Ezen a hétvégén közel 380 helyi és nemzetközi járatot törölt a barcelonai társaság. A regionális katalán kormány, a társaság fő részvényese elmondta, hogy már nem nyújt a társaság számára további pénzügyi forrásokat, és a Qatar Airways, amely korábban felvásárlási szándékát fejezte ki, elállt az üzlettől.
A barcelonai reptér egy utasa elmondta, hogy már feladta a csomagját a repülőre, azonban senki nem tudja, hogy az hol van, miután a Spanair földi személyzete látszólag eltűnt. Egy másik utas elmondta, hogy a panaszkodáson kívül semmi mást nem tudnak tenni, mivel a társaság nem tesz semmit, nem gondoskodik az utasok elhelyezéséről, és más járatokat sem keres számukra.
A légitársaság közvetlen és közvetett módon közel 3 500 embernek biztosít munkát. A társaság csődje a munkaerőpiacon is kedvezőtlen hatásokkal járna, főleg a jelenlegi helyzetben, mikor a spanyol gazdaságban a munkanélküliség 17 éves rekordot döntött meg, így a munkanélküliek száma jelenleg eléri az 5 millió főt.
Pénzügyi problémák fektették két vállra a veszteségekkel küzdő spanyol Spanair-t, a társaság a hétvégén közel 400, helyi és nemzetközi járatát törölte. A társaság csődjével 3500 ember veszítheti el munkáját, amely a tovább súlyosbítaná a gazdaság helyzetét. Jelenleg 17 éves csúcson áll a spanyol munkanélküliség.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
15 perce
-
Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
28 perce
-
Jogászt tesz a közmédia élére a Tisza-kormány – de csak átmenetileg
körülbelül 1 órája
-
Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
körülbelül 1 órája
-
Valami készül: Zuckerberg bedöntheti a Polymarketet?
körülbelül 1 órája
-
A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
2 órája
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
2 órája
Mfor.hu Top24
- Tízezreket oldanak fel a kormány Facebook-oldalán
- Mi történt a forinttal? Itt van, mennyit ér egy euró csütörtök reggel
- Orbán Balázs elment, be is szántják az MCC központjának építését
- Vége a hallgatásnak: nagy változást jelentettek be az egészségügyben
- Teljesen átalakul a közösségi közlekedés az országban: Vitézy Dávid elmondta a részleteket
- Újabb fontos embertől szabadult meg Magyar Péter, Hegedűs Zsolt pedig kapott egy új államtitkárt
- Itt a vége a NER-es vállalkozók aranykorának? Csütörtök reggelre átírták a közbeszerzési eljárások szabályait
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
15 perce
Makro / Külgazdaság
Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
28 perce
Kultúra
Jogászt tesz a közmédia élére a Tisza-kormány – de csak átmenetileg
A szakmai döntéseket nem ő fogja meghozni.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Még nehezebb dolguk lesz a csalóknak: minden forintátutalást szűrnek
11:41
-
Elképesztő lakbéremelkedés Horvátországban
11:14
-
Kelendő a magyar finompékáru külföldön
10:24
-
Érthetetlen, miért állította le Lázár János a motorvonat beszerzéseket
10:01
-
Kilőtt a használtautó-import, 150 ezer autó érkezhet Magyarországra
09:44
Turizmus Online cikkei
-
Felmérés a jövő utazástervezéséről
10:23
-
Sziget fesztivál: átalakult a sportzóna
10:17
-
A nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya: a Hévíz Álommeló
10:12
-
Újraéledőben a budapesti Duna-fürdőzés: idén ötször nagyobb az Árasztó-parti szabadstrand
08:56
-
Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek
08:35
A vidék hírei
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
-
Javaslatokat vár Eger az október 23-i városi kitüntetésekre
08:32
-
Több mint kétmilliárd forintba kerültek tavaly Szijjártó Péter magánrepülős hivatali útjai, tételes listát tett közzé a külügyi államtitkár
07:34
-
Autóbuszt rongált Noszvajon az agresszív autós
07:06
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
2026. július 1. 14:36
-
Berobbant az állampapírpiac
2026. július 1. 17:21



