Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Egy felmérés szerint Európa-szerte nő a saját országukban nyaralók száma. A magyarok is négyszer annyi itthoni utazást terveznek, mint amennyiszer külföldre utaznak pihenni, de mégsem mi vagyunk a leginkább otthon nyaralós nemzet. De hogyan tehetjük a nyaralásunkat stresszmentessé, ha pénzről van szó?

A MasterCard az Euromonitor 2014-es felmérése alapján elemezte az utazási trendeket. Ebből kiderült, a magyarok idén 16,5 millió alkalommal terveznek belföldi utazást pihenési céllal, míg külföldre csupán 3,5 millió alkalommal utaznak majd, vagyis tízből nyolc alkalommal hazai üdülőhelyen töltik az idei nyári szabadságukat.

Kik a leginkább otthon maradók?

A negyvenöt országot átfogó felmérésből kiderült: tavalyhoz képest az idén várhatóan 114 százalékkal nő a saját hazájukban nyaraló európaiak száma, vagyis idén több mint kétszer annyian fognak otthon vakációzni, mint egy évvel korábban.

Az európaiak által otthonra tervezett összesen 1,14 milliárd nyaralásból arra következtethetünk, hogy a kontinensen élők ragaszkodnak a jól ismert hazai helyekhez amikor döntenek a nyaralásukról. A leginkább otthon nyaraló nemzetek listáját a franciák vezetik, őket követik a svédek, a spanyolok, a britek, majd a finnek. 

Ami bevált

A MasterCard következtetéseit egy másik felmérés is alátámasztja, amelyet az Európai Bizottság készített az európaiak utazási preferenciáiról. Ebből kitűnik, hogy tavaly öt európai polgárból kettő a saját országában vakációzott, és csak az embereknek kevesebb, mint 20 százaléka vállalkozott az EU határain kívüli utazásra.

Kinek a szava dönt?

Ugyanebből a kutatásból az is kiderült, az európaiak elsősorban a már ismert, jól bevált úticélokat kedvelik: az emberek 56 százaléka a a barátok, kollégák és családtagok ajánlása alapján választ nyaralási helyszínt.

A megbízhatóság és kényelem az üdülés helyszínére érve is döntő szempont az európaiaknak: tavaly a megkérdezettek csaknem fele (46%-a) tengerparti pihenésre szavazott más, kalandosabb nyaralási programokkal szemben.

Nem akarunk idegeskedni

Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója az idei utazási trendekkel kapcsolatban elmondta: a rendkívül gazdag európai helyszín- és programválasztékot ismerve nem meglepő, hogy a kontinens lakói szívesen nyaralnak a saját országukban.

Úgy tűnik, az európaiak igyekeznek elkerülni a hosszú utazással járó esetleges stresszt, és inkább a közeli úticélokat részesítik előnyben. Az utazásnak azonban, legyen akár belföldi vagy külföldi, nem kell feltétlenül stresszel járnia.

Mire figyeljünk?

A biztonságos utazástervezés kapcsán Eölyüs Endre elmondta: utazás közben fontos a kiszámíthatóság, és ebbe az is beletartozik, hogy a pénzünk biztonságban legyen. Mielőtt bel- vagy külföldi nyaralásra indulunk, érdemes bizonyos előkészületeket megtenni  a maximális biztonság érdekében.

Néhány tipp a biztonságos és zökkenőmentes utazáshoz

1. Próbáljon ki új fizetési módokat. Készpénz vagy utazási csekk helyett válassza a biztonságos készpénzmentes fizetési lehetőségeket, a bankkártyát vagy a mobilfizetést.

2. Éljen a bankkártyája nyújtotta lehetőségekkel. Tájékozódjon a bankkártyájához kapcsolódó szolgáltatásokról, mint például a biztosítás, vagy speciális ajánlatok, amelyekkel még különlegesebb lehet az utazási élmény.

3. Telefonáljon utazás előtt.Tájékoztassa előre bankját vagy pénzintézetét arról, hogy hová utazik, hogy hamarabb tudjanak segíteni, ha bármi probléma adódik útközben.

4. Legyen felkészült. Készítsen egy listát azokról a kártyákról, amelyeket magával visz, és mentse el a telefonjába a kártyatiltáshoz szükséges banki telefonszámot arra az esetre, ha kártyája elveszne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Friss
hírlevél