Ezzel a lépéssel az utasok legnagyobb csoportja, mintegy 200 ezer ember kapja vissza hét hónap után pénzét, hiszen a repülőjegyek 70-75 százalékát az utazási irodák értékesítik. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke szerint a visszatérített összeg mintegy 450-600 millió forint között lehet.
A gyakorlat szerint az utazási irodáknak kéthetente kötelező átutalniuk egy központi bankszámlára az előző két hétben eladott repülőjegyek árát, innen kapják meg a légitársaságok. Ennek értelmében a január 15. és 30. közötti eladásokat február 15-ig át kellett utalniuk, függetlenül attól, hogy a megvásárolt jegyek leutazhatóak voltak-e, vagy a Malév február 3-i leállása után már nem.
A pénz azokat az utasokat illeti meg, akik január 15. és 30. között vettek Malév-jegyet, amit már nem tudtak leutazni vagy átfoglalni. Elvi egyezség született arról is, hogy ez az összeg nem lehet a Malévé, hiszen már nem tudott teljesíteni, így a pénz visszafizethető az irodáknak, amelyek aztán kifizetik az utasokat.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




