A La Repubblica című lap vasárnapi beszámolója szerint a szolidaritási megállapodás azt jelenti, hogy a dolgozók lemondanak bérük egy részéről, hogy ezzel pontosan még meg nem nevezett számú munkahelyet megmentsenek.
A vállalatvezetés célja a bajba jutott cég terheinek minél szélesebb körben történő megosztása, ezért a menedzserek javadalmazását 10 százalékkal csökkentik, a vezérigazgató 20 százalékkal kap kevesebbet. Emellett korlátozzák a dolgozók ingyenes utazását az Alitalia járatain, és részben fizetniük kell a szolgálati mobiltelefon használatáért.
Az eddigieken felül mintegy 21 millió euró további megtakarítást vár az intézkedésektől a nemrégiben kinevezett vezérigazgató, Del Torchio, aki az Audihoz tartozó Ducatitól érkezett az Alitaliához és aki várhatóan az elkövetkező hetekben mutatja be a társaság szanálási tervét.
Az Alitalia tartozása egymilliárd euró, az első negyedévben 157 millió euró volt a vesztesége, 26 millióval több, mint egy évvel korábban.
A vállalat 2008-végén került a CAI olasz befektetői csoport tulajdonába valamivel több mint egymilliárd euróért, majd 2009 januárjában az Air France-KLM megvásárolta a cég 25 százalékos részvénypakettjét.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
33 perce
-
Lebukott a kínai high tech hintó a német utakon
körülbelül 1 órája
-
Netanjahu: az iráni rakéták az európai fővárosokat is elérhetik
2 órája
-
Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
3 órája
-
Hogyan lehet józannak maradni a vodka hazájában?
3 órája
-
Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
4 órája
-
Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
5 órája
- A világ leggazdagabb asszonya is követ el hibát
- Ketyeg az óra Iránban Donald Trump posztja után
- A lengyel kormányfő és a külügyminiszter is beszólt az elnöknek, amiért Orbán Viktorral találkozik
- Lekapták az Európában nem elérhető csodaautót a német utakon
- Tele vannak a búzaraktárak, mélyponton a húsárak: eltűntek a vevők a magyar agráriumból
- Ekkora része tartozik a magyar társadalomnak az alsó rétegbe: a kutatókat is meglepte az arány
- A szlovén kormány már korlátozza, mennyit lehet tankolni
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak 2026. március 20. 19:51
- Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában 2026. március 20. 05:51
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
Lebukott a kínai high tech hintó a német utakon
Képernyők és technika mindenhol.
Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Addig Ukrajnának kevesebb védelmi erőforrás jut.
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
-
A mesterséges intelligencia használata került a hadiipar fókuszába
16:53
-
Ez lehet a jövő egyik fenyegető gondja a magyar lakosság számára is
16:09
-
Jön a foci vb – minden eddiginél fontosabb lehet egy jó biztosítás
15:17
-
Elindult az szja-bevallási szezon – így segít a NAV
14:11
-
Tele a naptár, fontos számok derülnek ki a héten Magyarországon
13:13
-
Szoboszlai Dominik indította el a róla elnevezett futamot a margitszigeti futóversenyen
15:08
-
Szlovénia korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét
11:16
-
Egymás mögött sorakozó hegyek, kristálytiszta tavak, harapnivaló levegő
08:30
-
Tenerifén tombol a Therese – a turizmus viharüzemmódba kapcsolt
05:48
-
Jó hír a bort szeretőknek: kisebb lehet a szívkockázat, mint más alkoholok esetén
05:39
-
Egri jelenet a Békemeneten: luxustáskáról posztolt Hadházy Ákos
11:07
-
Megkezdődött a helyreállítás a felsőtárkányi sziklaomlásnál
07:59
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
2026. március 22. 08:55
-
Lekötött betétbe vagy állampapírba fektessem a pénzem?
2026. március 22. 10:24
-
Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
2026. március 22. 11:50
-
Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
2026. március 22. 13:06
-
Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
2026. március 22. 14:08
Szócsata a lengyel X-en. 


