2p

A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán vasárnap.

Szijjártó Péter közölte, magyarországi vállalatoknak adnak támogatást olyan beruházásokhoz, amelyek a termelékenység növelésére vonatkoznak, és amelyekkel a cégek modernizálják a tevékenységüket. Az iparágak közül példaként említette az akkumulátor- és a gyógyszergyártást, az orvosi eszközök gyártását, valamint az élelmiszeripart.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

A miniszter elmondta, olyan vállalatok nyújthatnak be kérelmet, amelyek legalább 2 millió eurónyi beruházást valósítanak meg. A megyék fejlesztési szintjétől függően 20 vagy 33 százalékos támogatást kaphatnak. Egy vállalat - az Európai Bizottság határozata alapján - maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet.

Azoknak a cégeknek, amelyek most támogatást kérnek, el kell kötelezniük magukat amellett, hogy nem bocsátanak el senkit, viszont növelik a munkavállalóik fizetését - közölte Szijjártó Péter. Megjegyezte: ez olyan beruházás mellett lehetséges, ahol modern technológiát fognak alkalmazni, növelik a hozzáadott értéket, vagy a kutatás-fejlesztést részesítik előnyben. Szijjártó Péter kitért arra is, mára kijelenthető, hogy a magyar gazdaság "kanyarban előzési manőverje sikeresen ment végbe". Helyesnek bizonyult a kormány válasza a koronavírus-járvány gazdasági következményeire - tette hozzá.

Közölte, a beruházások támogatására kiírt program keretében 1434 vállalat döntött úgy, hogy növeli a kapacitásait, vagy új technológiát vásárol, és ezzel párhuzamosan elkötelezte magát amellett, hogy nem bocsát el senkit. A program meg is hozta az eredményét: 270 ezer ember munkahelyét tudták megvédeni - mondta Szijjártó Péter.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megvan, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:19
Döntöttek a közgyűlésen.
Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vállalat Új kínai autómárka jön Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:10
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon – tájékoztatta a hivatalos magyarországi importőr BAIC Magyarország az MTI-t.
Vállalat Kiderült, hogy áll a keleti nyitás: szinte biztosan nem úgy, ahogy tervezték
Imre Lőrinc | 2026. április 3. 10:24
Az export kiemelkedően fontos kulcságazatunk, Magyarország 2024-ben a 34. helyen állt a termékkivitelt mérő globális ranglistán – derült ki a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Gazdaságelemzési Központjának konferenciáján. Az exportunk több mint 70 százalékát az Európai Unió államaival bonyolítjuk le, és bár a térségen kívüli országok szerepe is nő, a keleti nyitás politikája mintha nem a várt ütemben hozná az eredményeket.
Vállalat Kilőttek a BMW eladásai Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 10:22
BMW Group Magyarország 24,5 százalékkal növelte a BMW márka eladásait 2026 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest; január és március között 1870 új BMW talált gazdára Magyarországon, amellyel a bajor márka őrzi vezető pozícióját a hazai prémium szegmensben – tájékoztatta a társaság az MTI-t közleményben.
Vállalat Zuhannak a Tesla-eladások az amerikai adójóváírás megszűnése miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 17:34
Közben meglódultak a kínai eladások. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG