2p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Több gép is ideiglenesen kiesik a flottából.

Járatokat töröl a KLM holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt – jelentette a Dutch News című.

A KLM arra számít, hogy a következő hetekben több járatát is törölnie kell, mert a flottájába tartozó egyik repülőgéptípus karbantartási eljárásait nem tartották be megfelelően – mondta a holland légitársaság illetékes szóvivője a NOS holland közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva.

Az utasok nem voltak veszélyben
Az utasok nem voltak veszélyben
Fotó: Depositphotos

Az elmúlt hétvégén a légitársaság már öt járatát törölte. További járattörlés napi egy-két járatot érinthet, miközben a munkatársak már dolgoznak a probléma megoldásán – mondta a szóvivő.

„Már dolgozunk az első három repülőgépen” – fogalmazott a szóvivő, majd hozzátette: a légitársaság arra számít, hogy a karbantartást követően a repülőgépek fokozatosan újra üzembe helyezhetők.

A KLM pénteken közölte, hogy hét Boeing 787-esén sürgős karbantartásra van szükség, mert esetükben nem követték megfelelően a vonatkozó eljárásokat. A probléma egy, a repülőgép tankolása során használt alkatrészt érint – mondta.

A KLM soron kívüli ellenőrzést kezdeményezett és szükség esetén javításokat végez a probléma megoldására. Megerősítette: az utasok biztonsága nincs veszélyben.

Címkék: Turizmus KLM Légiipar

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Fontos figyelmeztetés jött a magyar turisták egyik kedvenc célpontjáról – veszélyes idők jönnek
Privátbankár.hu | 2025. június 10. 10:36
Hőhullám érkezik.
Turizmus Ennek nem fognak örülni a nyaralni indulók – nagy változásra készül az EU
Privátbankár.hu | 2025. június 6. 19:51
Kisebb késés esetén jár a kártérítés.
Turizmus Oroszok ezrei rohanták meg Afrikát – így nyaral az elit
Elek Lenke | 2025. június 6. 15:04
Megőrülnek Afrikáért az orosz turisták: már nem a török és egyiptomi strandok számítanak slágernek, hanem szafarik, búvártúrák és borászatok vonzzák őket Marokkótól Botswanáig. A repülőjegyek fogynak, a szállodák telnek, mindenki oroszlánt akar fotózni – Afrika lett az orosz álomnyaralás új célpontja.
Turizmus A magyar minta ismétlődik Romániában
Privátbankár.hu | 2025. június 4. 10:14
Keleti szomszédunknál is élénkebb a külföldi turizmus, mint a belföldi.
Turizmus Sok magyar külföldre kényszerülhet
Privátbankár.hu | 2025. június 2. 13:46
A magas hazai árak miatt már egyre több országban kifizetődőbb nyaralni, mint itthon. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő reggeli adásában. 
Turizmus Van, ami mégis jól megy a magyar gazdaságban? Itt vannak a számok!
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal friss számait közölték.
Turizmus Kézipoggyász a repülőn: nekiment a fapadosoknak a spanyol bíróság
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 11:56
Alapvető tartozéknak tekintik a spanyolok. A cégek másként látják. 
Turizmus Valamire készül a turizmusban a kormány – megjelent a tervezet
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 19:59
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a tervezetet.
Turizmus Az éj leple alatt áraszthatják el Horvátországot a lengyel turisták
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 10:55
A lengyelek egyik kedvelt turistacélpontja Horvátország és az idegenforgalmi szakemberek látnak fantáziát a horvátok vendégeskedésében Lengyelországban. Mindkét irányba könnyebbé válhat az utazás.
Turizmus Csapás az Airbnb-re, drágább lehet a nyaralás
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 07:11
Magasabb fokozatba kapcsolt a spanyol kormány az Airbnb visszaszorítását célzó hadjáratában, ami minden bizonnyal szűkíteni fogja a szálláshelyek kínálatát. Eközben a kereslet vélhetően nem csökken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG