5p
A kormány e heti ülésén 830 milliárd forintról 900 milliárd forint fölé emeli a GINOP pályázatok idei kiírható mennyiségét - jelentette be az NGM államtitkára a kormányzati EU-pályázati road-show debreceni állomásán.

Pályázatok hiányában eddig csak a tervekről lehetett beszélni, de most már közel 100 milliárd forint értékben hirdetett meg a kormány a Széchenyi 2020 program keretében pályázatokat, így van létjogosultsága egy nagyszabású programsorozatra, ahol immár tényekről, új pályázatokról lehet beszélni – mondta el Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a SUPER (Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat) második, debreceni eseményén.

Megemelt forráskeret

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a rendezvényen bejelentette, hogy a legnagyobb programtételnek számító, 2700 milliárd forintos keretösszegével a „jogelőd” GOP forrásainak közel háromszorosából gazdálkodó Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2015-ös fejlesztési keretét e heti ülésén 830 milliárd forintról 900 milliárd forint fölé növeli a kormány. Ezzel párhuzamosan javaslatokat tesznek bizonyos pályázatok összevonására, egyszerűsítésére.

A konferencián kicsit a múlttal is foglalkoztak: Csepreghy Nándor egy tegnap napvilágot látott KPMG-tanulmányt idézett, amely alapján ma már nem kétséges, hogy Magyarország valóban képes lesz 100 százalékban felhasználni a 2007-13-as pályázati szakasz uniós forrásait. Ma már csak az a kérdés, hogy a kormány által biztosított további saját források milyen részben lesznek felhasználhatóak. Rákossy Balázs a korábbi időszak pályázataival kapcsolatban elmondta, idén 2200 milliárd forintot fizet majd ki a kormányzat a 2007-13-as pályázatokra. Januárban a KPMG által auditált számok szerint a pályázati pénzek 87 százaléka már lekötésre került, s júniusra ennél is számottevően előrébb tartunk.

Csepreghy szerint a teljes felhasználás tekintetében tehát az ország sikeres volt, ám maga a korábban meghirdetett pályázati program összességében koncepciótlan volt, ráadásul a gazdasági válság okán számos módosításra volt szükség.

Hallgatnak a jó szóra

Amikor 2012-ben elindult a gondolkodás a következő időszak pályázatairól a kormány elfogadta a piaci képviseletek azon vélekedését, hogy több pénzt kell allokálni a gazdaságfejlesztésre, hiszen csak a beinduló vállalkozások lesznek képesek újratermelni azokat a gazdaságfejlesztési forrásokat, amelyek kiegészíthetik, vagy – ha a legpesszimistább forgatókönyvet, a kohéziós pénzek teljes megszűnését vesszük – akár pótolhatják is az uniós pénzeket.

Ennek értelmében a 2020-ig rendelkezésre álló 32 milliárd eurót, 12 ezer milliárd forintot a korábbi gyakorlattal ellentétben – ahol a pénzek 82 százaléka felől kormánydöntés született – most 60 százalékban gazdaságfejlesztési célokra fordítják majd.

A kormány olyan pályázatokat támogat, amely munkaerő-bővítést, illetve (hazai és nemzetközi) piacra jutást támogatnak. A korábbi pályázati rendszerben kvázi a szociális ellátórendszer része volt a pályázati kör, hiszen számos esetben a cégek életbentartását segítették az uniós pénzek, ám a lélegeztetőgépek működtetése hosszú távon nem hoz növekedést. Ugyancsak az érdemi változást jelent majd, hogy az időszak alatt egyre nagyobb arányban kerülnek majd kiírásra visszatérítendő forrásokra támaszkodó pályázatokat. Rákossy Balázs szerint ebben a kérdésben komoly vitát folytattak Brüsszellel, hiszen – érveltek a hazai szakemberek Brüsszelben – a magyar gazdaság fejlettségi szintje még megköveteli a vissza nem térítendő támogatások prioritását. A végső megállapodás szerint az uniós pénzek többsége így vissza nem térítendő támogatásként kerülhet meghirdetésre.

A sikeres gazdaságfejlesztéshez új megállapodásokra és vállalásokra van szükség – mondta a miniszterelnökség helyettes államtitkára. Az új párbeszédre a legjobb példa talán az, hogy a technológia fejlesztési pályázatok esetében a kormány meghajolt az érdekképviseletek (Kamara, KAVOSZ) észrevételei előtt, így a pályázatok legutóbbi módosításakor már nem szerepelt ezen pályázatok esetében a létszámbővítés előírása – a pályázó cégeknek csak a létszámfenntartásra kell kötelezettséget vállalni.

Helyi pénzek

Csepreghy Nándor szerint az új megállapodások kapcsán a korábbiaknál komolyabb helyzetbe akarják hozni az önkormányzatokat. Ennek kapcsán a Területfejlesztési Operatív Program (TOP), valamint Versenyképes Közép-Magyarország Opratív Program (VKMOP) esetében előre meghatároztak olyan kereteket, amelyeket az adott területeken, településeken lehet elkölteni – a 60 százalékos vállalkozásfejlesztési cél érvényesülése mellett. Ennek keretében csak Debrecenben 43 milliárd forint pályázati pénz kerülhet felhasználásra, míg Hajdú-Bihar megye további részei 49 milliárd forintnyi célzott forrást vehetnek majd igénybe.

A sikerért az államnak is lépnie kell, ennek első lépése a pályázati adminisztráció átalakítása, a pályázati irányítási rendszer reformja volt. Emellett a kormányzat Államreform 2.0 bürokrácia-csökkentő programja keretében kiemelt projektnek számít a pályázati rendszer teljes elektronizálásának megteremtése is.

Emellett a pályázati rendszer könnyítése érdekében az állam megszüntette a pályázati garanciarendszert. Azok a vállalkozások, akik egy lezárt teljes üzleti évvel bírnak és nem minősülnek köztartozónak, így – akárcsak a korábbi ciklus utolsó hónapjaiban – a következő pályázati időszakban is pályázati garanciák nélkül pályázhatnak.

Csepreghy Nándor egy korábbi rendezvényen
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kormány emellett garanciájával ott áll az önrész-, illetve az előfinanszírozási konstrukciók mögött – hangsúlyozta Csepreghy Nándor, hozzátéve, hogy a fenti intézkedések mellett a kabinet lényegében teljeskörűvé tette a 30 százalékos előleg-lehívást a pályázatok esetében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Uniós pályázatok Perényi ment, Ágostházy jött: egy kézbe került az uniós pénzek elköltésének felügyelete
Privátbankár.hu | 2021. április 7. 06:49
Perényi Sigismund Petert felmentette Orbán Viktor -  az államtitkárság után a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottságának vezetését is átvette tőle  Ágostházy Szabolcs.
Uniós pályázatok Öt újabb cég kapott ma 1,2 milliárd forint innovációs támogatást
Privátbankár.hu | 2020. október 30. 14:51
A mostani időszakban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak, hiszen munkahelyeket teremtenek, és egyben a válság utáni időszak növekedését is jelentik – erről beszélt Varga Mihály a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) nyertes vállalkozások támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán, amelyen öt cég kapott mintegy 1,2 milliárd forintnyi támogatást. A 128 milliárd keretösszegű, a vállalatok kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységét támogató pályázaton eddig 359 nyertes projekt született, és közel 90 milliárd forinttal segítették a hazai vállalkozások innovációit – tette hozzá a pénzügyminiszter. Az átlagos támogatási összeg tehát mintegy 250 millió forint volt.
Uniós pályázatok Újfajta csapatépítő verseny indul vállalatvezetőknek
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 2. 11:08
A jelentkezők számától függően legalább 50, legfeljebb 75 háromfős, vezetőkből álló vállalati csapat versenyezhet egymással 2021 júniusában Siófokon – hangzott el az esemény ötletgazdája és szervezője, az Event Csoport sajtótájékoztatóján.
Uniós pályázatok Nem hagy babérokat másoknak Mészáros Lőrinc a vasútépítésben
Privátbankár.hu | 2020. június 29. 17:03
Mészáros Lőrinc építőipari cége ugyanis kivásárolta azt a budaörsi vállalkozást, amely mellette 40 százalékban alapító volt az R-Kord Network Kft.-ben.
Uniós pályázatok Újabb roham az utolsó uniós támogatásokért - akár nyolcszor annyian is lecsapnának, mint amennyi pénz van
Privátbankár.hu | 2019. július 13. 14:05
A pénteki napon indult a pályázat az utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrás 2019-ben.
Uniós pályázatok Tállai városa is kapott uniós pénzt energetikai korszerűsítésre
Privátbankár.hu | 2019. július 9. 07:49
Mezőkövesd az egyike annak az öt borsodi településnek, mely részesül az összesen 300 millió forintos EU-s forrásból.
Uniós pályázatok Még mindig ömlik hozzánk Brüsszel pénze, pedig szinte mindent elköltöttünk
Privátbankár.hu | 2019. június 11. 15:12
Szinte minden operatív program forrásait 100 százalék feletti mértékben kötötték már le, de még idén is odaítéltek 71 milliárd forintot. Hiába fogy ki a keret, még így is akadhat némi elkölthető pénz - ez akkor lehetséges, ha a forint gyenge lesz, ha a kormány engedi a túlvállalást saját szakállára, vagy ha sok korábban nyertes pályázat dől be, és újra kiosztják az ő keretüket is.
Uniós pályázatok Indul az egyeztetés - hamarosan lehet pályázni a napelemekre
Privátbankár.hu | 2019. március 21. 10:36
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban - nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Uniós pályázatok Kiosztottak több milliárdnyi EU-s pénzt - megvan, mire
Privátbankár.hu | 2018. július 26. 08:08
Megszórták a vállalkozásokat uniós pénzekkel.
Uniós pályázatok Pofátlanul lopták el az uniós pénzeket - hogyan csinálták?
Privátbankár.hu | 2018. július 24. 09:51
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számviteli rend megsértése és hamis okirat felhasználása miatt emeltek vádat Zalában három cég ügyvezetője ellen, mert az egervári várkastély felújításánál több tízmillió forintról hamis számlákat állítottak ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG