2p

Indul a vállalkozás-fejlesztési program, az első 100 milliárd forint értékű pályázatot pénteken hirdetik meg.

A mikro-, kis- és közepes vállalkozások járvány utáni újraindulásához 587 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre, amihez még hozzájön 2000 milliárd forintnyi államilag támogatott kedvezményes hitel és tőkekonstrukció - mondta György László, az Innovációs és Technológiai (ITM) minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Megújult a vállalkozás-fejlesztés eszköztára, ennek köszönhetően a következő másfél évben annyi társaságnak tudnak segíteni, amennyit a fejlesztéspolitika az elmúlt 30 évben elért - mondta György László.

Az államtitkára jelezte, hogy a beruházás-ösztönző pályázatok átfutási ideje 45-60 napra rövidült a korábbi 3-5 hónapról, és az odaítélt támogatások 100 százalékához előlegben hozzájuthatnak a társaságok.

A minisztérium szolgáltatásokkal is segíti a vállalkozásokat abban, hogy a forrásokat a leghatékonyabban költhessék el, azokból minél többet a jövő technológiáira fordítsanak. Csak így lehet megőrizni a munkahelyeket és újakat teremteni azok mellé, illetve növelni a béreket.

A rendelkezésre álló források felhasználásában az ITM 500 ezer hazai vállalkozásnak kíván segítséget nyújtani a vali.hu oldalon keresztül személyre szabottan.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
Vállalat Folytatódhat a piaci konszolidáció az alkuszpiacon
Herman Bernadett | 2026. április 28. 11:42
A Hungarikum Alkusz Csoport III. exkluzív sajtótájékoztatója keretében értékelte a magyar biztosítási szektor eredményeit, kihívásait, és ismertette azokat a stratégiai lépéseket, amelyeket az alkuszcégcsoport tett az elmúlt években a fenntartható jövő biztosítása érdekében.
Vállalat Nem fizet osztalékot az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:58
Lezajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése.
Vállalat A végén mégsem veszi meg a Mol a szerb olajvállalatot?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:06
Mindenki kivárásra játszik.
Vállalat „Az egész magyar állattenyésztés megérezné, ha leállnánk” – klímaváltozásról, a kazah piacról és az ukrán szójáról is kérdeztük az UBM vezérét
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 05:47
Nem hisz az egyszemélyi irányításban, minél több ember vesz részt a döntéshozatalban, az annál nagyobb valószínűséggel hozza meg a kívánt eredményt. Cégvezetőként a középvállalati státuszból a nagyvállalati kategória felé kormányozta el Magyarország egyik vezető, takarmánygyártással és kereskedelemmel foglalkozó agráripari társaságát, aminek legszimbolikusabb lépése a tőzsdére lépés volt. Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója lapunknak arról is beszélt, hogy az iráni háború miatti energiaárrobbanás hogyan érintette a működésüket, milyen stratégiát követnek gazdasági válságok idején és hogy miért Kazahsztánban látják most az egyik legjobb piaci lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG