet falai és a padlózat fekete, ami aszfaltra hasonlít. A következő szinten a falak sárgák, az okkerszínű nápolyi építőkövek a napsugárzásra utalnak. A legmélyebb szinten a színezés kék és zöld, mint a tenger. 

A bevezető folyosón egy 25 méter hosszú installáció található, két LED-es világítódobozzal, amelyek a hullámzó tenger képét reprodukálják. Az állomás 2012-es megnyitása előtti   ásatások során számos történelmi tárgyat találtak.

A nápolyi Toledo állomás. Fotó: Shutterstock
A nápolyi Toledo állomás. Fotó: Shutterstock

5. Régi fa mozgólépcsők és multimédiás rendszer

A Wynyard állomás Sydneyben a közelmúltbeli átépítést követően, karcsú és modern átjárót kapott, amely Barangaroo-hoz, az ausztrál város új városi strandjához vezet. A legszembetűnőbb egyébként Chris Fox művész 2017-ben készült 50 méter hosszú „Interloop” szobra, aki ehhez a város egyik utolsó, még fából készült mozgólépcsőjét használta fel újra. 

A tervezési és tervezési folyamat több mint hat hónapig tartott.

Idén azt is bejelentették, hogy a Wynscreen multimédiás rendszert kezdik használni, amely művészek, animátorok, tervezők és koreográfusok különféle munkáit jeleníti meg, ultramodern látványelemként.

A Wynyard állomás Sydney-ben. Fotó: Shutterstock
A Wynyard állomás Sydney-ben. Fotó: Shutterstock

6. Színes kaleidoszkóp, azulejoval és halacskákkal

A leginkább egy színes kaleidoszkópra emlékeztető Olaias a portugál fővárosban, Lisszabonban eredetileg az 1998-as világkiállításra épült. A Tomás Taveira által tervezett állomáson négy portugál művész installációi és António Palolo színes tablói láthatók. 

Mint oly sok portugál épület, a falak itt is dekoratív csempével vannak burkolva, az ólomüveg ablakok pedig színezett fényt engednek be. A hal formájú mennyezeti lámpák Portugália híres tengeri birodalmára és ételeire emlékeztetnek.

A lisszaboni Olaias. Fotó: Shutterstock
A lisszaboni Olaias. Fotó: Shutterstock

7. Fénykupola, üvegből

A tajvani Formosa Boulevard állomás nemcsak a világ egyik legszebbike, hanem a mai világ egyik legnagyobb metróhálózatának a része is. Az állomások koronaékszere kétségtelenül az úgynevezett Fénykupola, a világ legnagyobb üvegművészeti alkotása. Az olasz Narcissus Quagliata tervezte alkotásösszesen 4500 üvegtáblája van, átmérője 30 méter, területe 2180 négyzetméter. 

Paneljei az emberiség történelmét ábrázolják, négyféle megközelítésből, mint a tenger, az élet, a teremtés és a háborúk. A fő üzenet az építész szerint a szeretet, és a tolerancia.

A tajvani Formosa Boulevard. Fotó: Shutterstock
A tajvani Formosa Boulevard. Fotó: Shutterstock

8. A jövő: állomások és vonalak vezető nélkül

Doha vezető nélküli metrórendszerét 2019-ben adták át, amely a világ egyik legmodernebb technológiai földalatti közlekedési rendszerével dicsekedhet. A holland UNStudio építészeti cég által tervezett Msheireb központi pályaudvar és a világ egyik legnagyobb metróállomása alkotja a létesítmény szívét. 

A boltíves mennyezetek a hídra utalnak Katar történelmi építészete, jelene és jövője között, míg az állomás csendesebb tereit a régió ősi kereskedelmi útvonalait szegélyező pihenőhelyek ihlették.

A dohai Msheireb. Fotó: Shutterstock
A dohai Msheireb. Fotó: Shutterstock

(Allt Om Resor)

Címkék: Turizmus Metró

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Lakjon ott, ahol Chanel, egyen ott, ahol Hemingway és Picasso!
Elek Lenke | 2026. június 6. 16:25
Sok ember szívesen száll meg olyan hotelekben, amelyekben valaha hírességek jártak-laktak. Ezek az utak nem kétéjszakás wellness pihenések vagy szállodahajó túrák, hanem az élményturizmus mostanában felkapott friss formái.
Turizmus Mától könnyebb eljutni magyarként Kanadába
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 13:20
Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto közvetlen járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba.
Turizmus Könnyű odajutni, nehéz elszakadni
Privátbankár.hu | 2026. május 30. 14:44
Könnyű odajutni, de nehéz elszakadni – ez az élmény kísérte végig a LifeClass Hotels & Spa Portorož európai roadshow-ját, amely április 21-én Prágában indult, majd Budapesten folytatódott.
Turizmus Nagyot kaszálhat a magyar gazdaság a BL-döntőn
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 06:18
A holnapi budapesti BL-döntő közvetlen helyi gazdasági hatása 32 és 50 milliárd forint közé tehető – közölte a GKI Gazdaságkutató. Még a Forma 1-es Magyar Nagydíjhoz és az Atlétikai Világbajnoksághoz képest is erősebb lehet a gazdasági hatása. 
Turizmus Nagy nap ez a mai a budapesti repülőtéren
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 06:51
Hat év után lesz újra közvetlen, napi járat az Egyesült Államokba.
Turizmus Hurrá, nyaralunk, orosz módra – Jó reggelt, Vietnám!
Elek Lenke | 2026. május 17. 11:41
Miközben Vlagyimir Putyin félt a győzelem napi felvonulástól, hiszen drónok ezrei rombolnak ma már orosz földön is, sok oroszt – főleg a nyugati határtól távolabbi régiókban – ebből a szempontból továbbra sem csapott meg igazán a háború szele. Ők azzal vannak elfoglalva – persze ha elég tehetősek, és azon sem kell izgulniuk, hogy gyermekük túléli-e a csatákat a fronton –, hogy hova utazzanak nyaralni.
Turizmus Olyan változás közeleg Európában, ami alapjaiban írhatja át az utazási szokásokat
Elek Lenke | 2026. május 12. 16:18
A vonatot kezdi pártolni és újra felfedezni Európa, azon belül is leginkább Skandinávia. Még a pár óra alatt elérhető úticélokra is nyújtanak a svédek vonatos választási lehetőséget a légiközlekedés helyett, ez utóbbi ugyanis sokkal környezetszennyezőbb. Az irányzat lelkes hirdetője a Vagabond.se turisztikai lap, amely külön rovatot szentel naponta a vonattal való utazást támogatandó. Most az Európai Bizottság idevágó új rendeletét kommentálja a szakértő.
Turizmus Ön bitang rossz fotós? Most 50 ezer dollárt nyerhet!
Elek Lenke | 2026. május 10. 16:55
Az Icelandair meghirdette a világ legrosszabb fotósa versenyt: több mint 50 ezer dollár üti a győztes markát. 
Turizmus Szállás 3 millióért, Airbnb 7 millióért – brutális árakkal találkoznak a budapesti BL-döntőre érkező szurkolók
Privátbankár.hu | 2026. május 8. 16:59
Kilőttek a budapesti szállásárak, miután kialakult a BL-döntő párosítása. Az Arsenal és a Paris Saint-Germain szurkolóinak azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlni, ha eddig még nem foglaltak szállást.
Turizmus Égi pezsgőbontás Etyeken
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 17:55
Vannak születésnapok, ahol az ünnep csúcspontja egy torta felvágása. És vannak olyanok, ahol egy világbajnok műrepülő-pilóta karddal felszerelt repülőgépszárnnyal bont tradicionális pezsgőt a levegőben, közel 200 km/órás sebességnél. Az Etyeki Kúria 30. születésnapja kétségtelenül az utóbbi kategóriába tartozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG