2p
A társaság szerint tavaly a megrendelt gépek valamivel több, mint harmadát szállította le.

A vezérigazgató elmondta: az Airbus 1 619 gépre kapott megrendelést, 626-ot szállított le, ami rekordnak számít az európai gyártónál. Szerinte a piac nagyon pozitívan reagált, és a számok tanúsítják, hogy termékeik megfelelnek a légitársaságok kívánalmainak.

Hangsúlyozta: a megrendelések számát tekintve 53 százalékos részesedésük van a piacon, és tizenkét éve folyamatosan emelkedik a leszállított gépek száma. Fabrice Bregier kiemelten fontosnak nevezte az Emirates megrendelését ötven A380-as típusra, valamint a Japan Airlines vételi szándékát 31 darab A350 XWB-re, mivel a japán piacon eddig csak a Boeing volt jelen. Kiemelte még az indonéz Lion Air rendelését is, amely 234 A320-as gyártására adott megbízást az Airbusnak.

Airbus A380

Minden harmadik gép Ázsiába kerül

Az A350-es programjáról elmondta: a tervezett időben, a párizsi Le Bourget Air Show előtt megtartották a típus szűzrepülését, és jól haladnak a tesztekkel. A számítások szerint 2014 harmadik negyedévére megkaphatják a típusengedélyeket, és a negyedik negyedévben felszállhat az első kereskedelmi járat a Qatar Airways színeiben.

Az A380-as típussal kapcsolatban azt mondta, hogy eddig 122 darabot szállítottak le. 2014-ben négy új légitársasághoz is megérkezik a gép,  2015-re évi harminc darab leszállítását tervezik. John Leahy, az Airbus ügyvezető igazgatója a további értékesítési számokat bemutatva elmondta, hogy rekordszámú, 5559 darabos rendelésállománya van a cégnek. A nettó rendelések számát tekintve az Airbus világpiaci részesedése 51 százalék, ezen belül a keskeny- és szélestörzsűek piacán is ugyanez az arány a rivális amerikai Boeinghez képest.

A gépeik legtöbbje az összesítések szerint a kelet-ázsiai régióba kerül (34 százalék), ezt követi Európa 18 százalékkal, majd a Közel-Kelet 12 százalékkal. Az amerikai Boeing január eleji bejelentése szerint a cég 22 géppel többet, 648-at szállított a megrendelőknek tavaly, rendelésállományuk 5058 darab. 2013-ban 1531 gépre kaptak megrendelést.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG