A lap mindezt arra hivatkozva közli, hogy megkeresték a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, melyik az a négy közösségi közlekedési kedvezménykategória, ahol a jövőben garantáltan megmaradnának a jelenlegi térítési arányok.
A tárca válasza szerint a jelenlegi 38 kategóriából "az idősek (65 év felettiek), a kisgyermekek (6 év alattiak), a fogyatékkal élők (és kísérőik) és a diákok kedvezményezettségét mindenképpen indokolt jogszabályi szinten is megőrizni". A lap hozzáteszi: ezek maradnának csak alanyi jogon, a többinél a közlekedési társaságokra bíznák, megtartják-e őket, eltörlik, esetleg korlátozzák a jogosultságot. Mindezek pénzügyi következményeit azonban vállalniuk kell – vagyis az említett négy területen kívül további szociálpolitikai kedvezményeket az állam nem térít meg a MÁV-nak és a Volán-társaságoknak.
Megszűnhet a 65 év alatti nyugdíjasok kedvezményes utazása, vagyis több százezer embernek a jövőben a jelenlegi korlátozott számú, de 90 százalékos kedvezménnyel megvásárolható vonat- és buszjegyekért teljes árat kellene fizetni - írta csütörtöki számában a Népszava.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
7 perce
-
Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
22 perce
-
Dráma Zágrábban
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
körülbelül 1 órája
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2 órája
-
Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
2 órája
-
Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
2 órája
Mfor.hu Top24
- Óriási pofon az autósoknak – az osztrák kutakon olcsóbb a benzin
- El kell tudni adni a fenntarthatóságot
- Újabb csavar a kegyelmi botrányban – ez vajon hogyan történhetett?
- Az ügynökakták halála?
- Németh Balázs megpróbál bosszút állni Pócs Jánosért? Eljárás kezdeményez a fideszes képviselő
- Többen költözhetnek a budapesti agglomerációba a Wekerle Plusz hatására
- Havasi Bertalan ügye már a rendőrségen van
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
7 perce
Nemzetközi
Dráma Zágrábban
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Karácsony: a hiba, amit sokan minden évben elkövetnek
10:50
-
Ismét Donald Trump életére törtek
10:15
-
Veszélyes kozmetikumok: nem mindegy, mit kenünk vagy fújunk magunkra
09:45
-
Egészségesebbé váltak Magyarországon az üdítőitalok
08:41
-
Nagy bajban a hazai fuvarozók: a kisebb cégek közül sokan kiszorulhatnak a piacról
05:21
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
2026. november 6. 18:35
-
Jaj a lengyeleknek
2026. november 7. 08:45
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
2026. november 6. 12:14



