A beszerzésnek köszönhetően annyi szóló és csuklós alacsonypadlós busz került a flottába, hogy néhány kiegészítő jellegű, csak csúcsidőben közlekedő, illetve midibuszokkal kiszolgált járat kivételével minden vonalon közlekedni fognak ilyen buszok. A fejlesztésnek köszönhetően a 63-as, a 118-as, a 140-es, a 143-as, a 157-es, a 186-os, a 191-es, és 243-as vonalon is lesznek akadálymentes buszok.
A 38 darab 7700-as Volvo a kelenföldi buszgarázsba került, ezeket a buszokat jellemzően a budai, illetve a pesti belvárosi területeken közlekedtetik. A Mercedes Citarókat az óbudai garázsban helyezték el, innen szolgálják ki az óbudai és újpesti vonalakat. A budai, illetve a pesti belvárosi területekről felszabaduló, szintén akadálymentes 412-es Ikarusok átkerülnek a pesti autóbusz telephelyekre, így ezek a járművek a pesti oldalon fogják bővíteni az alacsonypadlós szolgáltatást.
Januártól még jobban kiterjeszti a BKK az együttműködést a közterület-felügyelettel, melynek munkatársai még nagyobb számban csatlakoznak a BKV ellenőreihez. Az eddigi együttműködésnek a BKK szerint mát megvan a gyümölcse, több a pótdíj-bevétel, de kevesebb a bliccelő. Szeretnék, ha még kevesebben utaznának jogosulatlanul a BKV járművein.
Mivel a közterület-felügyelő hivatalos személy, ezért hatósági jogosultsággal szólíthatja fel az utast a személyazonosságának igazolására, így az érvényes menetjegy vagy bérlet nélkül utazók kiszűrése és a pótdíjak beszedése egyszerűbb és hatékonyabb lehet - vélik a BKK-nál. A közteresek ráadásul a BKV-ellenőrök személyi védelmében is segítséget jelentenek.
Szinte minden buszvonalon lesz alacsonypadlós jármű 2013 január elsejétől, miután az összes, korábban beszerzett használt, de alacsonypadlós busz forgalomba áll a BKV-nál - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Januártól még több közterület-felügyelőt vonnak be az ellenőrzésbe is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Miért nem fogyaszthatják ugyanazt az ételt a pilóták a fedélzeten?
5 órája
-
Hullámzóan indult a tengerentúli tőzsdék napja is
5 órája
-
Több tucatnyian meghaltak, másokat elraboltak Nigériában
5 órája
-
Utoljára kerülnek pénzérmék forgalomba II. Erzsébetről
6 órája
-
Több mint 2,8 millióan vallják transzneműnek magukat az USÁ-ban
6 órája
-
Csípős megjegyzést tett Donald Tusk a budapesti csúcstalálkozó ötletére
6 órája
-
Már vizsgálják a Lengyelországban éjjel felrobbant tárgyat
8 órája
Mfor.hu Top24
- Karácsony Gergely szokatlanul hosszú és erős augusztus 20-i üzenete
- „Az ukránok már a spájzban vannak” – alakul az idei Tranzit programja
- Veszélybe kerülhet a tűzijáték az időjárás miatt?
- Titokzatos járvány ütötte fel a fejét a szomszédunkban
- Nem tudta úgy elszúrni a kormány, hogy ne léptünk volna így is előre
- Milyen legyen az étterem, ha magyaros? A piros kockás abrosz és a gulyás ma már nem elég
- Nyomozás indult a kecskeméti reptéri betörés miatt
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Így üzen Németország az alaszkai csúcsnak 2025. augusztus 14. 07:27
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Hullámzóan indult a tengerentúli tőzsdék napja is
Vegyesen indítottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
5 órája
Nemzetközi
Több tucatnyian meghaltak, másokat elraboltak Nigériában
Az afrikai országban ismét lesújtott a terrorizmus.
5 órája
Nemzetközi
Utoljára kerülnek pénzérmék forgalomba II. Erzsébetről
Fordulópont előtt a brit pénzverés történeta.
6 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Forr a magyar úszótársadalom
16:04
-
Afrika ezerrel robog afelé, hogy napenergia segítségével önellátó legyen elektromos áramból
15:03
-
1933 óta nem voltak ilyen magasak az amerikai vámok, jön a globális infláció
13:01
-
Félig benne maradt a retro mocsarában a balatoni turizmus
11:11
-
Trump protekcionista intézkedései a Japán gazdaságot is jégre vitték
10:10
Turizmus Online cikkei
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
16:04
-
Csatatérré változott egy időre a milánói reptér 1-es terminálja
16:04
-
Vezérigazgató-váltás a lett légitársaság élén
19:07
-
Szallas.hu: augusztus 20-ai héten útra kelt az ország
16:04
-
Új regionális vezető Budapesten az Air France-KLM-nél
14:02
A vidék hírei
-
Németh Balázs: Geszti Péter suttyó módon poénkodott a MÁV-val és Mészáros Lőrinccel
18:00
-
Több mint 323 millió forintos támogatást kapott Eger
11:12
-
Finiséhez érkezett a klímafejlesztés a Markhot Ferenc Kórházban
08:07
-
Az ünnepnapra visszatér a kánikula
06:20
-
Vita robbant ki a holtan talált terepfutó keresése körül
18:01
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
2025. augusztus 20. 06:11
-
Csípős megjegyzést tett Donald Tusk a budapesti csúcstalálkozó ötletére
2025. augusztus 20. 14:52
-
Donald Trump forró dróton felkérdezte Orbán Viktort?
2025. augusztus 20. 08:21
-
Már vizsgálják a Lengyelországban éjjel felrobbant tárgyat
2025. augusztus 20. 13:10
-
Nincs szükség arra, hogy Európa legnagyobb tűzijátéka itt legyen – az utca embere augusztus 20-áról
2025. augusztus 20. 11:32
