4p

Dél-Korea második számú városa, Busan önálló turista látványossággá nőtte ki magát az elmúlt években. Megmutatjuk, hogy miért.

A korai félsziget déli részén jobbára Szöúlt keresik fel a külföldi turisták, az az ismert, dinamikus metropolisz. Fejlett az idegenforgalmi struktúra, sok látnivaló várja a vendégeket. De vannak más városok is, amik vonzóak lehetnek, az egyik ilyen a második számú Busan, ahol a minap járt a CNN munkatársa.

A KTX expressz, amivel gyorsan odaérhetünk Busanba. Fotó: shutterstock
A KTX expressz, amivel gyorsan odaérhetünk Busanba. Fotó: shutterstock

Busan már jó ideje  másodhegedűs volt, csak az utóbbi pár évben kezdett feljönni, egyáltalán felkerülni a külföldiek térképére. A 3,5 millió lakosú városba egyre többen jönnek, érdekes, hogy igen jelentős a belföldiek által „elkövetett” forgalom is. És tényleg: jól karbantartott, homokos tengerparti strandok vannak, több különlegességet nyújtó utcai piacok, rengeteg tengeri herkentyűt lehet kipróbálni utcán és éttermekben.

Busanba szuper expresszel is eljuthatunk, csak 2,5 óra az út Szöúlból. Lehet repülni is, a főváros Incheon nemzetközi repülőteréről egyetlen órát kell csak menni. Több környékbeli országból is járnak oda közvetlen járatok.

Közelében vannak kisebb hegyek (inkább dombok), ott jókat lehet kirándulni, menő programokkal ellátott múzeumokba is mehetünk és rendszeresen otthon ad a legnagyobb ázsiai filmfesztiválnak.

A kis kabinos vasút. Fotó: theseoulofseoul.net
A kis kabinos vasút. Fotó: theseoulofseoul.net

A CNN tudósítója szerint nem szabad kihagyni a Haeundae Beach-et. Számtalan bár, friss halas büfé és egy kisebb, villamosszerű közlekedési eszköz (Sky Capsule) is kipróbálható. Ez egy sínen futó színes kabin, ami tulajdonképpen végig kanyarog a part menti magaslaton, a Dalmaji Hill-en – csodás kilátást engedve a benne ülőknek a végtelen tengerre. Egy régi halászfalunál (Cheongsapo) van a végállomása, ott akár grillezett rákokat, halakat és más tengeri finomságokat próbálhatunk ki az apró éttermekben.

A falutól egy rövid taxi útra található egy kisebb történelmi negyed, a Haedong Yonggunsa buddista templomegyüttes. Annyiban különleges, hogy Koreában csak nagyon kevés a nem hegyek közé épített szentély, márpedig ez pont közel van a tengerparthoz, egy sík terepen.

Van egy másik híres strandszakasz is, a Gwangalli Beach. Szép homokos partjáról látni az ikonikus Gwangan Diamond Bridge nevű, óriási, mutatós hidat. Nyaranta minden este nyolc órakor drón-showt élvezhetünk. Ugyancsak ezen a partszakaszon rendezik a nemzetközi tűzijáték fesztivált általában november első hetében, vagyis ha siet, még elérheti Ön is. Szerveznek innen kiinduló SUP-túrát is, kifejezetten a naplementét nézegetni a vízről.

Az egyik menő strand Busanban. Fotó: Visit Busan
Az egyik menő strand Busanban. Fotó: Visit Busan
Természetesen itt is vannak felhőkarcolók, talán a legjobb kilátás az LCT Landmark Tower tetején kialakított kilátóról nyílik a városra és a Keleti-tengerre. Tiszta idő esetén még a Japánhoz tartozó Tsushima szigetet is észlelhetjük a távolban. 

A nagyvárosok sajátja a sok bevásárlóközpont. Busanban nem csalódnak a shoppingolni vágyók: ebben a városban van a Guniess-rekorder nagyáruház (nem pláza), a Shinsegae. Nagyon sok helyi márkájú termék is van benne a nagy világmárkákon kívül.

Működik ott egy wellness oázis, a Spaland is a maga összes kellékével, így tényleg elvonulhatunk és lazíthatunk, jöhet egy vagy több frissítő masszázs is. Ha moziba mennénk,érdemes felkeresni a Busan Cinema Center nevű komplexumot, ott szokták tartani a már említett nemzetközi filmfesztivált. A másfajta kulturális élményre vágyók menjenek a Museum 1 nevű intézménybe, az az egyik legnagyobb digitális installációkat felvonultató kulturális központ a világon.

Mivel Busan egy kikötőváros, nem árt megnézni a régi kikötői negyedet sem, ez a Nampo-dong. Egyebek mellett itt van a legnagyobb halpiac (Jagalchi Market) a környéken, ellenállhatatlan fogásokat is kínálnak a kereskedők által elfoglalt nagy területhez közeli büfékben. Yeongdo Island is ott lehet a túrák között, ez valójában egy skanzen, ahol a több évszázaddal ezelőtti koreai élet épületeit, tárgyait és az életmód kellékeit nézhetjük meg.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Svájci luxuswellness a Kaukázus szívében
Elek Lenke | 2026. október 24. 11:47
Bár Azerbajdzsánt sokan még mindig csak egy szovjet utódállamként tartják számon, az ország az elmúlt harminc évben látványos gazdasági és turisztikai fejlődésen ment keresztül. A Kaukázus ölelésében megbúvó Gabala városa ma már nemcsak a keleti és orosz elit, hanem a prémium egészségturizmus globális fellegvára is, ahol svájci módszertan alapján, személyre szabott orvosi programokkal és szigorú luxussal várják a tehetős vendégkört.
Turizmus Ázsiába költöznek újabban az amerikai nyugdíjasok
Elek Lenke | 2026. október 18. 17:02
Újabban nemcsak nyaralni járnak az amerikaiak egyes ázsiai országokba, hanem idős korukra egyenesen oda is költöznek. Mivel a növekvő megélhetési költségek továbbra is súlyos terhet rónak az amerikai háztartásokra, egyre több nyugdíjas próbál úgy takarékoskodni, hogy külföldön kezd új életet – írja az amerikai Travel and Leisure turisztikai online magazin. De milyen szempontok alapján választják ki leendő otthonukat?
Turizmus A nap képe: begurult a francia járműcsoda a holland királyi flottába
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 17:29
Megérkezett Schipolra, az amszterdami repülőtérre a holland királyi légitársaság flottájába a KLM első, Airbus A350-es szélestörzsű repülőgépe.
Turizmus Vége a hagyományos nyári szezonnak? Egész éves modellre állna át a Balaton
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 10:26
A szeszélyes időjárás és a szúnyoginvázió ellenére a Balaton stabilan tartotta pozícióját az idei nyáron. A Turizmus.com PartCafé című podcastjának legfrissebb adásában Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője és Marsal Szilvia szakértő arra keresték a választ, hogy a hagyományos vendégéjszakák mellett milyen alternatív mutatókkal mérhető a térség valódi terheltsége, és miért van szükség a klasszikus nyári szezon helyett egy egész éves gazdasági modellre.
Turizmus Megdöbbentő tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:40
Villámcsapásban meghalt egy német turista Rodoszon.
Turizmus Tudtuk előre, hogy ilyen rossz lesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 17:28
Az erős forint külföldre vitte a magyar turistákat, de távolt tartotta hazánktól a külföldieket. Emellett az aszály, a népszerű üdülőhelyek melletti tavak rendkívül alacsony vízszintje is káros volt a turizmusra.
Turizmus Kettős csapdába került, mi lesz így a Balatonnal?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 27. 13:46
Nem lassul az az építkezési hullám a Balaton körül, ami az elmúlt tíz évben pörgött csúcsra: újabb, 99 lakásos lakópark-beruházás váltott ki felháborodást a tó jövőjéért aggódó szakmai szervezetek és a civilek oldaláról. Emellett a klímaváltozás következményei is valósággal berúgták az ajtót idén nyáron. A „Meddig bírja a Balaton?” című sajtótájékoztatóról laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu tudósított.
Turizmus Nemzeti parkok helyett Amerika titkos kincsei: ezért járják be a turisták az Egyesült Államokat
Elek Lenke | 2026. szeptember 20. 17:23
Az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulója alkalmából indított turisztikai kampányok idén nem a külföldieket, hanem magukat az amerikaiakat célozzák meg. Bár a belföldi turizmus gerincét eddig a nemzeti parkok és a kaszinóvárosok adták, az iparági trendek szerint a jövő utazói már a hiteles helyi közösségeket, a rejtett kulturális kincseket és a teljes digitális detoxot keresik. 
Turizmus Új menüsorral jelentkezik Budapest egyik kedvenc gasztroszíntere
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 14. 08:58
Az új kínálat a nemzetközi konyhák sokszínűségét hozza el az Andrássy útra, hűen tükrözve a W Budapestre jellemző vibráló energiát és laza eleganciát, amiért a Le Petit Beefbar az elmúlt években Budapest egyik kedvenc gasztroszínterévé vált.
Turizmus Jelentősen drágulhatnak a repjegyek, ha jövőre is a mostani szinten lesz az olajár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 14:24
Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója arról beszélt: a vállalat előrelátó volt és a jelenleginél alacsonyabb szinten vásárolt olajat, de ez csak rövidtávon gátolja a jelentős áremelkedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG