Az OTP Pénztárszolgáltató tájékoztatása szerint a SZÉP-kártya birtokosai már most is több mint 14 ezer elfogadóhely közül választhatnak, ha szeretnék felhasználni a kártyán kapott béren kívüli juttatásaikat. Ez a szám most jelentősen megnövekszik a FATOSZ és az OTP Pénztárszolgáltató megállapodásának köszönhetően, ami lehetővé teszi, hogy a vendégek a falusi turizmus szövetség honlapján keresztül (www.falusiturizmus.hu, www.falusiturizmus.eu) fizethessenek a szálláshelyi szolgáltatásokért.
Az együttműködés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a csatlakozni kívánó falusi szállásadók számára jelentősen leegyszerűsödik az elfogadóhellyé válás folyamata, és akár néhány napos átfutási időt követően fogadhatják a plasztik lappal fizető vendégeket.
Szalay Zala Andrea, a FATOSZ titkára a megállapodás szükségességét hangsúlyozta: a szállásadóik túlnyomó többsége természetes magánszemély és kis- mikrovállalkozás, akik közül sokan jelezték, hogy szeretnének SZÉP-kártya elfogadóhellyé válni. A megállapodást aláíró mindkét fél abban bízik, hogy az együttműködés újabb lendületet adhat a belföldi turizmusnak, és potenciálisan több ezer elfogadóhely csatlakozhat az OTP SZÉP-kártya elfogadóhelyi hálózatához.
A hazai turizmus szempontjából jelentős megállapodást kötött a FATOSZ (Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége) és az OTP Pénztárszolgáltató. Az új megállapodásnak köszönhetően potenciálisan több ezer falusi és agroturizmusban tevékenykedő vállalkozó válik képessé arra, hogy egyszerűsített módon váljon SZÉP-kártya elfogadóhellyé.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
körülbelül 1 órája
-
Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
körülbelül 1 órája
-
Euró vagy forint? Megszólaltak a profik, és kiderült, mit csinálnak a fiatalok a pénzükkel
2 órája
-
Gyengült a forint a dollárral szemben
2 órája
-
A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
3 órája
-
Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
4 órája
-
Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
4 órája
Mfor.hu Top24
- Sokkal nagyobb magyar költségvetési hiányt vár a Fitch 2026-ra, mint tavaly
- Nem lehet listázni, hogy ki dolgozik majd az NVVH-nál
- Lépett az ügyészség Simor András lemondásának ügyében
- Bojár Gábor, Nagy Elek és Scheer Sándor a vagyonadóról: van, aki a kkv-k miatt izgul, van, aki szerint a társadalmi igazságosság fontosabb
- Megszavazták az ukrán nyelvtörvényt, Magyarország nem vétózza a csatlakozási tárgyalásokat
- Felébredt a GVH a Déli Körvasút ügyében
- Ma éjfélkor jár le a több százezer magyar vállalkozót érintő határidő
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Ki érti, mi történik a magyar benzinkutakon? 2026. október 6. 09:53
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Rég nem látott jön a benzinkutakon 2026. október 7. 12:10
- Tisztítótűz jöhet a gazdaságban, bombameglepetés lehet a jövő évi költségvetésben – interjú 2026. október 7. 10:46
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Nemzetközi
Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
A kapcsolatok továbbfejlesztéséről is tárgyalnak.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Gyengült a forint a dollárral szemben
Az euróárfolyam 365 felett zárt hétfőn.
2 órája
Részvény / Deviza / Áru
A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
A Mol viszont visszaesett a tőzsdén.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
2026. október 12. 13:55
-
Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
2026. október 12. 08:02
-
Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
2026. október 12. 05:43
-
Óriási hiba a vagyonadó kivetése, a műkincsek megsarcolása – véli a művészettörténész
2026. október 12. 14:10
-
Ő lehet az ügyészség új feje
2026. október 12. 13:09





