Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Október 22 - és november 2. között is várja a turistákat a Balatonhoz az egyik turisztikai szövetség. Az Ősszel is Balaton! akcióhoz 170 szállásadó és 93 étterem, borospince csatlakozott.

Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke szerint százezrekre tehető azok száma, akik szívesen jönnének a Balatonra hidegebb évszakokban is, ám ehhez az is kell, hogy legyenek jó őszi programok.

Az őszi szezont a gasztronómia és a borkultúra bemutatásával színesítik. 16 pincészetben például ingyen is ihatnak a látogatók, ha letöltik a borkóstolókra jogosító jegyeket.

Fekete Tamás szerint sokan azért nem mennek el ilyen túrára, mert egy valaki mindig kimarad a mulatságból. Most azonban a kampány ideje alatt, sok helyen lovaskocsival, kisbusszal, vagy hajóval szállítják azokat, akik leteszik autójukat és gyalogosan indulnak felfedezni egy-egy régió pincéit. Ennek az egyszerű ötletnek köszönhetően a sofőrök is ihatnak majd.

Családosoknak is

A borturisták mellett a családi programokra vágyóknak is több eseményt szerveznek. Szigligeten tartják például a Süllőfesztivált, Balatonszárszón a Csokoládéfesztivált, Keszthelyen pedig Balatonhoz kötődő természetfilmeket nézhetünk meg a Balatoni Múzeumban. Siófokon Kálmán Imre emléknapokat szerveznek.

Gyenesdiáson kinyitják a Kárpát-medence egyik legrégebbi pincéjét. Ennek mestergerendáján 1644-es építési évszám olvasható. Balatongyörökön a nyitott pincék mellett, szellemidézéseket is szerveznek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Friss
hírlevél