A Magyar Turizmus Zrt. szerint 16 millió 584 ezer vendégéjszakát töltöttek a külföldi vendégek a hazai szállodákban, ami 7,9 százalékos növekedést jelent 2011-hez képest. Tavaly a hazánkba látogatók 76,7 százaléka választotta a szállodák valamelyikét. A Magyarországon töltött vendégéjszakák száma egyébként tíz százalékkal nőtt tavaly.
Ugyanakkor a a KSH előzetes adatai alapján az is kiderült, hogy szobakapacitás-kihasználtsága csak 47,9 százalékos volt. Jobb volt a helyzet gyógyszállodákban, ahol átlagosan 57,6 százalékos volt a kihasználtság. Az STR Global European Review szerint a felmérésben résztvevő 65 magyarországi szálloda foglaltsága nagyobb mértékben, 4,4 százalékkal nőtt, mint az európai 0,1 százalék, vagy a kelet-európai 2,7 százalék átlag.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Bár növelték forgalmukat a szállodák, van még hová fejlődni. Csak minden második szobát vették ki a hazai szállodákban tavaly.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nincs megállás, megint hozzányúlna a kormány az Otthon Start feltételeihez
9 perce
-
Nagyon rossz hírre ébredtek a Molnál
25 perce
-
Trump bebikázta New Yorkot
36 perce
-
Töri a fejét, milyen állampapírt vegyen?
körülbelül 1 órája
-
Úgy tűnik, nem keletről érkezik Putyin Budapestre
11 órája
-
Ismeretlen helyre távozott a miniszterelnök, megvan az utódja
11 órája
-
Megnyílt a modern lengyel-litván NATO-út, a Via Baltica
11 órája
Mfor.hu Top24
- Ember nem tudja követni, hány cége van Mészáros Lőrincnek
- Meglepetéssel is készül Orbán Viktor október 23-án, Magyar Péter sem maradt csöndben
- Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt
- Lázár János nem lesz boldog: eddig bírta a Keleti pályaudvar
- Most fog kitérni a hitéből Szijjártó Péter, döntött az orosz gázimportról az Európai Tanács
- Szinte már könyörög Szijjártó Péter az orosz olajért
- Így spórolna ezermilliárdokat Magyar Péter, de azt ő se tudja, mi lesz Varga Judittal
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát 2025. október 14. 12:13
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Friss
Makro / Külgazdaság
Nincs megállás, megint hozzányúlna a kormány az Otthon Start feltételeihez
9 perce
Részvény / Deviza / Áru
Trump bebikázta New Yorkot
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
36 perce
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Vannak olyan országok, ahol az emberek életük 20 százalékát betegségben töltik
05:26
-
Túl az Otthon Starton: mi történik a piaci lakáshitelekkel?
16:56
-
2028-tól nem jöhetne orosz gáz Európába
15:32
-
A csehek elsöprő többsége támogatja az ország uniós tagságát
14:49
-
Most döntenek Európában az orosz gáz sorsáról, nem kell hozzá egyhangú határozat
13:44
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Semjén Zsolt: „Zsolti bácsi egy szimbólum – az ártatlanul megtámadott emberé”
19:15
-
Városi díszünnepség idején forgalomkorlátozásra kell számítani a Hatvani kapu téren és környékén
18:26
-
Magyar Péter: Orbán rettegő, összeomlás szélén álló maffiafőnök benyomását keltette Zánkán
14:24
-
Eger polgármestere szerint nagy siker az új egri vásártér
12:09
-
Leállt az internet jelentős része: az Amazon hibája miatt számos weboldal és alkalmazás vált elérhetetlenné
11:05
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
top 24
-
Váratlan helyről kaphat segítséget az ukrajnai béketeremtés
2025. október 20. 14:22
-
Sikeres ukrán támadás a világ legnagyobb gázfeldolgozó üzeme ellen
2025. október 20. 08:32
-
Van egy jó hírünk azoknak, akik kiszorultak az Otthon Start Programból
2025. október 20. 07:32
-
Könnyek szöknek a szemünkbe, ha meglátjuk, mennyivel nőtt a lengyel ipar
2025. október 20. 11:10
-
Nagy biznisz az építőanyag-iparban: felvásárolják az Ytong gyártóját
2025. október 20. 10:56
