5p

Az idegenforgalom a járvány elleni korlátozások két évvel ezelőtti fokozatos feloldását követő élénkülése miatt emelkedő bázis, valamint a reálbérek csökkenése miatt várható keresletcsökkenés ellenére kiugróan, 22 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, igaz, egy évvel ezelőtt a járvány átmeneti emelkedése némi bizonytalanságot és kisebb megtorpanást okozott a turizmus helyreállásában. Az adatok a turizmus határozott helyreállásának folytatását, és a turizmus ellenállóképességét mutatja. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 4,3 százalékkal, a külföldiek vendégéjszakáinak száma pedig 44,4 százalékkal emelkedett, ami a külföldi vendégek visszatérését mutatja.

Az idegenforgalom a járvány elleni korlátozások két évvel ezelőtti fokozatos feloldását követő élénkülése miatt emelkedő bázis, valamint a reálbérek csökkenése miatt várható keresletcsökkenés ellenére kiugróan, 22 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, igaz, egy évvel ezelőtt a járvány átmeneti emelkedése némi bizonytalanságot és kisebb megtorpanást okozott a turizmus helyreállásában. Az adatok a turizmus határozott helyreállásának folytatását, és a turizmus ellenállóképességét mutatja.

Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 4,3 százalékkal, a külföldiek vendégéjszakáinak száma pedig 44,4 százalékkal emelkedett, ami a külföldi vendégek visszatérését mutatja. A szálláshelyek árbevétele így decemberben 58,4 százalékkal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, tükrözve az árak emelkedését is, míg a növekvő vendégszámon az egy évvel korábbihoz képest 9,3 százalékkal kevesebb működő egység osztozott, ami egyrészt azt mutatja, hogy alaptalanok voltak a tömeges bezárásokkal kapcsolatos félelmek, másrészt, amelyik egység nyitva tartott, sok esetben teltházzal működött. 

A kedvező forgalmi adatok hatására már hamarosan újranyitásra is sor kerül. A helyreállás továbbra is csak részleges a járvány előtti szintekhez képest, ugyanakkor a belföldi turizmus a tavalyi nyári hónapokban teljesen helyreállt, ami magas bázist eredményezett.  

Visszaállt a régi rend. Fotó: Danubius Hotels
Visszaállt a régi rend. Fotó: Danubius Hotels

Tavaly összesen 44,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, ezen belül a belföldieké 17,7 százalékkal, a külföldieké 106,1 százalékkal nőtt. A negyedik negyedévben a vendégéjszakák számának növekedése kissé, 8,5 százalékra gyorsult a harmadik negyedévi 6,7 százalékos növekedéshez képest, ami ellensúlyozhatta a GDP várható lassulását.

A tavalyelőtti májusi fokozatos nyitást követően érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma. A járvány enyhülése és a magas átoltottság hatására számos országban szinte minden korlátozást feloldottak, ami miatt kedvező kilátásokkal indult a tavalyi év, egyre több tengerentúli járat is kezd visszatérni. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítette, világszerte megfigyelhető az utazási kedv markáns élénkülése, egyes turisztikai célpontokban történelmi csúcsra számítanak. 

Az orosz és ukrán vendégek részesedése közel 6 százalékos volt a külföldiek vendégéjszakáinak számában, ami nem túl jelentős, azonban az innen érkező vendégkör az átlagosnál többet költött. Kérdés, hogy az üzleti turizmus milyen gyorsan áll talpra, megtartják-e az elmaradt konferenciákat, kiállításokat, vásárokat, de erre is kifejezett igény várható. A szigorú kínai járványellenes korlátozások feloldása újabb lendületet adhat a nemzetközi turizmusnak, mivel a távol-keleti vendégek eddig kimaradtak a nemzetközi turizmus helyreállásából.

Kockázatot jelent, hogy számos európai országban az infláció érdemben meghaladja a bérnövekedést, így a megélhetési költségek növekedése fékezheti a kilábalóban levő nemzetközi turizmust, a belföldi turizmus dinamikáját pedig a rezsicsökkentés részleges kivezetése törheti meg, bár erre a jelek szerint egyelőre nem került sor. A belföldi turizmus helyreállását emellett a magyar háztartások jelentősen magasabb külföldi utazási hajlandósága fékezheti némileg. 

A szálláshely-szolgáltatók számára messze a legnagyobb kockázat az energiaköltségek elszállása, így a nem kellően hatékony energiaintenzitású szálláshelyek komoly versenyhátrányba kerülhetnek, a meredeken elszálló költségeket nem tudják áthárítani, így átmeneti, vagy végleges bezárásra is kerülhetnek. A fűtési szezont követően azonban számos szálláshely újra kinyithat. A közeljövőben kulcskérdés lesz az energiahatékonyság növelése, a megújuló energia felhasználása, az energiatakarékos üzemeltetés, a szigetelés javítása és számos más intézkedés, aminek hatására az energiaköltségek markánsan csökkenthetők. A nyitvalevő szállásadók ugyanakkor a tapasztalatok szerint sok esetben teltházzal üzemelnek, így előnyt is szerezhetnek a bezáró szálláshelyekkel szemben.   

A nemzetközi turizmus fokozatos javulását tükrözik a Liszt Ferenc repülőtér forgalmi adatai is, amelyek meredek felpattanást mutatnak a járvány elleni korlátozások feloldását követően. Decemberben a légi utasforgalom 42,5 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, azonban még mintegy 24 százalékkal marad el a három évvel ezelőtti, járvány előtti 2019 decemberi szinthez képest.

Címkék: Turizmus Turizmus

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Az extrém hideg sem riasztotta el a külföldi turistákat
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 16:05
Az orosz turisták által eltöltött vendégéjszakák száma is stabilan növekszik Magyarországon, de ez még messze elmarad a háború előtti számoktól.
Turizmus Új utazási szabályok lépnek életbe az Egyesült Királyságba utazóknak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 16:30
Szerdától új utazási rendszer lép hatályba az Egyesült Királyságba látogatók számára, több tucat ország, köztük az Egyesült Államok és Ausztrália állampolgárai számára.
Turizmus Reptéri titkok, fedélzeti trükkök – Az utast néha gyerekként kell kezelni?
Elek Lenke | 2026. február 22. 16:39
A reptéri dolgozók és a fedélzeten tevékenykedők munkája sokkal bonyolultabb annál, mint amit utasként látunk. Láthatatlan szkennerek, kamerák, titkok, trükkök, saját belső nyelv – ez mind a biztonságunkat szolgálja.
Turizmus A fő Camino de Santiago zarándokútvonal a saját sikere miatt veszhet el
Bózsó Péter | 2026. február 21. 14:24
A spanyolországi zarándokúthoz kapcsolódó Camino de Santiago jelenség kritikus válaszút előtt áll: vagy újragondolják az irányítási modelljét, vagy fennáll a veszélye annak, hogy a saját sikere miatt elhal, és egy évezredes hagyományt puszta tömegtermékké alakít át, amely kiszorítja a helyi lakosokat és eltorzítja a zarándoklat lényegét.
Turizmus Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 12:54
Bár 2025-ben az izraeli turizmus ismét újra erőre kapott, és a Ben Gurion nemzetközi repülőtér forgalma 33 százalékkal nőtt, az utóbbi időben egyre többen mondják vissza külföldre tervezett útjaikat.
Turizmus Franciaország és Spanyolország is győztesnek érezheti magát a turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 19. 17:13
2025-ben is Franciaország volt a világ leglátogatottabb országa, de a mögötte végző Spanyolország nagyobb bevételt könyvelhetett el a turistáknak köszönhetően. A franciák az idei első negyedéves számok alapján is bizakodók.
Turizmus Így biztosíthatja be magát, ha síelni készül
Herman Bernadett | 2026. február 15. 17:15
Jó utasbiztosítást már 20 ezer forintért köthet egy hétre egy négyfős család, extrém sportnál ennek a dupláját kell kifizetni, de mindez bagatell összeg a teljes kiruccanás árához képest. 
Turizmus Fix kamat plusz milliós támogatás: így juthatnak olcsó forráshoz a legkisebb turisztikai cégek is
Natív tartalom | 2026. február 12. 14:13
A kiszámíthatóság a legnagyobb érték egy vállalkozás számára. A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitelei éppen ezt garantálják: a 2,5 százalékos fix kamat a futamidő végéig védelmet nyújt a kamatkockázatok ellen. A most induló akcióban ráadásul a hitel mellé jelentős vissza nem térítendő támogatás is párosulhat.
Turizmus Ingyenpénz a hitel mellé? Itt a „2=3” akció a turisztikai vállalkozásoknak
Natív tartalom | 2026. február 10. 16:41
Egyedülálló lehetőséggel bővült a turisztikai szektor finanszírozása: a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) új akciójában a kedvezményes hitel mellé most vissza nem térítendő támogatás is jár. A „2=3” konstrukció keretében a vállalkozások akár 1 millió forint kamatmentes pluszforráshoz is juthatnak, miközben élvezhetik a piacon szinte példátlan, 2,5 százalékos fix kamatozást.
Turizmus Grönland a turizmusban bízik, és köszöni a reklámot Trumpnak
Elek Lenke | 2026. február 9. 15:08
A politikai vihar nyomán óriási az érdeklődés a világ legnagyobb szigete iránt. Grönland olyan meglepetésekkel szolgál, amelyek a világon sehol másutt nincsenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG