Hamarosan elérhetőek a jegyek a Prága-Balaton légi járatra - közölte Daniel Sabík, a CSA szóvivője az MTI-vel, azzal kapcsolatban, hogy a nyári turistaszezonban rendszeres heti légi járatot indít Prága és a Balaton között a Cseh Légitársaság (CSA). |
"Eredetileg charterjáratot terveztünk, de végül is rendes járat lett belőle" - mondta Sabík, aki szerint a CSA a járat indítását több magyarországi utazási irodával együttműködve készítette elő. Az első járat július 28-án hétfőn 12.15 órakor indul a prágai Václav Havel repülőtérről; és 13.35-kor száll le Hévíz-Balaton repülőtéren. Visszafelé 15.00 órakor indul Hévízről, és 16.30 órakor száll le Prágában. A hétfői légi járatok november közepéig rendszeresek lesznek, és a tervek szerint jövőre újraindítják őket. A CSA szerint megnőtt a csehek érdeklődése a Balaton iránt, ugyanakkor német, orosz és skandináv utasokkal is számolnak. A prágai indulás időpontját a Németországból, Oroszországból és Dániából érkező járatokhoz igazították. "Az ezekből az országokból Prágába érkező utasok nagyjából egy óra alatt továbbutazhatnak a Balatonhoz. Visszafele szintén jó a kapcsolat ezekkel az államokkal - fejtette ki a szóvivő. A repülőjegyeket a CSA irodái néhány napon belül elkezdik árusítani. A jegyek a CSA internetes honlapján keresztül is beszerezhetőek lesznek. A CSA rendszeresen repül Prága és Budapest között, de tavaly csökkentette a heti járatok számát.
|
Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!
Klasszis Befektetői Klub
2025. május 27. 17:00, Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Égető problémára lehet megoldás a bevándorlás?
7 órája
-
Fontos találkozóra küldi el külügyminiszterét Trump
7 órája
-
Ukrán-magyar kémügy: itt az újabb csavar, lépett a magyar kormány
8 órája
-
Fordulat a vámháborúban: megegyezik Amerika és Kína?
9 órája
-
Egy átlagos lakosnak 7,2 milliárd forintja van – ez a leggazdagabb város
9 órája
-
XIV. Leó békét akar – Ukrajnáról külön beszélt a pápa
10 órája
-
Erdogan: „történelmi fordulóponthoz érkezett a háború”
10 órája
- Magyar Péter bombája és a nyugdíjasok utalványai – ezek borították ki olvasóinkat
- Egy I. kerületi lakásban él a Magyarországra menekült lengyel miniszter-helyettes
- Már nem elég egy erős jelszó: új veszélyek lesnek a cégekre
- Kocsis Máté célozgat: vizsgálat készül Magyar Péter szakpolitikusa ellen?
- Putyin váratlan kijelentést tett
- Putyin tárgyalna az ukránokkal – már a helyszín is megvan
- XIV. Leó üzent a világ vezetőinek: ott folytatja, ahol Ferenc pápa abbahagyta?
- Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál 2025. május 8. 16:21
- Donald Trump ezt várja Magyarországtól: itt az ideje hátat fordítani az oroszoknak? 2025. május 6. 06:20
- Szóltak Brüsszelben, hogy semmiképpen se adják oda a kért 600 millió eurót Magyarországnak 2025. május 7. 14:31
- Az új amerikai szupervadászgép valójában a kínai hírszerzés egyik legnagyobb húzása? 2025. május 5. 05:44
- Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány 2025. április 25. 17:31
- Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál 2025. május 8. 16:21
- Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen 2025. április 19. 17:28
- Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok 2025. április 12. 14:52
- „Olyan, mint egy tiniszerelem” – Putyin az ujjai köré csavarja Trumpot, de a végén a tündérmese rémálommá változhat 2025. március 28. 05:43
- Az orosz fegyverexport a padlón, de mi lesz az amerikaival? 2025. április 3. 05:42
Fontos találkozóra küldi el külügyminiszterét Trump
Az amerikai diplomácia magas szinten képviselteti magát.
Ukrán-magyar kémügy: itt az újabb csavar, lépett a magyar kormány
Lemondtak egy tervezett találkozót.
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
Gyümölcsök a világban: honnan jönnek a magyarok kedvencei?
16:04
-
Zsong az albérletpiac, de szűkül a bérbeadók alkupozíciója
16:04
-
Vigyázzon! Jégkrémet hívtak vissza, ha vásárolt ilyet, ne egye meg
15:03
-
Egy erős jelszó már nem véd meg az interneten?
14:02
-
Még maradt néhány nap: emlékeztetőt küldött a NAV
13:01
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
-
Ukrán-magyar kémügy: itt az újabb csavar, lépett a magyar kormány
2025. május 11. 16:09
-
Nagy pofon Izraelnek: Trump átszabja a régiót
2025. május 11. 11:06
-
Zelenszkij válaszolt Putyin nagy javaslatára
2025. május 11. 10:45
-
Egy átlagos lakosnak 7,2 milliárd forintja van – ez a leggazdagabb város
2025. május 11. 14:49
-
A nap képe: nem akárki mosolygott kegyesen Putyin nagy napján
2025. május 11. 13:18
