1p
Néhány hét és kezdődik a vakáció, de még most is érdemes elkezdeni spórolni a gyerek táborára. Nem minden gyerekre tud vigyázni ugyanis a nagyszülő. Ráadásul a táborokat sem engedheti meg mindenki. Szervezéssel és odafigyeléssel azonban egész nyáron megoldható a gyerekek felügyelete.

Egyre több hirdetés jelenik meg az iskolás nyári táborokról. Az iskolai nyári szünet idén 11 hét lesz, a szülők azonban szerencsés esetben sem tudnak két-három hétnél több szabadságot kivenni. Így ha van, rokonokra, nagyszülőkre bízzák a gyerekeket, hiányukban pedig csak a különböző nyári táborokban bízhatnak - derül ki a K&H Bank felméréséből.

Az agyagozástól a kalandozásig minden lehetséges

A kínálat óriási, sokszor viszont az árak is borsosak, ezért a nyár megtervezése igencsak megterheli a családi költségvetést. A táborok egy részét az iskolák szervezik, van, ahol az önkormányzat is hozzájárul anyagilag, így ez kevesebbe kerül.

Egy balatoni, iskola által szervezett sporttábor például körülbelül 30 ezer forintba kerül egy hétre. A napközis táborok is legalább 20 ezer forintba kerülnek, de egy-egy népszerű, gazdag programot kínáló táborért akár 50 ezer forintot is elkérnek a szervezők.

A táborok tematikájában is nagyon széles a kínálat: választhatunk többek között sport-, kaland-, kézműves, zene-, nyelvi, természetjáró tábor közül, de például az állatkertek is szerveznek évről évre táborokat a gyerekeknek.

Érdemes együtt dönteni

A szakemberek szerint érdemes a gyerek véleményét is megkérdezni, neki mihez lenne kedve, természetesen a lehetőségeket figyelembe véve. A felmérés készítői szerint nem érdemes nyelvi táborba küldeni, ha a lurkó inkább sportolni szeretne. Sokan például nehéz és fárasztó számítástechnikai táborba küldik a gyereket nyáron ahelyett, hogy hagynák pihenni például egy kézműves táborban.

Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója szerint, mivel ezek a programok nem olcsók, érdemes előre gondolni rájuk és elkülöníteni rá egy összeget a család költségvetéséből. Több helyen van részletfizetési lehetőség, máshol egy összegben kell kifizetni több tízezer forintot. Hogy ez ne terhelje meg a családi büdzsét, a hátralévő hónapokban is érdemes félretenni annyit, amennyit ki tudnak gazdálkodni a családok.

Akik nem küldenék táborba a gyereküket, és nincsenek nagyszülők, akik egész nyáron vigyáznak a kicsikre, az is kereshet alternatív, a család számára megnyugtató és anyagilag sem túl megterhelő megoldást.

Együtt egyszerűbb lehet

A felmérés szerint érdemes egyeztetni a barátokkal, ismerősökkel, osztálytársak szüleivel is, hogy ők milyen megoldásban gondolkodnak, esetleg érdemes lehet együtt megszervezni a felügyeletet. Egy bébiszitter felbérelése például nagyon költséges. Azonban sok olyan pedagógus van, aki nyári szabadsága alatt szívesen törődik mások gyerekeivel. Ők ráadásul gazdag programot is tudnak nyújtani, hiszen jól ismerik az adott korosztályt. Ha több család együtt vesz fel egy bébiszittert hosszabb időre, megoszlanak a családok között a költségek, ráadásul a gyerekek is jobban élvezik, hogy többen együtt, a megszokott környezetben tölthetik a nyarat - érvelnek a elmérés készítői.

Nem ritka az sem, hogy a családok összebeszélnek, és úgy vesznek ki egy-két hét szabadságot, hogy az adott idő alatt egy barát vagy rokon család gyermekére is vigyáznak. Cserébe a másik két szülő is bevállal egy-két plusz gyereket a sajátja mellé. Így a gyerekek ismét tartalmasan tölthetik a nyarat, a szülőknek mégsem kell 2-3 hét szabadságnál többet kivenniük.

Ha átgondoltan, az anyagi lehetőségek figyelembevételével együtt szervezi meg több család a gyerekek nyári elhelyezését, mindenki számára megnyugtató és költséghatékony megoldás születhet – tette hozzá Horváth Magyary Nóra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG